„Az erőszak lépten-nyomon jelen van”

A cikk egy részlete a Dunaszerdahelyi.sk-val folytatott együttműködésünk révén kerül közlésre.

A porajmosra, a második világháborúban a Harmadik Birodalom és csatlósai által a cigányok körében végrehajtott etnikai tisztogatásra és népírtásra emlékeztek augusztus 2-án a dunaszerdahelyi Halpiac téri roma holokauszt emlékműnél.

A rendezvényen a város vezetői, dr. Hájos Zoltán polgármester és Karaffa Attila alpolgármester mellett részt vett még többek között Marek Neštický, Nagyszombat megye alelnöke, Mária Patakyová ombudsman, Rigó Konrád kulturális államtitkár, Helfried Carl, Ausztria szlovákiai nagykövete, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, Horváth József Magyarország cigánykirálya, Pavol Mešťan, a pozsonyi Zsidó Kultúra Múzeumának igazgatója, illetve a város közéletének személyiségei is.

Ravasz József, a Romológiai Kutatóintézet vezetője megnyitójában felidézte a csehországi lidicei látogatását, jelezve, hogy „Az erőszak lépten-nyomon jelen van. Hiába zárkózunk el mindenféle negatív kijelentés elől, melyek mindahányunkat emberi méltóságunkban érintenek. A 21. században is lesznek, vannak olyan közösségek, népcsoportok, amelyek abban a hitben, hogy kiválasztottak, igazságot osztanak… Ezzel örökösen ismétlődve folytatódik a történelmi mészárlás… A tragédia azonban legyőzhető. Emlékezéssel, szembenézéssel, őszinteséggel, megismeréssel, tudással és a tisztelet kultúrájával.”

A teljes cikk elolvasható a Dunaszerdahelyi.sk-n.

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább