FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
Civil a pályán rovatunk „áldozata” igazi polihisztor a sportok területén. A focit gyermekkorától űzi, de talán még ennél is jobban szeret kerékpározni, az abszolút kedvence pedig a túrázás. Ezekbe a tevékenységekbe már fiát, Gábort is bevonta, akárcsak a sakkba vagy a pingpongozásba. S ha ez még nem volna elég, a munkája során is arra törekszik, hogy minél több településen és minél több ember számára megfelelő feltételeket teremtsen az aktív mozgásra. Lelkes Gábor régiófejlesztési elemzőt, területfejlesztési tanácsadót faggattuk.
Tudjuk Rólad, hogy településfejlesztéssel, különböző innovációs programok kidolgozásával foglalkozol. A munkád összeköthető valamilyen formában a sporttal?
A régiófejlesztés nagyon sokszereplős terület, sokan kellenek ahhoz, hogy városaink falvaink valóban élhetőbbek legyenek. Egy fagyiárus vagy egy estig nyitva tartó kisbolt is jobbá tudja tenni a közösség életét, de a 21. század már szinte megköveteli, hogy ugyanilyen fontosnak tartsuk a sportpályák és sporttelepek tudatos létrehozását a településeken. Az általunk előkészített településfejlesztési projektekben erre nagy hangsúlyt fektetünk.
Fontosnak tartom, hogy minél több outdoor pályát építsünk, amelyen idős és fiatal egyaránt megtalálja a számára kedvező mozgásformát.
Pár héttel ezelőtt közölte az oktatásügyi tárca, hogy 2021-ig 21 millió eurót fordít a sportcsarnokok, sportlétesítmények felújítására. Elegendőnek tartod ezt az összeget?
Hogy ez a pénzösszeg pontosan mire elég, és mire fogják fordítani, azt nem tudom megmondani. Az viszont biztos, hogy mindenképp dicséretes az ilyen kezdeményezés. Magam is dolgozom most olyan pályázatokon, melyek keretében sportpályákat akarnak létesíteni. Korábban is volt már erre példa, például Károlyfaluban, Pozsonyban.
Tíz évvel ezelőtt Montenegróban dolgoztam, oda vittük el az uniós területfejlesztési normát, amelyből szintén nem hiányozott a sport.
A sportolás ugyanígy szóba került két évvel ezelőtt Moldáviában is, ahol 13 városnak a fejlesztési tervét dolgoztuk ki. Fontos, hogy a temetőkben legyen ravatalozó, de ugyanolyan lényeges dolognak tartom a sportra alkalmas területek kialakítását is, főleg azokban a régiókban, ahol a sportolásnak nincsen kultúrája.
Hogy látod ilyen szempontból a mi régiónkat, azon belül is a Csallóközt?
A csallóközi ember rendkívül szorgalmas, komolyan veszi a munkáját, ugyanakkor nem marad elég ideje és energiája a sportolásra. Elég, ha csak megnézzük a leggyakrabban előforduló civilizációs betegségek listáját. Sajnos sok esetben a negatív jegyzék élén állunk, ami pedig összeköthető a sportolás hiányával. Tizenöt éve még Dunaszerdahelyen nem voltak fitnessz-központok. Örülök, hogy mára megváltozott a helyzet.
Akárcsak a kerékpárutak tekintetében. Jó látni, hogy mennyien használják ezeket. Bicikliznek, görkorcsolyáznak, futnak rajtuk. Ha megteremtjük a megfelelő infrastruktúrát, és lehetőséget nyújtunk az emberek számára, akkor élni is fognak vele.
A munkámból kifolyólag tudom, hogy ez sokszor nem is olyan egyszerű. Gondoljunk bele: egy egykilométeres bicikliút alatt fekvő földterületnek korábban akár tucatnyi tulajdonosa is lehetett. Az ilyen birtokviszonyból fakadó komplikációk miatt nincs még kerékpárút Dunaszerdahely és Hodos között. Mindig igyekszem meggyőzni a polgármestereket, hogy fordítsanak kellő figyelmet a sporttal kapcsolatos infrastruktúra kiépítésére is.
Tegyük félre kicsit a munkát, és beszéljünk Rólad. Te is használója vagy azoknak a létesítményeknek, amelyekkel az egyes projektek során találkozol?
Ezek közül elsősorban a már említett kerékpárutakat emelném ki. A munkahelyemre sajnos autóval vagyok kénytelen bejárni, mert gyakran előfordul, hogy a nap folyamán ki kell ugranom terepre. De ha tehetem, felülök a biciklire, és tekerek.
Kerülök egyet a Sós-sziget felé, vagy beteszem a kocsiba a bringát, és kimegyek Bősre a Hullám Csárdához.
Volt már olyan is, hogy a ciklobusszal elmentünk Dunacsúnig, és pedáloztunk 40-50 kilométert a hármashatár környékén. Mikor az Erdőháton dolgoztam, munka után kétkeréken bejártam a vidéket. Szenice és Miava környéke egészen ámulatba ejtő a maga dombjaival, gyümölcsfáival.
Ezek szerint a bicikli az egyik kedvenced.
Talán mondhatom, nem telik el úgy hónap, hogy ne tekernék le legalább 200 kilométert. Külföldön is szoktam kölcsönözni kerékpárt. A 12-15 eurós napidíjat megfizethetőnek tartom. Örülök az egyre népszerűbb közösségi biciklitúráknak is, de magam még ilyen tömegrendezvényen nem vettem részt. Inkább akkor bringázom, amikor kedvem van hozzá, nem feltétlenül az ilyen nagy akciókon.
A kerékpározást nem versenyszerűen, hanem örömből csinálom.
Ugyanezt már nem tudom elmondani a futásról. Annak ellenére, hogy futni nem szeretek, a téli időszakban mégis eljárok edzőterembe kocogni, hogy kondiba tartsam magam. Úgy gondolom, ez elengedhetetlen, ha valaki a nap java részében a számítógép előtt, illetve volán mögött ült. Az irodámba az elmúlt három évben mindössze kétszer mentem fel lifttel. Ez is tudatos a részemről.
Azt is hallottam, hogy nagy túrázó hírében állsz.
A túrázás a másik szerelmem. A hegygerinceken nagyon szeretek sétálni. Az emelkedést kevésbé kedvelem, de felmenni egy 1300 méter magas helyre felvonóval, majd ott megtenni 15 vagy akár 20 kilométert, s közben kémlelni a tájat, nézni a felhőket, az valami csoda. A kedvenc helyeim közé tartozik a Nagy-Fátra, Terhely, azaz Terchová és a Szepesi karszt.
Szeretek ezenkívül túrázni a Pilisben és a Visegrádi-hegységben, de csodálatos a Balaton-felvidék is. Számomra az olyan, mintha Provence-ban járnék.
A Duna a Garam és az Ipoly összefolyásánál lévő falvaknak is varázslatos romantikájuk van. A Duna mellett pedig kiváló lehetőség nyílik a gyalogtúrázásra. Ezzel is foglalkoztam már egy pályázat keretében. A kényelmes fajta túrázók közé sorolom magam, szóval sátorban már alszom. Ha csillagtúrára megyek, akkor estére mindig visszatérek a szállásra, és másnap másik irányba indulok el, de általában egynapos túrákra járok a barátaimmal, kollégáimmal vagy a fiammal.
A fiad más sporttevékenység során is követi a példádat?
Azt hiszem, igen. Nemcsak túrázni, bringázni is sokszor együtt járunk. De sakkozni is szoktunk vagy épp pingpongozni a városi szabadidőparkban. A múltkor épp ő volt, aki kérte, hogy ne biciklizni menjünk, hanem gyalogtúrára. Hasonlóképp vagyunk a focival is:
hároméves volt, mikor Cristiano Ronaldo megszerezte első aranylabdáját, s mivel a csapból is ő folyt, ő lett a fiam kedvenc játékosa.
A külföldi csapatok közül pedig a Real Madrid a favorit. Személy szerint a Chelsea-t is szeretem, de Jürgen Klopp miatt a Liverpoolnak is szurkolok.
A facebook oldaladon van egy árulkodó fénykép, amely egy teltházas DAC-meccsen készült. A MOL Arénába is együtt jártok Gáborral?
Ha csak tehetjük, igen. Kint voltunk a legutóbbi hazai meccsen is, a Nagymihály ellen. Felejthetetlen élmény volt. Nemcsak az 5–0-ás végeredmény miatt, hanem azért is, mert részesei lehettünk egy történelmi sikernek, az ezüstéremnek. Még ezt is megtetézhetnénk azzal, ha jövőre megnyernénk a bajnokságot, vagy bejutnánk az Európa Liga csoportkörébe. Egy biztos, rajtunk, szurkolókon nem fog múlni!
