Szlovák nyelvből fordította: Németh András
Fotók: Juraj Benkóczky
Két nappal ezelőtt az írtam, hogy már nem szívesen térnék vissza a jelenlegi problémáink eredetéhez. A tegnapi, talán nem szándékosan kiemelt kulcspillanat, az aláhúzott „nagy” hiba szó mellett azonban arra kényszerít, hogy az egészet egy kicsit összefoglaljuk.
Szóval már Huk távozása után azt írtam, hogy ez nem volt éppen a legjobb húzás, majd Koné eligazolását és Šatka bejelentett klubváltását követően meg voltam arról győződve, hogy hosszabb ideig egy nagyobb rést fog kelleni betömnünk, mint amekkora Teresa Orlowski lábai között van…
Azt is említettem, hogy attól a pillanattól a kapusedző és Jedlička kapus lépnek elő számomra kulcsszereplőkké. Kíváncsi voltam arra, hogy sül el a dolog, mert a mi környezetünkben megragadtunk egy számomra elfogadhatatlan frázis mellett – a kapus arra van ott, hogy megfogjon valamit! Ismét elmondom, hogy még nem hallottam nagyobb leegyszerűsített szamárságot a kapusokról.
Tehát beszéljünk arról, miért volt Jedlička a tavalyi szezonban olyan parádés formában? Sok előnyös tulajdonsága van, de egy nagy hátránya is – a beadásokra való kilépés és azok likvidálása.
A Koné, Huk, Šatka hármas mellett lényegében sikerült a védőknek úgy lezárni a széleket, hogy az ellenfelek ne juthassanak beadásokhoz – ha visszaemlékeznek, voltak olyan mérkőzések, amelyeken csak nagyon ritkán jöttek a szélekről belőtt labdák.
Az új idény előtt a kapusedzőnek elsőként arra kellett felkészítenie Jedličkát, hogy a szezon elején az előző meccshez viszonyítva két-három eltérő név futkározik majd a tizenhatosa előtt, és a jobbik esetben ugyanazok a nevek folyamatosan fogják cserélgetni a posztokat a védelemben.
Ezt nagyon nehezen – és nem csak pár hét után – bírják a tapasztaltabb hálóőrök is, mi pedig egy nagyjából 20 éves kapusról beszélünk… A statisztikák ellenére sok kortársa még csak azon gondolkodik, hogyan veszítse el a szüzességét, méghozzá ugyanolyan intenzíven, mint Martin azon, hogyan ne veszítse el helyét a kezdőcsapatban… Megtörtént, a posztokon játszó nevek fluktuációja elképesztő méretű volt.
Raška azonban kiválóan készítette fel Martint, annak is köszönhetően, hogy egy kis ideig még itt volt Šatka, akivel jól megértette magát, remek teljesítményeket nyújtott. Ľubo azonban távozott, és a védelem közepével való kémia mellett távozott a beadások hatástalanításának kora is, és olyan gólok jöttek, amelyeknek egyszerűen nem kellett volna, mert a beívelések Martin gyenge pontja.
Ki tudná azonban levezényelni Šatka és Huk után a védelem szervezését, amellyel kiküszöbölhetők lennének Martin gyengeségei? A valószínűsített Kružliak–Oravec párosnak még nincs meg erre a kapacitása. Egyrészt Kružliaknak oda kell figyelnie az alacsonyabb fokú mozgékonyságára, illetve a fordulékonyságára (lásd, hogyan ültette őt körhintába a gólnál a görög játékos), és nincs ideje a kellő kommunikációra Oraveccel, mert egy olyan problémája van a baloldalon, amely mellett a „Houston, baj van!” típusú galiba csak gyerekjátéknak tűnik.
Azzal számoltunk, hogy Davis „szétesve” érkezik vissza a válogatottól. Ám azzal nem számolt senki, hogy az ő szereplésekor a széle rögtön az ellenfél stratégiájának a részévé válik.
A Szered elleni első félidő tragikomikus volt, az ellenfél szinte mindegyik támadását Davisen keresztül vezette. Kissé felnagyítom a dolgot – a játékvezető sem fárasztotta magát helyváltoztatással; amikor a Szered támadott, nyilvánvaló volt, hogy a bíró Davis mellett maradhat.
Szép lett volna, hogy Davist a csapattársaknak kellett volna biztosítaniuk. Sajnos Kružliaknak ez egyszerűen nem ment – és már kész is volt a következő rés (nem, nem említem Terezát…)
Együttesünk játékban mutatott arcát hibák csúfították, konkrétan a védelemben tapasztalt anarchiát a Davis-típusú bakik „fűtötték”, aki örülhet annak, hogy nem állították ki és a pályáról való távozásakor nem figyelte, hogyan készülődik az ellenfél a büntető elvégzésére.
Vagy Kružliak érthetetlenül eladott labdái, aki a mi térfelünkön, háttal az ellenfél kapujának, kétszer is gyors ellentámadásba küldte a szeredieket… Egyszerűen ilyen hatalmas hibáktól, rossz passzoktól hemzsegett az egész csapat. Ilyen káosz előtt véd Jedlička kapus, aki lélekben még inkább gyerek, mintsem férfi. Martin jól bírja a gyűrődést Raškával együtt, de már mindkét oldalról kezd égni a kanóc.
Tényleg nem tudom, miért emelte ki Hyballa vezetőedző Jedlička hibáját, amikor a játékunkat a csapat kétharmadának töméntelen mennyiségű individuális hibája szabdalta szét. A védelem összeállítására leginkább Martin fizet rá, ugyanis a kiváló formájából önhibáján kívül áteshet egy mély krízisbe. Eddig ez nem történt meg, sőt ellenkezőleg: a kiválóan felkészült
Martin volt eddig a number 1. A tegnapi védelmi és Davis-bohózat ellenére is, akinek ilyen állapotban semmi keresnivalója sincs a pályán.
Az csak idő kérdése, hogy Peternek sikerüljön összerakni a csapatot. Ez alatt az időszak alatt az egyik legfontosabb pillére a legstabilabban teljesítő játékos, akire egyúttal a legnagyobb kockázati tényező is hárul amiatt, hogy ilyen meccseket is „benyal” néha – Martin.
Természetesen Jedlička sem érinthetetlen, ám nekem hiányzik itt a logika. A tizenegyest érő hibája ellenére talán csak nagyjából tizedikként említeném meg a csapat maradéka által bemutatott televarieté miatt,
és számomra nem tűnik túl egyenes lépésnek félni kimondani Davis, Kružliak, Oravec, Kalmár, Ronan vagy Vida Krisz nevét a járási bajnokságok stílusában gond nélkül rábaszarintani a tegnapi vereség okait a kapusra.
A tizenegyeshez vezető hiba nem volt nagy, csak olyan, amely mindegyik kapussal megesik, és főleg nem azon dőlt el a meccs, hanem már akkor, amikor Davist benevezték az összecsapásra. A dominó-effektus áldozataivá váltunk megtört csapatként, az ellenfél pedig tripla hajlított Cukaharákat ugrált örömében, négyszeres leszúrt Rittbergerrel kombinálva. Ha Ivan Há megérezte volna, hogy a Szered alaposan feltérképezte Davist, talán először legálisan is nyerhetett volna a fogadóirodában…
