A cikk megjelent a Klikk Out 2019/08. számában.
Rendszeresen felbukkan ismerősök idővonalán egy-egy mindenegybenes „tájékoztató” oldalról megosztott cikk, mely a C-vitamin fantasztikus élettani hatásait taglalja, vagy épp minden létező betegség, köztük a rettegett rák eltitkolt gyógymódjaként hivatkozik rá. Ha engem kérdeztek, elég rosszul titkolnak valamit, ami a Facebookon ilyen hírverést tud kapni. Számomra ennél érdekesebb kérdés, hogy ki tette médiaszereplővé a C-vitamint? És amire sokan kíváncsiak lehetnek: tényleg ilyen csodálatos?
Utóbbi kérdésre adhatunk egy – csak a későbbiekben árnyalt – nagyon rövid választ: igen. A vitaminok olyan anyagok, melyekre a testünknek a normális működéshez szüksége van, ugyanakkor nem tudja előállítani azokat, így külső forrásokból kell hozzájuk jutnunk. Ha ez nem sikerül, különböző súlyos kimenetelű hiánybetegségek alakulhatnak ki a szervezetben. Ezek egyike a skorbut, mely épp a C-vitamin hiányában alakul ki, s mely egykor rettegett betegség volt a tengerészek között. Nem véletlenül: több matróz halt bele ennek következményeibe, mint tengeri csatákba. A tünetei sem voltak épp kellemesek: vérző, rothadó íny, fogvesztés, végtagi fájdalmak, nem gyógyuló, inkább mélyülő sebek… Sokáig nem tudták, mitől lehet ez, arról meg pláne fogalmuk nem volt, hogy mit is tehetnének ellene.
Mígnem színre lépett egy James Lind nevű orvos, aki tulajdonképpen az első igazi randomizált, kontrollcsoportos kísérletet vitte végbe az orvostörténetben. 12 beteg matrózt vett alanyául, akiket párokra osztott. Ketten semmilyen kezelésben nem részesültek, a további párok tagjain pedig más-más szert próbált ki – cidert, ecetet, vitriolt vagy tengervizet itatott velük, illetve kenőccsel kenegette sebeiket. Egyetlenegy páros lett csak látványosan jobban a kísérlet végére: akikkel friss narancsot és citromot etetett. Így a gyógymódot megtalálták ugyan, de működésmódja még nem volt világos a számukra. A C-vitamint ugyanis csak az 1930-as években izolálta Szentgyörgyi Albert – egyébként többek között e felfedezése miatt kapott később Nobel-díjat.
A C-vitamin rengeteg természetes táplálékforrásban megtalálható, főként gyümölcsökben és zöldségekben. Rengetegszer halljuk viszont azt, hogy nem elég ezeket fogyasztani, és a biztonság kedvéért táplálékkiegészítőket kell szednünk rendszeresen ahhoz, hogy egészségesek maradjunk.
Kevesen tudják, hogy a vitaminőrület, illetve a C-vitamin hatalmas dózisokban való szedésének ajánlása javarészt egy ember munkásságának eredménye. Ő nem más, mint Linus Pauling.
Pauling nem mindennapi koponya volt, az egyszer biztos. 40 évig a híres California Institute of Technologyn tanított, rengeteg publikáció fűződik a nevéhez. Mindössze harminc évesen kapott kémiai Nobel-díjat a kémiai kötések természetének leírása terén végzett munkájáért. Később ő fejtette meg, hogy mi is „romlik el” a sarlós vérszegénységben szenvedők szervezetében, s e felfedezése nyomán egy új tudományág, a molekuláris biológia születhetett meg. A proteinokat érintő kutatásai folyományaként sikerült Watsonnak és Cricknek leírnia a DNS szerkezetét, amiért később ők maguk kaptak Nobelt. S ha ez még mind nem lenne elég, Pauling szenvedélyes békejogi aktivista is volt, aki felszólalt a vietnami háború ellen, s akinek nyomására született meg a nemzetközi atomcsendegyezmény. Ezzel pedig kiérdemelte még a Nobel-békedíjat is, elsőként a történelemben kétszeres osztatlan tulajdonosa lett ennek a neves elismerésnek.
Tudósunk 1966 márciusában, egy New Yorkban elmondott beszédében azt kívánta, bárcsak élne még 25 évet, hogy lássa, hogyan fejtik meg sorra a világ nagy kérdéseit a tudósok. Egy Irwin Stone nevű biokémikus fültanúja volt ennek, s később levelet is írt kollégájának. Ebben azt ajánlotta Paulingnak, hogy szedjen be napi 3000 mg C-vitamint, s akkor bizonyosan teljesülni fog a kívánsága.
Stone doktornak állította be magát, noha az egyetemet sosem fejezte be, csupán valamilyen kétes hírű intézmény adott neki „PhD” fokozatot. Pauling mindenesetre megfogadta a jó tanácsot, és egyre növekvő mennyiségeket kezdett szedni a csodaszerből, a végén már az ajánlott napi bevitel háromszázszorosát: 18000 mg-ot. Azt állította, sokkal jobban érzi magát, energikusabb, és az azelőtt időről időre visszatérő náthája sem kínozza már többé. 1970-ben megjelentette Vitamin C and the Common Cold (A C-vitamin és a nátha) című könyvét, melyben leírta azt a meggyőződését, mely szerint ha minden ember napi 3000 mg C-vitamint szed, hamarosan a kiirtott betegségek közé fog tartozni a nátha. Egy három évvel későbbi bővített kiadványban pedig már nemcsak a nátha, hanem egyenesen az influenza vitamin általi eltüntetését vizionálta.
Csakhogy a többi tudós nem volt annyira lelkes a C-vitamin e mágikus hatásait illetően, és nem is véletlenül.
A Minnesotai Egyetem munkatársai ugyanis már 30 évvel Pauling könyve előtt tesztelték a hipotézist, mely szerint a C-vitamin hatással lehet a nátha lefolyására, és arra jutottak, hogy semmi hatással nincs a felső légúti megbetegedéseknek sem a súlyosságára, sem az időtartamára. Később marylandi kutatók a megelőzésben játszott szerepét vizsgálták: 3 hétig vitamint vagy placebót adtak a résztvevőknek, majd megfertőzték őket a vírussal. Mindenki beteg lett, és a betegség lefolyásában sem voltak számottevő különbségek. A következőkben új és új kísérletek reprodukálták ezeket az eredményeket.
Paulingot mindez nem győzte meg. Sőt, az egészre rádobott még egy lapáttal. 1971-ben egy skót sebész, Ewan Cameron kereste meg azzal, hogy C-vitaminnal kezelt rákbetegei sokkal jobb állapotban vannak, mint a többi. Pauling azonnal rákapott a dologra, és megsértődött, mikor egy neves lap elutasította, hogy ezeket az eredményeket publikálják. Ugyan egy másikban megjelent az erről szóló tanulmány, de kiderült, torzítás történt: a vitaminnal telenyomott páciensek eleve a jobb állapotban lévő, jobb prognózisú betegek voltak, így nem csoda, ha a kísérlet végére is jobban érezték magukat, mint a másik csoport tagjai. A Mayo Clinic munkatársa, Charles Moertel aztán 150 onkológiai esetet vizsgálva be is bizonyította, hogy a kapott vitamin semmi hatással nincs a betegség kimenetelére, s ezt még számos ugyanerre jutott vizsgálat erősítette meg. Mégis, a hajthatatlan Pauling médiaszereplései és tudományos autoritása révén fénysebességgel terjedt el a kétségbeesett rákbetegek és hozzátartozóik között a „csodás” gyógymód híre.
A végén már egészen odáig ment Pauling, hogy azt állította: ha a C-vitamin mellé hasonlóan nagy dózisban A-, E-vitamint és béta-karotint is szedünk, körülbelül semmilyen létező betegségnek nincs esélye az immunrendszerünkkel szemben.
Ezek a sokat emlegetett antioxidánsok, melyekről biztosan mindenki hallotta, hogy milyen menők, meg hogy minél többet kell ennünk belőlük, mert megtisztítják a szervezetünket a gonosz Hókuszpóktól, a szabad gyököktől. Icinyke-picinyke bibi van ezzel csak. A mitokondriumokban (rémlik talán valami bioszról) megy végbe az élelem energiává alakítása. Ez a folyamat oxigént igényel, ezért is hívják oxidációnak, és ennek során szabadulnak fel azok a fránya szabad gyökök, amelyek egyébként valóban károsítják a DNS-t és a sejtek membránjait, valamint kimutatható a kapcsolat köztük és az öregedés, rák és szívbetegség között. Ezeket kötik le az antioxidánsok: a természetben főként gyümölcsökben és zöldségekben megtalálható A, C és E vitaminok. Azt már régóta tudjuk, hogy aki ezekben gazdag étrenden él, az tovább él. Ezért valóban logikus is lenne, hogy ha étrendkiegészítő formájában sokat fogyasztunk a vitaminokból, egészségesebbek és hosszabb életűek leszünk.
Nem ennyire egyszerű a helyzet. 1994-ben Finnországban a Rákbetegek Nemzeti Intézete által végzett tanulmány keretein belül erős dohányosokat vizsgáltak, hiszen az ő esetükben magas a rizikó. Béta-karotint és/vagy E-vitamint, vagy semmit nem kaptak. A vitaminokat kapott csoportban nem kisebb, hanem mérhetően nagyobb lett a megbetegedettek aránya. 1996-ban Seattle-ben a hasonlóan magas rizikófaktorú azbesztnek kitetteket vizsgálták. A-vitamint, béta-karotint, vagy semmit nem kaptak.
Az eredmények annyira rosszak voltak, hogy a kísérletet kénytelenek voltak idő előtt befejezni: a vitamint kapott csoportban 28%-kal magasabb volt a rák, és 17%-kal magasabb a szívbetegségek megjelenése, mint a kontrollcsoportban! Hogyan lehetséges ez? Nos, a bubusnak kikiáltott szabad gyökök, úgy tűnik, nem egyszerű rossz fiúk. Ugyan roncsolják a DNS-t, de szükség van a romboló munkájukra a baktériumok, illetve rákos sejtek elpusztításához.
Azóta is, sajnos, sorra ugyanez derült ki a vizsgálatokból, ez mégsem került be a köztudatba, és az emberek úgy veszik a vitaminokat, mint a cukorkát, holott egyetlen egészségügyi szervezet sem ajánlja ezek magas dózisban való szedését a fent említett okok miatt. A legújabb tudományos eredmények szerint pedig bizonyos tumorsejtek pajzsként használják a C-vitamint, és ellenállóbbá válnak általa. Jobban járunk hát, ha inkább gyümölcsökkel és zöldségekkel gazdagítjuk az étrendünket – ha természetes forrásokból jönnek, szinte lehetetlen túladagolni a vitaminokat.
Linus Pauling történetének szomorú, és egyben ironikus a vége: felesége gyomor-, ő maga pedig később prosztatarákba halt bele, csillagászati mennyiségű vitamin ide vagy oda. Időskori munkássága sajnos arra példa, hogy a legokosabb ember sem tévedhetetlen, és a legbriliánsabb elmének is vannak sötét pillanatai. A tudomány világában pedig még a legnagyobb autoritás szava sem ér sokat, ha azt bizonyítékok nem támasztják alá. Akit részletesebben érdekel a téma, annak ajánlom Dr. Paul Offit Killing Us Softly című könyvét.
