Szigi-szemmel: hétköznapi pajzánságok

Sport

– Nem békül Tusup és Hosszú – az exférj igyekszik bosszút állni a világbajnok úszónőn. Mint nemrég kiderült, a tréner Olaszországban vállal munkát, és volt neje egyik legfőbb ellenfelét fogja edzeni: a fiatal, de nagyon tehetséges Ilaria Cusinatót.

Megint egy jó nő, de edző úr, ön férfiakat sosem edzett?!


Körforgalom

– A közlekedés-szabályozás egyik nagy leleménye a körforgalom. Az útkereszteződésbe érkező járműveket biztonságos sebességre lassító, és különleges elsőbbségi renddel áteresztő megoldás egyszerre növeli a csomópont áteresztőképességét és biztonságát. A körforgalmú kereszteződések még úgy is tök jól tudnak működni, hogy sok közlekedő igazából alig ismeri a rájuk vonatkozó szabályokat, amelyek amúgy országonként eltérhetnek egymástól, nem teljesen egységesek.

Dunaszerdahely egy ország lenne?


Amfiteátrum

– Dunaszerdahely történetében néhány emlékezetes épületet szült a régi rendszer, ilyen volt a szerényen működő amfiteátrum, amit ahogy építettek, úgy le is bontottak pár éven belül. Néhány ismerősöm meg is siratta a fészbukon a megsemmisülését.

Voltak, akik filmvetítésre, koncertekre szerettek járni, de akadtak olyanok is, akik a szüzességük elvesztését köszönhetik az objektumnak.


Politika

– Helyszín: Maldív szigetek.

Most akkor volt közös reggeli, vagy nem volt közös reggeli, kedves elvtársak?


Sztárvilág

– Nagy hirtelenséggel érkezett a hír, hogy Miley Cyrus és Liam Hemsworth házassága zátonyra futott. Egy névtelen ismerős erre csak legyint, szerinte ugyanis az vezetett a szakításhoz, hogy Hemsworth hálószobai teljesítménye kevés volt a nyíltan is pajzán énekesnőnek.

Gondoljunk csak bele, mennyi névtelen ismerős és pajzán feleség van Dunaszerdahelyen?! (na jó férj is)


DAC

– Ma újabb megpróbáltatás vár szeretett csapatunkra a Nagymihály ellen, és a csapaton belül apró feszültségek tapasztalhatók a két vezéregyéniség sérüléséből adódóan.

A jó hír az, hogy újra lesz puding a VIP-szektorban.


Szex

– A The Sun terapeutájának küldött levelet egy férfi, melyben beszámolt a felesége 20-as éveiről.

„Négy éve vagyunk együtt, 18 hónapja házasodtunk össze. Ő 28 éves, én 29 vagyok, mindkettőnknek voltak korábbi kapcsolatai. Arról beszélgettünk, hogy mennyi szexuális partnerünk volt a másik előtt, megígértük, hogy őszinték leszünk. Én nyolcat mondtam, a feleségem viszont nem számolta tovább 80-nál, amennyi szexpartnere összegyűlt 22 éves koráig.”

Jeges barátom csak annyit fűzött hozzá:

ez több farkat fogott, mint kilincset more!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább