FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
AZ ÍRÁS MEGJELENT A KLIKKOUT 2019/8. SZÁMÁBAN.
Tombol a nyár, a vakáció ideje alatt pedig rengetegen töltik vízparton a szabadságukat. Legtöbben csak a hasukat süttetik a napon vagy lubickolnak a hűsítő habokban, de egyre többeket érdekel az is, vajon mit rejt a mély. Hasonlóképp volt ezzel Gódány Ferenc búvároktató is, aki a környékbeli tavakban kezdte a merüléseket, de azóta már a világ számos pontján megcsodálhatta a vízi világot. Vele beszélgettünk a búvárkodás során szerzett élményeiről, oktatóként szerzett tapasztalatairól.
Hogyan lett belőled búvár, majd búvároktató?
Mivel a Csallóközben sok a tó és a kanális, én pedig szerettem volna ezek mélyére is lelátni, ezért vettem magamnak egy búvárszemüveget, és elkezdtem kutatni a sekélyebb részeket. Idővel egyre mélyebbre merészkedtem, ahol már eléggé hideg volt a víz, akkor elhatároztam, hogy vásárolok egy búvárruhát is. A nyitrai főiskolai éveim alatt egyszer becsalogattak egy búvárszaküzletbe, és onnantól kezdve egyik tanfolyamot végeztem el a másik után, a végén pedig magam is oktatóvá váltam. Addigra már 400 merülés volt a hátam mögött. Palackkal nagyjából tizenhat évvel ezelőtt merültem először, a Patas melleti Bendő-tón.
A búvárkodás milyen fokozatait különböztetjük meg? Tudom, hogy van szabadtüdős búvár és palackos búvár, de vannak-e még ezeken belül egyéb kategóriák?
Én palackkal merülök, melyet vagy a hátamra, vagy az oldalamra csatolok fel. Ennek is megvan a miértje. Ha barlangba vagy szűk roncsokba merülünk, akkor oldalt kell rögzíteni a palackokat, nehogy beszoruljunk. Alapvetően azonban két nagyobb csoportot kell elkülönítenünk: a rekreációs búvárkodást és a technikai búvárkodást. A legnagyobb különbség a kettő között, hogy
a technikai búvárnak mindent meg kell oldania víz alatt. Ha probléma adódik, akkor nem jöhet fel azonnal a felszínre, mert ún. dekompressziós merüléseket végez különböző mélységekben.
Sokan azt gondolják, hogy a technikai búvárkodás a víz alatti munkavégzéssel egyenlő, de az megint egy másik műfaj. Az ipari búvárkodás engem nem igazán vonz, noha volt már rá alkalom, hogy hívtak Bősre a zsilipkamrák javításához. Technikai búvár vagyok, ezt is oktatom. A búvárkodás részben a hobbim, részben a hivatásom. Nagyon szeretek például fotózni a víz alatt.
Előfordult már, hogy mentőegységek vagy rendőrök, tűzoltók kértek tőled segítséget?
Ezeknek az egységeknek megvannak a saját embereik, akiket külön erre a célra képeznek ki. Angol kifejezéssel public safety diver-nek hívják őket, akik tudják például, hogyan kell felszínre hozni egy holttestet a víz alól. Bennünket – úgymond, normális búvárokat – ilyenre nem is kérnek fel, és szerencsére vízihullát sem láttam még.
Miből áll egy búvártanfolyam, és mire jogosít fel egy megszerzett tanúsítvány?
Egy amerikai rendszerben oktatok, és a megszerzett bizonyítvánnyal bárhol a világon merülhetnek a búvárok. Az alap tanfolyam elvégzése 18 méteres merülést engedélyez, de természetesen vannak további fokozatok. 12-13 órányi elméleti oktatáson vesznek részt az érdeklődők, ennek nagy részét fizikai alapismeretek alkotják, melyet sokan unnak, mégis elengedhetetlen annak érdekében, hogy tudjuk, mikor mire számíthatunk a víz alatt.
Az alap tanfolyam 80-90 víz alatt eltöltött percet ír elő, de ezt én nagyon kevésnek tartom,
ezért nálam ez akár a 300 percet is meghaladhatja. Nem adok senkinek a kezébe úgy tanúsítványt, hogy ne lennék meggyőződve arról, az illető érti a dolgát.
Kerültél már életveszélybe a víz alatt?
Inkább úgy mondanám, hogy kerültem már párszor olyan helyzetbe, melyben más bepánikolt, és megtörtént vele a baj. Az esetek 99 százalékában emberi mulasztás okozza a búvárbaleseteket, nem a felszerelés meghibásodása. Előfordulhat, hogy leesik az uszony, befagy a reduktor. Ezek mind olyan szituációk, melyekre előre fel kell készülni, hogy aztán az embert ne érje meglepetés odalent.
Merültünk már jég alá is, ami igazán extrém dolog, de ha az ember ott van fejben, akkor nincs mitől tartania.
Említetted, hogy szeretsz fényképeket készíteni a mélyben. Mi az, amit legszívesebben lencsevégre kapsz?
Igazából mindent. Nagyon sokszor használok széles lencsét, de volt már olyan is, hogy nem megfelelő optikával merültem alá. Rengeteg élmény éri az embert a tó- vagy a tengerfenéken, és ezeket a látnivalókat igazán érdemes megörökíteni. Gyakran fotózok búvárokat, az élővilágot vagy búvárt hallal. A kedvenc témám pedig a víz alatti roncsok.
Vannak esetleg kedvenc helyeid, ahol hódolni tudsz a roncsfotózásnak?
Ilyen helyekből van bőven. Az Anglia körüli vizekben sok a második világháborús roncs. Hajó, repülő, egyéb járművek egyaránt. De említhetném Máltát vagy Horvátországot is.
Vannak azonban autóroncsok is a víz alatt, ezek között akad olyan, melyet bűncselekmény elkövetése során próbáltak meg elrejteni az elkövetők.
Olyan is létezik viszont, hogy kiszuperált járműveket szándékosan elsüllyesztenek a víz mélyére, ezzel csalogatják oda a búvárokat. Jó pénzért csinálnak egy kis attrakciót.
Melyik a legemlékezetesebb merülésed?
A legmélyebbre, mintegy 90 méter mélyre, az ausztriai Attersee-ben jutottam. Ez egy közkedvelt tó a búvárok körében, a parton felállított emlékmű ugyanakkor sok halálos balesetről tanúskodik. A legemlékezetesebb merülésem mégis egy angliai bányatóban volt, ahová kirostált helikoptereket, repülőgépeket, double decker buszokat süllyesztettek el. De ahány búvár, annyi érdeklődési kör.
Én nagyon rá vagyok hangolódva az északi vizekre: Lengyelországra, Norvégiára, a Balti-tengerre, de Svédországban is merültem már.
Valakinek viszont a melegebb tengerek jönnek be inkább, színes halacskákkal. Van pár fotóm és videóm Norvégia környékéről, és akiknek megmutattam, rácsodálkozott, hogy mennyire színes ott a víz alatti élővilág. Rengeteg ott a szivacs, vannak korallok, tengeri rózsák. Anglia partjainál is annyi színes halat láttunk, amin magam is meglepődtem. Persze, annyira nem tarka, mint a Vörös-tenger, de ott is igazán szép.
Mi szerepel még a bakancslistádon?
Amilyen sok helyen már volt alkalmam merülni, legalább annyin még nem. A nyáron Balira utazom, ahol még nem jártam korábban. Vonzanak ugyanakkor a kimondottan mély és tiszta vízű tavak, mint a németországi See Im Berg vagy a Bajkál-tó. De Finnország környékén is szeretnék még megmerülni.
A melegebb helyek közül Thaiföld is ott van a listán, ami viszont talán a legnagyobb álomnak számít, az a mikronéziai Truk Lagoon.
Háborús roncsokat rejt ott a víz, főleg japán felségjelű harcigépeket, bennük az elsüllyedt katonák csontvázaival. Egy roncsbúvár számára ez a hely maga a paradicsom.
A híradásokból azonban azt is tudjuk, hogy nemcsak roncsokat, hanem rengeteg szemetet is rejt a tengerfenék.
Ez sajnos így igaz, de nem kell messzire utaznunk ahhoz, mert ez alól a tavaink sem kivételek. A gumiabroncstól kezdve a sörösdobozon át a műanyag- és üvegflakonokig, szinte mindennel találkoztam már odalent. Ilyenkor mindig rossz érzés kerít hatalmába, mert – és ezt talán a búvártársaim nevében is mondhatom – egy igazi búvár környezetvédő is egyben.
Csalódás volt például, amikor Horvátországban, a Kornati Nemzeti Parkban tele volt a vízpart szeméttel.
Azok a búvárok, akik a természeti szépségek megcsodálására járnak a víz alá, vigyáznak is a környezetükre. Persze, van ellenpélda is. Hallottam, hogy vannak, akik csak azért csinálták meg a tanfolyamot, hogy szigonyozhassanak a víz alatt. Így vadásznak a halakra, ami eleve tiltott dolognak számít. Ezt elítélem.
Több mint 2000 merüléssel a hátad mögött mi számít még számodra kihívásnak a búvárkodásban?
Az ember sokszor azt gondolja magáról, hogy ha sokszor merült, akkor már szinte mindent tud. Nagyjából százhúsz merülés után én is elhittem magamról, hogy már mindent megtapasztaltam. Most, hogy a kétezrediken is túl vagyok, tudom, hogy még mindig van mit tanulni.
Soha nem szabad alábecsülni a víz alatti világot.
Más nyáron egy merülés és más télen. Emellett akárcsak a szárazföldön, a vízben is mindig minden változik. Sokan azt kérdezik, nem lehet-e megunni ezt az egészet. Én azt válaszolom nekik, hogy amíg levegőt tudok venni és tudok járni, addig még szeretnék búvárkodni.
