„És milyen a vörklájfbalanszod?” – kapom azonnal a kérdést, benne ezzel a csodás kifejezéssel, amikor elmesélem, egyedülálló, kisgyermekes anyukaként teljes munkaidőben dolgozom. S mindezt ugye külföldiként, úgy, hogy a legnagyobb jóindulattal sem mondhatom, értem és beszélem is az ország nyelvét.
Hadd válaszoljak most itt, nyíltan – és egyszerűen: sehogy! Ami bővebben talán mégis inkább annyit tesz: egész jól.
Általában, ha ríltájm kell reagálnom erre a kérdésre: „Hogy sikerül a munkahelyet és a magánéletet összeegyeztetned?”, mondok valami megnyugtatót és elkezdek regélni a multi cégek családtámogatási politikájáról, a rugalmas munkaidő előnyeiről és a remek továbbképzési lehetőségekről. Majd egy széles, juditos mosoly kíséretében gyorsan témát váltok és visszakérdezek. Így ripsz-ropsz, meg is van a kedves kis szmóltolk.
Mégis, a legőszintébb válaszom az, hogy „Sehogy!”. Sehogy nem egyensúlyozom a munkahely és a magánélet között, mert ez már nem az a szint, mert már nem kell.
Ugyanis, amikor egy anya visszamegy dolgozni egy, vagy több gyermek után, nincs olyan, hogy vörklájfbalansz. Csak lájf van, csak life, csak az élet van. A ti, a gyermekeddel közös életetek. Nem lesz többé mit egyensúlyozni, mert innentől kezdve a gyermek, Ő az első. Egy szülő munkájának oka és célja – többnyire – a család, a gyermek, amit innentől kezdve már nem lehet mérlegre tenni a munkahelyi élettel.
Sok cég sajnos még most is teljesen figyelmen kívül hagyja a munkavállalói családi helyzetét. Ugyanolyan feltételeket szab egy háromgyermekes anyának, mint a többi alkalmazottja számára. Ami ugyan első hallásra jogosnak is tűnhet, hiszen egyformák vagyunk, vagy mi a szösz. Viszont az otthoni házi munka, ugyanúgy munka, még akkor is, ha – jobb esetben – anya és apa közt megoszlik. Nem elhanyagolható tényező a kialvatlanság mértéke, ami ugyanis fordítottan arányos az adott gyermek életkorával. S a családi élet folyamatos kihívásai sem könnyítik meg a dolgos hétköznapokat.
Kedves mindenki, gyermekes és gyermektelen barátaim! Bármennyire próbálunk úgy tenni a munkahelyünkön, mintha az lenne az életünk első számú célja, alfája és ómegája, valljuk be végre: nem az. Higgyétek el, sok olyan munkahely van már, amelyik tisztában van ezzel, amely olyan értékekre épít, ahol a család, az egymással való törődés, a kölcsönös figyelem és tisztelet a fontos. A hétköznapi munka pedig, ami egy ilyen bizalmas légkörben születik, sokkal jobb, sokkal értékesebb.
Törekedjünk hát mind arra, hogy élhetőbb munkakörülményeket teremtsünk. Ahol nincs hiány alázatból sem az alkalmazottak, sem a vezetők részéről.
