Mindjárt vége a nyárnak, és egyvalamiről majdnem lemaradtatok. Milyen vagyok, nem?!
Rókink úgy igyekszik ebben az évszakban minél több képességet kifejleszteni magában, mintha szeptemberben őt is várná a tanév!
A nyár folyamán tulajdonképpen meghódítottuk az udvart. Nem csak a miénket, hanem úgy az összeset a környéken.
Mikor reggelente kiengedem a két szőrmók járőrünket, és Róki épp a kezemen üldögél, fel is hívja a figyelmem, hogy őt már mégis miért nem cipelem végig a gyarmatokon. Nekem több mint testőrként, rókamobilként ebbe vajmi kevés beleszólásom van.
Voltak idők, mikor még gondozni is tudtuk azt a néhány négyzetmétert, amink van odakint, vagy be tudtunk burkolni ott egy-egy reggelit, urambocsá’ el tudtunk pattintani este egy söröcskét. Azt azért elárulom, hogy Reninek a napokban sikerült Róki tudta és beleegyezése nélkül átültetnie a cserepes virágokat, nekem meg a közelmúltban kitépni az égig érő bogáncsokat és paszulyokat. Csak meg ne tudja, mert akkor még azok helyét is le kell majd vele ellenőrizni.
Reggelente mindenesetre olyan büszkén és határozottan ül az alkaromon, mint egy szirti sas, miközben végigcaplatunk a teraszok előtt. De hogy is terjesztette ki Rókusunk birodalmát a verőfényes udvarunkra is? Menjünk végig a stádiumokon!
Először egy napsütötte februári délutánon turistaként/kémként (nem kívánt törlendő) jelent meg a kinti csempén a guruló szürke babatankban. Róki akkoriban még nemhogy nem aludt, de azt sem lehet állítani, hogy ébren volt, hisz leginkább szirénázott. Tíz percet bírtunk a hűvösön, de ez épp elég volt ahhoz, hogy felmérje, érdemes-e a terület a későbbi gyarmatosításra. Az lett.
A kis fincsi fasírtunk itt fordult át először jobbra, hátról hasra! Azt már a saját gyerekkoromból is tudom, hogy az ülőgarnitúra valójában egy tutaj a tengeren: ha fekszel rajta, fentről szénné éget a nap, ha pedig ülsz és óvatlan vagy, ráadásul kisbaba, akkor jó eséllyel koppanhatsz. Ez Rókinkkal is egyszer majdnem megtörtént, hiába voltam mellette, de esés közben megmarkoltam, és úgy emeltem vissza a gatyájánál fogva föntre, mint az Ovizsaru!
Köztudott, hogy az ilyesmit a szülő tulajdonképpen magának viszi ki, hogy legyen min ülnie. Rókinak ez egy teljesen felesleges felület, mikor ott a fű, a föld vagy egy közeli hortenzia.
Na, megérkeztünk! Talán ha rábíznánk a karbantartását, akkor olyan pöpec lenne, mint az Old Traffordon, hisz előszeretettel tépi, de ez lutri. Mint kecskére a káposztát, ugye.
Próbáljuk ebben a józan eszünket követni, és hagyni, hogy kisvakondunk összepiszkolja magát (látom ám, emelitek a mutatóujjatokat, és születik a gondolat, hogy ovis korában majd még megemlegetjük, és úgy is lesz, de most sipirc innen!). Tulajdonképpen mi ebben az összekoszolódhatnékában csak feltartjuk, és közben szó szerint a körmére ég a munka, mi meg vakarhatjuk le onnét.
Ebből többféle is van. A kicsi, a közepes és a nagy. A kicsi azért kedves a szívünknek, mert egy jó barátunk édesapjától kaptuk ajándékba, aki sajnos már nincs köztünk. Róki számára is különleges, és ezt vagány vízi DJ-ként prezentálja: szkreccsel a gumifalon. Egyelőre csak két úszómesterét szórakoztatja így, de nagy jövő áll előtte!
A közepes körmedence Ildi mamáéknál található, abba bizony már kell egy úszógumi is – amit rögtön meg is kellett rongálnunk az egyetlen alkalom során, amikor ezt nyáron kipróbáltuk. Rókink husis futóművei ugyanis beragadtak az alsógatyaszerű popótartóba.
A harmadik, a nagy medence pedig Magdi mamáéknál van, de az még csak az enyém, na meg a fölnőtteké, haha!
Visszatérve a földszinti lakásunk udvara elé, az ott található sétány közös. Úgy értem, nyilván Rókié, de pillanatnyilag mások is használják. Reggelente, esténként, napközben akár többször is végigcammogunk a birodalmon. Főurunk aggódó tekintettel figyeli a sétány melletti kukoricaföldet, és bízik a jó termésben. A közösön megtekintjük a tujákat, a kiültetett karácsonyfát, a rózsabokrokat meg a bozótokat, és megvizsgáljuk a struktúrájukat. Mindé más, mindé izgi!
Rókink és a gyerekek fantáziabirodalma a napkeltétől a napnyugtáig terjed. Nekünk mint földi ügyintézőinek e téren arra kell megtanítanunk, hogyan viszonyuljon mindehhez alázattal, józan ésszel és szeretettel, hogy minél tovább, annál inkább azt is érzékelhesse, amit a természet alkotott, és hagyja, sőt, támogassa a természetet ebben a művészi folyamatban.
Az előző részek:
2. Rókus úrfi
3. Ott voltam!
4. Tíz dolog, amit imádok benned!
5. A Vuclik, a Muclik, a Durcik meg a Hurcik!
7. Hogyan szerettem meg a kisfiamat?
8. Szóltunk a kis köpcösnek, és ő válaszolt!
9. Mi nem leszünk olyan szülők…!
10. Husi a köbön!
11. Pusztító utolsó mondatok a kicsi mellett
12. Azt a hétszázát, megtanultam énekelni!
13. Embert faragunk belőle – meg magunkból
14. Mosolyogj, nevess, kuncogj, kacagj!
15. „Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra!” (©Roki)
16. Anyu, Apu, én csak szép emlékeket akarok!
17. Fordulj, Róka, csosszantóra!
18. Leesett
19. Ami egykor hidegen hagyott, most majd’ felrobbant!
20. Alig vártuk, hogy eljöjjön ez a nap!
22. Anyu(ci)róka