Most már megint lehet? Eltelt az évnek az az egy hónapja, mikor a netközösség nagy része eskü alatt fogadott műanyagmentességet, innentől újra zacskózhatjuk egyenként a kiflit a boltban? Vagy célszerűbb vérszemet kapni, és továbbra is ragaszkodni a fém szívószálhoz a strandon?
Az írás megjelent a Klikkout 2019/8. számában.
Nos, ha engem kérdeztek, egyik sem. És még mielőtt összehoznám a szemetelőket és a környezetvédőket egy közös, romantikus lincselés idejére szerény személyem ellen, hadd mondjam el bővebben, mire is gondolok.
A műanyag nem rossz. Nem jön be éjjel a hálószobádba és rak tüzet az ágyad alatt, hogy aztán majd szépen lassan megfőzzön, de okozója egy globális szintű klímaváltozásnak, melynek során szépen lassan az egész emberiség belepépesedik a saját főztjébe.
Nem lopózik mögénk az utcán, hogy aztán jól megfojtogasson, de a használata hozzájárul ahhoz, hogy szisztematikusan irtjuk ki az élővilágot magunk körül, majd vele együtt önmagunkat is.
Mi következik ebből? A műanyag nem rossz, csak nem tudjuk használni.
Nem a csúnya, gonosz műanyag teszi tönkre a világunkat szépen lassan, hanem mi magunk. És egyébként sem a bolygót nyírjuk ki, hanem egymást és magunkat. A Földnek mint égitestnek édesmindegy, hogy mi élünk-e vagy halunk rajta, akkor is ugyanúgy kering majd az űrben a golyóbis, ha mi a műanyagra hárítva a felelősségünket, a holtunkba főzzük magunkat.
Manapság divattá vált a környezetvédelem, de sajnos az a baj, hogy csak az üzenetét közvetítjük, ám nem cselekszünk aszerint. Attól még, hogy az ember megoszt egy posztot a szemébe ment szemét miatt sírva könyörgő óriás rájáról, (igen, ez egy létező poszt, ami nemrég jött szembe velem), attól még nem lesz jobb senkinek.
Épp a műanyagmentesség kapcsán tűnik fel leginkább, hogy ki az aki tényleg tenni akar, és ki az, aki csak egy újabb posztot lát a lehetőségben. És persze itt vannak azok, akik teljesen fanatikusan esnek átfelé a ló túloldalára. Illetve itt voltak, mert ők nyilván már az első kijelentésem után abbahagyták az olvasást. A lényeg az, hogy a környezettudatos életmódot mindenkinek individuálisan kell elkezdenie, és ezt nem csak egy hónapra egy évben. Talán épp amiatt nem működik az átállás, mert erőszakkal, egyik napról a másikra próbáljuk megvonni magunkat mindennemű műanyagtól és nem szép fokozatosan.
Nem az a baj, hogy használunk műanyagot, hanem az, hogy csak egyszer használjuk.
A műanyag elsődleges előnye, hogy baromi tartós és újrahasznosítható (plusz formálható, átlátszó és színes, ahogy azt a Republic zenekartól tudjuk). Csak ezzel ugyebár nem fér össze a mi hanyagságunk. Mert hát sokkal egyszerűbb megosztani egy rájás posztot, nem?
Egy 2018-ban készült statisztika alapján, ha a közösségi oldalakon megjelenő környezetvédős posztoknak csak a fele azzal járna, hogy megosztójuk aznap újra feldolgozásra elkülöníti az aznapi műanyag szemetét, nagyjából negyedével csökkenne az éves műanyagfogyasztás.
Az emberiség még nagyon gyerekkorban jár a földi élethez viszonyítva, és csak remélni tudjuk, hogy előbb sikerül felnőni, minthogy megfőzzük magunkat. És akkor talán majd nem születnek olyan csodák, mint a dízel aggregátorral működő mobil elektromos autótöltő, ami már a puszta létezésével is okot ad arra, hogy kételkedjünk fajunk, mely felnőtté válása során kívülről nézve is öles léptekkel halad a csoportos rituális öngyilkosság felé, józan ítélőképességében.
Szóval, ha engem kérdeztek, ne csak egy hónap alatt akarjuk megváltani a világot, hanem fokozatosan próbáljunk rátérni arra, hogy tudatosan használjuk azt. Mert amíg van kereslet rá, addig a műanyag, meg a szemét jönni fog. De ha a már meglévő, egyébként sem kevésből próbálunk dolgozni…
