Reklám
Az MLSZ 1978 végén ismét egy Bp. Honvéd játékost, Kovács Istvánt választotta az év játékosának. Az eltiltott Nyilasi vagy Törőcsik neve felsőbb utasítására szóba sem kerülhetett. A „két rosszfiút” viszont a Képes Sport olvasói nem felejtették el beírni az Ön tizenegye, sorrendben tizedik pályázatába. Naná, hogy a Faternál is ott szerepeltek a szelvényen. A kialakult patthelyzetben Kovács Ferenc szövetségi kapitány az MLSZ első ülésén Nyilasiék számára amnesztiát kért. Ennek folyamodványa, hogy az esztendő első válogatott mérkőzésén ismét magukra húzhatták a címeres mezt. Hiányzott viszont Pintér Sándor, a korszak emblematikus alakja, aki sérülése miatt többé nem tudott játszani a nemzeti tizenegyben.
Folytatódtak a küzdelmek az 1980-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában, valamint a Moszkvában megrendezésre kerülő Nyári Olimpiai Játékokra is selejtezőket írtak ki. Az utóbbin dr. Lakat Károly mesteredzőre bízták a szakmai felkészítést és a csapat összeállítását.
Abban az időben még sokkal nagyobb jelentőséggel bírtak az ötkarikás csapat mérkőzései, s az olimpiai válogatottban rendszeresen helyet kaptak az „A” csapat játékosai (napjainkban ezt a „feladatot” gyakorlatilag az U21-es válogatott látja el). Így aztán a lelátón sem „öltöztek széknek” a szurkolók, sőt. A „nagycsapat” két barátságos mérkőzéssel nyitott, otthon az NDK (3:0), idegenben a lengyelek (1:1) voltak az ellenfél.
Reklám
Magyarország–Görögország 0:0, nagy reményekkel léptünk pályára, azonban csalódást okozunk.
1979. 05. 02.: Az Eb-selejtező tétje a Népstadionban a továbbjutási esélyeinek életben tartása. Az elmaradt győzelem a végelszámolásnál hiányzott igazán, mivel azzal a magyar csapat jutott volna tovább, így viszont a görögök örülhettek. A hónap közepén egy újabb selejtező várt a mieinkre Tbilisziben, a szovjeteket ellen, ahol a nagy mumus ellen általában jó eredményeket értünk el az utóbbi években. Tatár és Pusztai góljaival (2:2) ezúttal is értékes döntetlen született, Tóth Z. – Török (Martos), Bálint, Kocsis I., Tóth J., Kovács B. (Rab), Nyilasi, Tatár, Pusztai, Törőcsik, Magyar I. összeállításban. Apám másképp látta: Egy győzelem maradt el – írta a Képes Sport.
Magyar István ekkor viselte utoljára a nemzeti mezt, mivel az FTC játékosa augusztusban „lekéste” a belgiumi túráról hazatérő csapat repülőjét. S bár disszidálni a kommunista blokk országaiból főbenjáró bűnnek számított, példáját többen is követték. A Dózsa és a válogatott kapusa, Tóth Zoltán is az ország elhagyása mellett döntött. 1979-ben aztán a kivétel erősítette a szabályt. Az első játékos, aki törvényesen igazolt (1947 óta) a nyugati világba, Bálint László volt, a Fradiból ment a belga FC Bruges-be.
A magyar olimpiai csapat sikerrel vette a Románia elleni előselejtezőket (0:2, 3:0), és a lengyelekkel, valamint Csehszlovákiával került egy csoportba.
Tizenegy idény alatt kilencedszer lett bajnok az Újpesti Dózsa az NB 1-ben. Júniusban az utolsó bajnoki után Törőcsik András autóbalesetet szenvedett és jó ideig nem focizhatott, sőt hónapokig lábra állni sem tudott.
Pedig korábban „Törő” a Világválogatottba is meghívást kapott, azonban így nem fogadhatta el a megtiszteltetést. A bajnokság ezüstérmese a Ferencváros lett, a Magyar Népköztársaság Kupa döntőjében pedig a Rába ETO-val szemben maradtak alul.
Az új idényben nemcsak a Dózsa volt kénytelen nélkülözni Törőcsiket, októberben a Fradi is gondba került. Nyilasi Tibor 25 évesen bejelentette visszavonulását: „Elhatározásom oka, az egészségügyi állapotom megromlott, ezért úgy érzem a követelményeknek nem tudok teljes mértékben eleget tenni”. – döntésének valójában lelki okai voltak, melyek még az argentínai világbajnokság után, az őt ért kritikákra vezethetők vissza. Sokáig tényleg nem focizott, csak a következő év februárjában tért vissza a pályára, Szepesi György és Sándor Csikar unszolására.
1979 nyarán dr. Lakat Károly az olimpiai válogatott mellett szövetségi kapitány is lett a nemzeti tizenegy élén.
Bemutatkozása jól sikerült, Nyíregyházán a csehszlovákokat győzték le 2:1-re barátságos találkozón, amit egy bécsi vereség (1:3) követett az osztrákok ellen.
Az év októberére maradt az utolsó (immár tét nélküli) Eb-selejtező mérkőzés. Finnország ellen három újonccal lépett pályára a magyar csapat Debrecenben, kapuban a ferencvárosi Zsiborás Gáborral. A 3:1-es győzelemben Fekete két góllal vette ki részét, a harmadik találatot Tatár szerezte. Magyarország: Zsiborás – Szántó, Salamon, Kutasi (Kiss J.), Tatár, Póczik, Borostyán (Bodonyi), Kiss L., Weimper, Kuti, Fekete.
Még egy összecsapás várt a fiúkra ebben az évben: „Október 26-án este Az Üllői úton válogatottunk 537. mérkőzésére kerül sor, olyan országgal, amelynek csapatával még sosem játszottunk”. Az NASL-játékosokkal felálló, de Európában szinte teljesen ismeretlen Egyesült Államok csapata sokkoló – 2:0-ás – vereséget mért válogatottunkra. A meccs után a sajtó romokban hevert: „A kudarcnak is vannak fokozatai”…
Az év végére maradtak az olimpiai válogatott mérkőzései, melyek után (jobb gólaránnyal) a csoportunk élén vártuk az újévi csehszlovákiai „döntést”…
„Már a második percben megszerezték a vezetést a lengyelek a magyar olimpiai csapattal szemben, és ez az egyetlen gól a győzelmüket jelentette számukra”. – kár volt érte, Lengyelország–Magyarország 1:0. A diósgyőri visszavágón aztán valóban visszavágtunk a polákoknak, 1:0-ás félidő után megdupláztuk góljaink számát, Magyarország–Lengyelország 2:0. Szintén Diósgyőrben:
„Kitűnő erőkből álló, becsülettel küzdő csehszlovák tizenegyet győzött le a magyar olimpiai válogatott! Verébnek pedig azért jár külön babér, mert a magyar csapat kapusa még védhetetlennek látszó lövéseket is biztos kézzel hárított.” Magyarország három – Csehszlovákia nulla! „Azt is tudjuk, a gólkülönbség nem oszt, nem szoroz a továbbiakban, hiszen a magyar csapattak egy pontot kell legalább szereznie a csehszlovákiai visszavágón. Kikapni tehát nem szabad”…
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
Édesapám naplója…