Bocsássatok meg, félreérthető a cím! Úgy érthetitek, hogy nektek szól, pedig nem. Nekem. Hadd használjalak fel Titeket arra, hogy a fejembe véssek valamit! Hisz az ilyesmi más esetben is működni szokott, nem? Ha azt hiszed, elfelejtesz valamit, ami fontos, és különösen, ha valami titok, amit veled úgy osztott meg valaki, hogy soha senkinek ne mondd el, te megosztod mással, nehogy elfelejtsd. Ti nem így szoktátok? 😉
Ementáli memóriámon időnként nehéz megkapaszkodnia néhány gyönge végtagokkal bíró, nem traumatikus élménynek. Vagy néhány hétköznapi történésnek. Például előfordul, hogy nem veszem észre, hogy Reni, a feleségem eszik. Csacsogunk-csevegünk, rihegünk-röhögünk, lebeszéljük őszre a fákról a leveleket, kikacagjuk a felhőkből az esőt, és közben nem jegyzem meg, hogy evett.
Ilyen üzemmódban működhetnek a nagymamák is, miután betápláltál egy hektoliter húslevest meg egy fél kacsát. „Alig ettél valamit.”
Pedig elhihetitek, az, hogy a Reni eszik, kuriózum! Szóval illene izmosabb emléknek lennie, viszont a memóriám gyakran olyan, mint egy hosszú sötét pince, aminek a végén pislákol valami fény. Ami csak úgy bekerült az első polcokra, azt nem látom, de amit az idő már elcipelt a terem végébe, arról van némi sejtésem.
Szóval emiatt kell nekem egy figyelmeztető lista, hogy mit is kell tennem, ha etetni óhajtom Rokinkat. Merthogy eszik a gyöngyöm. Illetve ezt még nagyon nagy jóindulattal se lehet evésnek nevezni, de hadd dicsekedjek!
No, de mit is akartam ezzel a cikkel? Ja, a lista!
Reni szokta mondani, hogy ha ő nem etet, akkor senki. És milyen igaza van, a nemjóját! Amit a memóriámról írtam az imént, az mind igaz, ugyanakkor azt mintha helyettesítené az a készség, hogy rögtön látom, hogy mi van előttem, hogy épül fel az a büdös processz. És mivel a divatos, ún. BLW hozzátáplálásos módszerünk (vagy legalábbis annak legtöbb józan eleme) nagyjából olyan, mintha egy szélsebes ventilátorba dobálnánk az ételt, higgyétek el, tudom, mi a processz! De mindig elfelejtem, hogyan segíthetek magamon, ezért kell ez a lista!
Megvan az a pillanat, amikor sorban állsz a kocsmapultnál, kikéred a söröd, mire végre odaérsz, és hallod, ahogy a hordó elkezd pöfékelni?! Az idegeken zenélni lehetne, úgy megfeszülnek. Mert eszedbe jut, mi a processz! Na, Roki is így érezheti magát, mikor bekerül a kis négylábú börtönbe, és a következő mozdulattal nem kerül elé az étel.
Konyhaművészeti alap, de a párolással mindig bajban voltam. Ami vízbe kerül, az fő, ami a vasra, az meg sül. A párolás akkor mi a ló valaga? Vagy legalábbis hogyan érem el, hogy puhácska is legyen az a répa/alma/batáta/krumpli/stb.? Jól van, na, nem kérem azt a Michelin csillagot, tartsátok meg magatoknak! Megoldottuk mi is az ügyet, illetve Reni, hisz javarészt ő az, aki etet, ugye!
Még jó, hogy így számoltuk ki Roki születését, és nyáron kezdhettünk hozzátáplálni! (Az előre eltervezett processz, ugye! /napszemüveges szmajli/) Ha marad rajta a ruha, akkor nincs az az előke, ami megvédené, mehet a cucc a szennyesbe. De jönnek a hidegek, és előbb-utóbb sűrítjük az etetés gyakoriságát is, és ahogy ezt leírom, kezd is izzadni a homlokom, mert fog kelleni a ruha!
Az az előke inkább szkafander, de minimum ilyen egész testes golyóálló mellény – nem tudom, ezt hogy hívják ebben a műfajban. Mindenesetre egy kovácshoz képest csak hegesztőszemüveg nincs rajta. De szükség van rá, ha nem wappolni akarjuk a kicsit a kádban, hanem csak kezet, nyakat és arcot mosni. Meg lakást.
Említett előkénket alul nem szoktuk hátrakötni, hanem felhajtjuk, és így egyfajta ereszként fogja fel a lehulló bombákat. Amit meg nem, azt a szék alá helyezett szalvéta. Persze abból nem tudsz eleget lerakni, mindenesetre sok, kemény munkával előállított elemózsiát menthetsz meg a kukától.
Mert az olyan lesz. Ez a négylábú tényleg olyan biztonságban legyen minden elérhető dologtól, mint egy kilövőállomás.
Merthogy mosipelusozunk (ez a mosható pelenka cukrosított neve) néhány hete, de erről majd írok külön. Volt már olyan hőség, hogy a pelust is levetettük, és előfordult, hogy a szék alatt keletkezett egy tócsa, de nem tudtuk, hogy a szétmarkolt barackból került oda, vagy más a forrás. Na jó, perszehogy tudtuk! Ha viszont van pelus, azt utána úgyis cserélni kell, mert ahogy írtam, nincs az az előke, amin ne jutna át egy-két keményen küzdő avokádó, brokkoli vagy egyéb harcos „zelovoc”.
Már csak a ganézás vár rád, de egye fene. A posztapokaliptikus, mozdulatlan tájat helyreállítani egyszerűbb, mint az előbbi processz!
Szóval eszünk, eszegetünk, és Roki szerencsére mindent magába tesz. Aztán kilök. Kíváncsi volnék, hogy valamit le is visz-e a nyál a torkán, vagy mindent végül én és a talajbaktériumaink fogyasztanak el. Szezonálisan szerencsére mindent be tudunk szerezni tulajdonképpen frissen, sok mindent saját (haha, azaz szülői) kertből, Rokink pedig nem válogat.
A fogacskák még nem bújtak elő, de a puha falatokat szét lehet dolgozni ínnyel is. Apró emberünknek közben a szerelemtől az undorig a világ összes érzelme megjelenik az arcán. Nem tudok még beszámolni arról, hogy mi a kedvenc kajája, mert minden megy be a ventilátorba.
Egyelőre mindenesetre olyan konyhamalacnak tűnik, mint az apja, csak nem olyan effektív! De hát hol van még a karácsony, amikor végig kell enni a menüt mindkét mamánál és dédinél. Ja, mindjárt itt van, az áldóját! Ideje bemagolnom ezt a listát!
Az előző részek:
2. Rókus úrfi
3. Ott voltam!
4. Tíz dolog, amit imádok benned!
5. A Vuclik, a Muclik, a Durcik meg a Hurcik!
7. Hogyan szerettem meg a kisfiamat?
8. Szóltunk a kis köpcösnek, és ő válaszolt!
9. Mi nem leszünk olyan szülők…!
10. Husi a köbön!
11. Pusztító utolsó mondatok a kicsi mellett
12. Azt a hétszázát, megtanultam énekelni!
13. Embert faragunk belőle – meg magunkból
14. Mosolyogj, nevess, kuncogj, kacagj!
15. „Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra!” (©Roki)
16. Anyu, Apu, én csak szép emlékeket akarok!
17. Fordulj, Róka, csosszantóra!
18. Leesett
19. Ami egykor hidegen hagyott, most majd’ felrobbant!
20. Alig vártuk, hogy eljöjjön ez a nap!
22. Anyu(ci)róka
25. Ez itt a keeert – avagy udvari bolondozásaink!
