Az utóbbi hetekben gyomoridegem lesz, ha gyalogosan közlekedünk a Négyévesemmel. Görcsösen szorítom a kezét, idegessé válik a hangom és hangosan magyarázom, hogy mindig elnézünk mindkét oldalra, szabályosan közlekedünk, nem indulunk el, ha látjuk, hogy közelít valami, pláne nem futunk el csak úgy. Aztán vasárnap délután valahogy mégis úgy alakult, hogy odaszaladt az út másik oldalára a kukához és visszafelé minden okosításomat elfelejtve futott át az úton, mi meg torkunk szakadtából ordítottuk a nevét. Nem történt baj.
Tisztában vagyok vele, hogy a világban ebben a pillanatban is rengeteg tragédia történik, családokkal, gyerekekkel, amelyekkel nincs tele a sajtó, nincsen róluk hír.
Engem is megrázott a hír, hogy egy ismert zenész a kisfiát gyászolja. A történetet nemcsak földrajzilag érzem magamhoz közel.
Az internet népe hibáztat, ítéletet mond, kérdőre von, fröcsög, neki semmi se szent, se a fájdalom, se a gyász. Mindenki véleményt mond, mert feddhetetlen. Én viszont nyugtalan vagyok tőle, összeszorul a gyomrom, ha az emlékeimben keresgélek.
A hálószobánk ablaka jól megközelíthető egy kisgyerek számára is, egyik láb ide, a másik oda. S már ott is csücsül az ablakpárkányon. A szúnyogháló utólagosan lett felszerelve, csak éppen tartja valami kis vas izé, abból is már pár beteges, nem tart. Csak egy pillanatra szaladtam el. „várjál, kisfiam, ezeket a téli ruhákat már elteszem a másik szobába.“
Vérfagyasztó látvány fogadott. Állt az ablak előtt és a lebegő szúnyoghálónak támaszkodott. Úgy kaptam utána.
Vagy, amikor vadmotorost játszott, zörgött a fröccsöntött motor kereke, berregtek az autók, egy bizonyos távolságból már elragadta a gyorsaság öröme, csak nézett lefelé sikongatva. Siettem utána, ő meg azt hitte, viccből kergetem, így még gyorsabbra vette a tempót. Nagyon sokára kaptam el, nagyon mérgesen.
Miközben ezeket a sorokat írom, megfacsarodik a szívem.
Nem tudunk rájuk ezer szemmel figyelni, nincsenek polipkezeink, hogy utánuk kapjunk, amikor közel a veszély, nem tudunk annyira koncentrálni, hogy minden baj forrását fel tudjuk mérni a nap minden pillanatában.
Vigyázzunk rájuk, amennyire csak tudunk!
