A székelység a legnagyobb tragédiáját az első világháború után élte át, ebben az időben vált íróvá Tamási Áron, ezért is oly elszakíthatatlan származástudata. Legtöbbünkben éppen az általa megismert irodalmi képekben tudatosul a székely népcsoport helyzete. Az életet tartja legfőbb értéknek, a más nemzettel való együttélést nemcsak kényszernek, hanem adottságnak is tekintette. Erdély történelme is erre tanította, regényeiben, drámáiban egyaránt jelentőset alkotott, mégis a húszas-harmincas évek elbeszélései és novellái tették őt valóban ismertté.
Az írás megjelent a Klikkout 2019/9. számában.
Trianon után Erdélyben újjá kellett szervezni a szellemi életet, és mert az eddig meg nem tapasztalt kisebbségi sorsban nagyobb feladat hárult az irodalomra – mint az anyanyelv és kultúra megtartó erejére –, kutatni kezdték a tehetségeket.
1922-ben egy pályázaton tűnt fel Tamási Áron is, majd műveit Amerikából is rendszeresen hazaküldte. A székely népballadák, népdalok és népi mókák ihlették azokat a novellákat, amelyekből első kötete, a Lélekindulás összeállt, majd a kolozsvári kiadónál jelent meg 1925-ben.
Tamási Áron, eredeti nevén Tamás János 1897-ben a székelyföldi Farkaslakán született földműves családban.
Farkaslakán járt elemi iskolába, majd 1910-től Székelyudvarhelyen a Katolikus Főgimnázium tanulója lett (a rendszerváltás után róla nevezték el a gimnáziumot). 1916-ban besorozták, és az első világháborúban az olasz frontra vezényelték, ahol részt vett az egyik piavei csatában.
A világháború után jogi tanulmányokat kezdett Kolozsváron, majd ezt félbehagyva a Kereskedelmi Akadémiát végezte el. Ebben az időszakban változtatta nevét Tamási Áronra. Mivel biztos álláshoz nem jutott, nagybátyja hívására 1923 őszén az Egyesült Államokba utazott, ahol 1926-ig élt és dolgozott.
Hazatérése után Kolozsváron lett újságíró, és feleségül vette Holitzer Erzsébetet. Sorra jelentek meg elbeszéléskötetei, azonban az igazi sikert csak az Ábel trilógiája szerezte meg számára. Irodalmi munkássága mellett részt vállalt a tágabb közéletben is, ahol az erdélyi magyarságot szolgálta.
1944 őszén második feleségével, Salgó Magdolnával Budapestre költözött, és haláláig itt élt. Szülőföldjét 11 év után látta ismét, később ennek lehetőségét az ideológiai viszonyok meggátolták. Magyarországon is kiadták műveit, sikerrel játszották drámáit, de egy filmjét, majd önéletrajzi regényét is betiltották.
Erdélyből való távozása nagy részben gátolta irodalmi folytonosságában azt, hogy korábbi pályaszakaszával azonos rangú műveket alkothasson. 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, ami egyben a Bölcső és bagoly című önéletrajzi regény elismerése is volt.
Az író egyik legszebb művében a farkaslaki gyermekéveit meséli el. Már súlyos betegen diktálta utolsó művét negyedik feleségének, Bokor Ágotának, a Vadrózsa ágát, ami befejezetlen maradt. Ez szintén önéletrajzi mű, az Amerikából való hazatérés utáni éveket, az akkori erdélyi irodalmi életet örökíti meg benne. 1966-ban hunyt el Budapesten, kívánságára szülőfalujában, Farkaslakán helyezték végső nyugalomra. Sírkövén ez a felirat olvasható:
Törzsében székely volt, fia Hunniának. Hűséges szolgája bomlott századának.
Tamási Áron – Ábel a rengetegben
A regény az Ábel trilógia (Ábel a rengetegben 1932, Ábel az országban 1933, Ábel Amerikában 1934) első része, de önálló műként is megállja a helyét. Az író Ábel alakjával és történetével találta meg a megfelelő regényvilágot elbeszéléséhez.A 15 esztendős SzakállasÁbelt édesapja elszegődteti erdőpásztornak a Hargitára 1920-ban, abban az évben, amikor a románok megkapták Erdélyt. Kora ősztől tavaszig tölti be e posztot, közben kamaszból szinte felnőtté válik, aki már valóban nekivághat az országnak, majd Amerikának is.
A regény Ábel bemutatkozásával kezdődik, de a családi állapotán és körülményein kívül a történelmi korszakról is képet kapunk. Egyedüli gyermekként is csak bajosan tudják őt iskolába járatni és ruháztatni szülei. A cselekmény Szent Mihály napján kezdődik, amikor az apja, Gergely elszegődteti őt erdőpásztornak. Már az elején ízelítőt kapunk fondorlatosságból, és rengeteg szellemességgel találkozhatunk, amiből Ábel az eszével kerekedik felül. Egy kecskével, egy tyúkkal és némi elemózsiával vágnak neki az útnak, majd megérkezve a kunyhóhoz, találnak egy beteg kutyát, akit Ábel Bolhának nevez el, és hűséges társa lesz.
A bank igazgatója elmondja Ábelnek, mi lesz a dolga, hogy viszik el a fákat, mit kell ellenőrizni, és a pénzt hogy kell elkönyvelni. Azokkal a fákkal, amit a vihar döntött ki, szabadon gazdálkodhat. Ábel hamar berendezkedik, a saját maga által eladott fákért könyveket kér egy öregembertől, Dávid Pali bácsitól, aki nem tud fizetni. Szívesen olvas munka után, erős honvágyat érez, ráadásul a tél is hamar beköszönt. Egy erdei séta alkalmával fegyvereket és bombákat talál, amiket elrejt. A bombákat egyenként felrobbantja, ettől kidől pár fa, amivel szabadon gazdálkodhat.
Sokféle emberrel találkozik, jóval, rosszal egyaránt. Három szerzetes tölt el egy éjszakát vele a Hargitán. Az egyik tűzbe dobja a Pali bácsitól kapott Nick Carter könyveket, mivel szerinte azok istentelenek a fiú számára. Helyettük szentekről való könyveket hoz Ábelnek, amik nagy hatással vannak a fiúra. Egy román csaló miatt, aki át akarja verni Ábelt, veszélybe kerül, de szerencsére a bankigazgató éppen akkor jön hozzá. Sikerül megkötözniük a csalót, akit a bankigazgató magával visz. Másnap megjelenik a bank pénztárosa és egy román csendőr, Surgyelán, akik tudatják Ábellel, hogy az igazgató és a csaló, akit Fuszulánnak hívtak, autóbalesetet szenvedett, az igazgató súlyosan megsérült, a csalónak pedig nyoma veszett. A fiú nagyon megijed a hír hallatán.
A pénztáros a terepfelmérést követően elmegy, csak a csendőr marad Ábellel, akinek szinte minden elemózsiáját felfalja. Egyik alkalommal a csendőr elmegy vadászni, és egy dögevő sassal tér haza. A sas húsának undorító szaga van, de a csendőr ráparancsol a fiúra, hogy ő is egyen belőle. Ábel megbetegszik, és napokig fekszik a kunyhóban, közben a csendőr állandóan eltűnik valahova, miközben leöli, majd megeszi Ábel háziállatait.
A fiú gyanít valamit, és kiderül, hogy a csaló és a csendőr összejátszanak. A történet végén mindketten feladják magukat a szeredai rendőrségen, mivel bűntudatot éreznek egy szerzetes szavaitól, akit Ábel vitt fel a hegyekbe kigyógyulni a tüdőbajból. Szeredán a bank arra a hónapra, amikor nincs fahordás, csak fél fizetést ad Ábelnek, 500 lej helyett csak 250-et, ettől a fiú dühös lesz.
Egy napon Ábel édesapja szomorú hírt közöl: édesanyja meghalt. Márkus, a szerzetes sem gyógyul ki a tüdőbajból, a temetésén Ábel megtalálja elveszettnek hitt kutyáját. A fiú visszamondja az erdőpásztori állást, hazamegy Bolhával Csíkcsicsóra, a szülőfalujába, onnan pedig nekiindul meghódítani a várost. Így búcsúzik apjától:
„Elmegyek Bolhával a városba, hogy megkeressem a testvéremet, Káint, aki nekünk, Ábeleknek okozza a sok bajt.”
(Roberto)
