A cikk megjelent a Klikk Out 2019/09. számában.
Napjainkban úgy tűnik, egyre többen követnek gluténmentes étrendet. Minimálisan abból jól látszik ez, hogy a gluténmentes termékek nagyon elterjedtek, ma már minden valamirevaló élelmiszerboltban árulnak ilyeneket, nem csupán a specializált üzletekben. Van, aki orvosi diagnózis alapján, van, aki egészségügyi okokból kerüli a glutént tartalmazó ételeket, és van, aki fogyni szeretne. Sokak számára pedig nem is teljesen világos, hogy mi is az a glutén (más nevén sikér), ám azt hallják lépten-nyomon, hogy egészségtelen, sőt kifejezetten káros, és mindenki jobban jár, ha messziről elkerüli. De valóban mindenkinek érdemes kiiktatnia az életéből a glutént? Ennek próbálunk most utánajárni.
A következőkben leírtak fő forrása a Diet Cults, illetve a The Gluten Lie című könyvek, melyeknek sajnos jelenleg még egyike sem olvasható magyarul. Érdekes módon e két könyv szerzői szinte semmiben nem hasonlítanak egymásra. Előbbit Matt Fitzgerald sportoló, sportújságíró és dietetikus írta, míg az utóbbit Alan Levinovitz követte el, aki egy teológiaprofesszor. Az rendben, hogy Fitzgerald otthon van a témában, de hogy is jön ahhoz egy teológiaprof, hogy könyvet írjon a gluténról, illetve a táplálkozásról? Érdekes módon van egy dolog, amiben mindketten, egymástól függetlenül is megegyeznek: az emberek a táplálkozáshoz nagyon sokszor vallásos jelleggel viszonyulnak, vallásos eredetű szavakat, fogalmakat kapcsolnak bizonyos étkekhez. (Gondoljunk csak arra, hogy hányszor mondtuk vagy gondoltuk már, hogy “bűnözni fogok”, mikor vacsora után még kikotortunk a szekrény aljából egy tábla csokit, vagy egy zacskó chipset…) Emellett étkezési szokásaik nagyban meghatározzák identitásukat, valamint jelentős közösségképző erejük is van.
Az emberi faj kialakulása során a Földön egyre nagyobb területeket népesített be, és ahogy egyre messzebb vándorolt a “bölcsőjétől”, Afrikától, állandó kísérletezésre kényszerült, ha meg akarta tölteni a korgó gyomrát. Teljesen más állatok és növények éltek ugyanis az újonnan felfedezett területeken, és neki kellett látni mindet megkóstolni. Persze a kísérletezés valószínűleg elég gyakran katasztrófába fulladt, hisz, ugye, van, amit csak egyszer lehet megenni. De sebaj, attól, hogy apádnak ebbe a gyökérbe beletört a foga, attól te még megmaradsz, csak légy szíves, ne próbáld ki ugyanazt… Nos, valahogy így alakulhattak ki a bizonyos első blikkre jó falatnak tűnő dolgok körüli tabuk, amik később vallásos jelleget is kaphattak. Az idő elteltével pedig végül talán már közük sem volt az eredeti értelmükhöz, mármint nem valós veszélyre hívták fel a figyelmet, inkább egy csoportot egybekovácsoló szokásrendszer részeivé lettek – jó példa erre a zsidó vallás étkezéssel kapcsolatos restrikciói. Ám ha jól belegondolunk, mindenki egy csomó étkezési tabuval van körülvéve, csak a különböző kultúrák, illetve étrendekhez (is) köthető szubkultúrák mást és mást tiltanak ki a lehetséges alapanyagok vagy elkészítési módok közül a konyhából…
A félreértések elkerülése végett fontos leszögeznünk, hogy cöliákia, ismertebb nevén gluténérzékenység egy nagyon komoly dolog, súlyos tünetekkel.
Autoimmun jellegű problémáról van szó, amikor is az ember immunrendszere valamire abnormális módon reagál. A cöliákiások szervezete képtelen megemészteni a glutént, az arra reagáló immunrendszer által kibocsátott antitestek pedig a bélbolyhokat támadják meg és károsítják, ami miatt a többi tápanyag felszívódása sem lesz maradéktalan. Legtöbbször már kora gyermekkorban előjön a betegség, tipikus tünetei a felfújódás, hasmenés, hasi görcsök, olajos széklet, étvágytalanság és lassú súlynövekedés vagy fogyás. Azonban kialakulhat felnőttkorban is, és nagyon sokszor több más autoimmun betegséggel együtt jelentkezik, illetve magasabb a csontritkulás, bizonyos rákfajták, illetve a meddőség aránya is. Viszont az, hogy valakiben megvan a genetikai prediszpozíció a cöliákiára, még nem jelenti azt, hogy automatikusan cöliákiás is lesz. A jelenlegi kutatások alapján úgy tűnik, hogy a többi autoimmun betegséghez hasonlóan kialakulásában nagyon komoly rizikófaktor a stressz, illetve a különböző traumatikus élmények. A Celiac Disease Center 15 000 felnőtt alany adatain alapuló kutatása szerint a gyermekkori traumáknak (családon belüli erőszak, szexuális vagy érzelmi abúzus, szülők függősége, stb.) való kitettség esetén 70-100%-kal nagyobb eséllyel jelent meg felnőttkorra valamilyen autoimmun rendellenesség.
A cöliákia diagnosztizálása sokszor nem egyszerű, és jelenleg sajnos nem gyógyítható. Az egyetlen hatékony gyógymód a gluténmentes étrend egész életen keresztüli szigorú betartása, ami azt jelenti, hogy kerülni kell a búza-, árpa-, rozs- és zabtartalmú ételeket, de azokat is, melyek ezeket nyomokban tartalmazzák. Ez nem egyszerű feladat, nagyon sok másoknak készen vehető dolgot kell otthon megoldani, ráadásul a pénztárcát is megterheli: nagyjából két-háromszoros áron adják a gluténmentes termékeket a „sima” termékekhez viszonyítva. Ám ha a beteg betartja a diétát, szépen lassan regenerálódnak a bélbolyhok, és sokkal jobban fogja érezni magát.
Már a 19. században megfigyelték és leírták a cöliákia tüneteit a gyermekeknél. A betegséget Dr. Samuel Gee nevezte el így, a görögben ez „a has betegségét” jelenti. Nem tudták azonban, mitől olyan rossz az emésztése ezeknek a csenevész gyerekeknek. Eleinte zsírszegény diétára fogták őket, de ez persze nem sokat enyhített a tüneteiken. A holland Willem Dicke jött rá az 1940-es évek elején, hogy a kenyérfogyasztáshoz köze lehet a dolognak, és kis betegeinek azt ajánlotta, ne egyenek kenyeret egyáltalán. Aztán a sors furcsa iróniája folytán a 2. világháború folyamán igazolódott be a teóriája. 1944. telére elfogyott szinte minden élelem, és míg az átlagos ember már bármit megevett volna kínjában, az addig cöliákia jeleit mutató gyerekek állapota egyre javult. Mikor aztán a háború végén a többség megkönnyebbülésére kenyeret dobtak le segélyül a rászorulóknak, ők rövid időn belül visszaestek.
Szerencsére azonban a cöliákia eléggé ritka: becslések szerint mintegy a lakosság 1%-át érinti.
Létezik megbízható teszt is a betegség megállapítására, így ha valaki gyanítja, hogy rosszullétei mögött ez állhat, érdemes felkeresnie egy megbízható orvost. Már csak azért is, mert a dolog, mint fentebb kiderült, genetikai hátterű, így öröklődik, s a családtagoknak is érdemes erről tudniuk. Nem beszélve arról, hogy bizonyos más betegségek kockázata is sajnos magasabb a cöliákiásoknál, és erre figyelni kell.
De mi a helyzet azzal, aki nem cöliákiás? Számára vajon biztonsággal fogyaszthatók a búzafélékből készült termékek?
Ha Dr. William Davist, vagy Dr. David Perlmuttert kérdezzük (és, lám, az ő könyveiket, A búza nélkült, illetve Gabonaagyat még magyarul is el tudjuk olvasni az előzőekkel ellentétben), a válasz egyértelmű nem. A búza öl, butít és nyomorba dönt, vagy legalábbis körülbelül az összes létező betegségért felelőssé tehető, az autizmustól kezdve az Alzheimeren keresztül a skizofréniáig. Ha így lenne, mondjuk az tényleg nyomós ok volna, hogy soha többé ne együnk kenyeret. Ám a Chicagói Egyetem keretein belül működő Celiac Disease Center vezetője, Dr. Stefano Guandalini szerint ez egyszerűen nevetséges. Akik nem gluténérzékenyek, azok szerinte semmit nem nyernek azzal, ha gluténmentes étrendet követnek, legfeljebb a pénztárcájuk lesz karcsúbb néhány bankóval.
De mi a helyzet azokkal, akik ugyan nem cöliákiások, ám elmondásuk szerint mégis rosszul reagál a szervezetük a gluténre, és jobban érzik magukat nélküle?
Nos, azt illetően, hogy létezik-e nem cöliákiás jellegű gluténérzékenység, megoszlanak a szakértői vélemények. Meglehetősen nehéz az ehhez hasonló témában kutatni, hiszen a kapott eredményeket nagyon sok minden befolyásolja. Kaját illető dolgokban egyszerre működik a placebohatás, valamint a nocebohatás. Az első miatt érezzük úgy, hogy ha meggyőződésünk szerint jó irányba változtattunk egy bizonyos étkezési szokáson, jobban is fogjuk érezni magunkat, még ha azért nem is a szóban forgó változtatás a felelős. A nocebohatás pedig az előző ellentettjét jelenti: ha elégszer halljuk, hogy valami egészségtelen, és megbetegíthet minket, a testünk produkálhatja azokat a tüneteket, amelyektől félünk, de amelyekre számítunk. Ezidáig két nagy kísérletet végeztek el annak eldöntésére, hogy létezik-e a nem cöliákiás gluténérzékenység. Mindkettőt az ausztrál Monash University ugyanazon tudósai hajtották végre. A csoportokra osztott résztvevők nem tudták, hogy az eléjük rakott étel glutént tartalmaz-e, majd kikérdezték őket az esetleges tüneteikről. Az eredmények viszont ellentmondtak egymásnak: az egyik kísérlet alátámasztani látszott, hogy létezhet ilyesfajta gluténérzékenység, a másikból viszont az jött ki, hogy bárminemű különbség csak a placebo-, illetve nocebohatásnak volt köszönhető. A tudósok elmélete szerint viszont elképzelhető, hogy az ilyen esetekben nem is a gluténra, hanem egy bizonyos fajta szénhidrátra reagál negatívan az alanyok szervezete, amely megtalálható a búzafélékben, de más élelmiszerekben is. További kutatásokra van tehát szükség, hogy a kérdés valóban tisztázódjon, mindenesetre ez a fajta érzékenység is eléggé ritka: legfeljebb a lakosság 6%-át érintheti. A gluténmentes diétát követők nagy része tehát feleslegesen invesztál a túlárazott termékekbe.
Nagyon úgy tűnik, hogy bár nagyon szeretik bűnbaknak kikiáltani, a glutén az egészséges szervezet számára biztonsággal fogyasztható.
Nem kell semmiféle lelkiismeretfurdalást éreznünk, ha a nagyi tökfőzelékébe szeretnénk egy jó vastag karéj kenyeret beletunkolni. Legfeljebb az úszógumik miatt kell aggódnunk, ha túlzásba visszük a nagy mártogatást. Az egész felhajtásnak meg azért mégis van egy nem elhanyagolható haszna: akinek valóban szüksége van a gluténmentes termékekre, szerencsére könnyebben hozzájut ezekhez.
