Ha azt hisszük, hogy minden rendben megy körülöttünk, még akkor sem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy ez valójában így is van. A szomszédok nem panaszkodnak, a feleséged/férjed sem elégedetlen, a gyermekeid is jókat játszanak, derűs az ég, a madarak csicseregnek, az eladók kedvesek, és így tovább.
Amikor viszont összejöttök a munkahelyen, edzésen, ha leültök egy sörre a kocsmában, vagy abban a 3 percben, amikor épp találkoztok az utcán, jó zaftosan kibeszélitek azt, aki legutóbb megbántotta az érdekeiteket.
Ez még így rendben is lenne, jogunk van panaszra, és talán jobb is, ha civilizáltan adjuk ki magunkból. De ha továbbra is ezt a magatartást folytatjuk, panaszkodunk és panaszkodunk, közben pedig kirakatéletet próbálunk meg élni, a keserű elégedettség előbb-utóbb rárakódik a hétköznapi életünkre is, beférkőzik a gondolatainkba, és mire észbe kapnánk, már nem vagyunk képesek az őszinte örömre, nem tudunk örülni annak sem, ha csodás az idő vagy ha mosolyog a gyerek. A feleség/férj pedig inkább meg se szólaljon, mert még a végén kiugrunk a bőrünkből.
Szeretnék megosztani most egy olyan módszert, ami segít abban, hogy ne zavarjon meg a külső viharok zaja!
Tudom, ezerszer hallottátok már. Mégis ez az első és legfontosabb. Ez pedig nem olyan nehéz, amint ahogy gondoljuk! A másikat elfogadni valójában az egyik legegyszerűbb dolog.
Ne akarj tőle semmit és ne is várj el tőle semmit! Ez a titok!
Ha nem társítasz hozzá semmiféle más gondolatot, sem elvárást, sem elképzelést, akkor nagyon egyszerű lesz. Akkor csak Ő marad! Próbáld ki legközelebb, amikor az utcán sétálsz és meglátsz például egy hajléktalant. Képzeld el őt magad előtt, lásd meg benne az embert! Ne a ruháit, ne a kinézetét figyeld!
Vagy ha valaki megbánt és sértve érzed magad, ne vedd azonnal magadra! Először gondolj bele az ő élethelyzetébe, gondolj az otthoni körülményeire, a családjára, a partnerére, arra, ami jelenleg körülveszi őt. Máris egyértelművé válik, miért teszi azt, amit és miért úgy, ahogy. Máris láthatod, hogy a sértegetés nem miattad volt, nem Rólad szólt.
Egymás elfogadásában a másik „rossz” tulajdonságai is ugyanúgy benne foglaltatnak. Kár szépíteni! Viszont ha a másik felé való elvárásainkat képesek vagyunk elengedni, sokkal könnyebben megy majd.
Ha beleavatkozni nem is akarunk más életébe – nem is tanácsos – még meghallgathatjuk őt. Úgy, ahogy azt kell. A törődés egyik legelemibb része az az értő figyelem, amiről sajnos sokszor megfeledkezünk. Igyekszünk a kötelező dolgainkat minél hamarabb letudni, hogy a kedvenc időtöltéseinknek szentelhessük a figyelmünket, ezért egyszerre több feladatot is szeretnénk elvégezni, így a figyelmünk óhatatlanul is megoszlik.
A valódi figyelemhez nem kellenek szavak, sokszor a csend a legjobb válasz, amivel a másiknak teret adhatunk a megérkezésre, a megnyugvásra.
Tudom, hogy ha e két dologra figyelek, már mindent megtettem, amit a másikért megtehettem.
Légy elfogadó és figyelj oda! Ezek azok a kincsek, amelyekből ha másoknak is adunk, mi magunk is kamatostól kapjuk majd vissza.