Az elmúlt esztendő legjobb labdarúgójának Garaba Imrét választotta az MLSZ, holott erre a címre az aktuális bajnok győriektől is „sorban álltak” a játékosok. A „nép szava” ismét hangosabb volt, mivel a Képes Sport ankétját Hannich Péter nyerte, és az Ön tizenegyében is több Rába ETO játékos kapott helyet. Ez nem meglepő, hiszen az őszi szezon végeztével az ország legerősebb klubcsapata volt a győri, sőt ’83 tavaszán tovább meneteltek. A tavalyi vb csoportköréből balszerencsésen búcsúzó magyar válogatottra ezúttal az öreg kontinens bajnokságának selejtezői vártak…
Márciusban Luxemburgban vendégszerepelt a Mészöly-legénység, ahol Póczik háromszor volt eredményes, és Nyilasi, Pölöskei, valamint Hannich góljaival 6:2-re verték a miniállam csapatát. „Érthető feszültség uralkodott a magyar játékosok között, ugyanis egy válogatott csapat bemutatkozása mindig figyelmet érdemlő… végül is a nagy arányú győzelem önbizalmat kölcsönözhet a játékosoknak”.
A következő hónapban három megpróbáltatás várt a fiúkra, közte egy barátságos mérkőzés Portugáliában, ami gól nélkül végződött.
Közben a magyar olimpiai válogatott is csatába szállt, ahol a tét a Los Angeles-i ötkarikás játékokra való kijutás volt.
Mint utóbb kiderült, a rendszerek szembenállása miatt az erőfeszítés eleve halálra volt ítélve, hiszen a keleti blokk országai bojkottálták a világeseményt. Mindenesetre a szovjet, bolgár, görög hármashoz csapódva, a Mezey György irányította csapat nem veszett el, és márciusban Bulgáriában 1:1-es döntetlennel indított.
Április havában, a csepeli stadionban a görögöket 3:1-re legyőzve a Disztl Péter – Paróczai, Kőhalmi, Kardos, Gálhidi, Kelemen (Pogány), Nagy A. (Budavári), Borsó, Kurucz, Tulipán, Szokolai összeállítású ötkarikás csapat máris csoportja élére ugrott. Igaz, ekkor még a szovjetek nem léptek pályára, majd ősszel kikaptunk tőlük. Az esztendő utolsó olimpiai selejtezőjét Görögországban sikerrel vettük, s hála a 2:1-es győzelemnek nyitott maradt a csoportelsőségért folytatott küzdelem.
A „nagycsapat” nem volt ennyire eredményes a továbbiakban, bár győzelemmel vette az első hazai akadályt, még tavasszal elvesztette az Európa-bajnoki esélyeit.
Április 17-én, az idegenbeli eredményt lemásolva, a Népstadion szerény nyolcezres közönsége Luxemburg ellen ismét 6:2-es diadalnak örülhetett. A magyar csapatban ekkor már öt győri játékos szerepelt. A három gólszerzőn – Hajszán, Szentes, Burcsa – kívül, Hannich és Póczik húzta magára a címeres mezt. A további gólokról Nyilasi 2 és Kiss L. gondoskodott.
Tíz nap múlva Londonban az angolok ellen „nedves lett a lőpor”, mivel a mérkőzést 0:2-re elveszítettük. Majd májusban Budapesten a görögöktől is kikaptunk (2:3, g.: Nyilasi, Hajszán), júniusban Koppenhágában pedig a dánoktól (1-3, g.: Nyilasi). Ez a sikertelen széria a szövetségi kapitány „fejébe” került, Mészöly Kálmán három év alatt 31-szer ült a kispadon (már amikor ült…). Egyébként is egyfajta korszakhatárt jelentett a dániai összecsapás, hiszen Katzirz, Martos, Kocsis, Póczik és Szentes utoljára szerepelt a nemzeti tizenegyben.
A Magyar Nemzeti Bajnokság, és Magyar Népköztársaság Kupa 1982/1983-as kiírásának végeredménye:
Dettó, mint a 81/82-es szezoné. A bajnokság aranyérmese ismét a Verebes József vezette győri Rába ETO lett, a Ferencváros és a Bp. Honvéd előtt. Az MNK döntőjében ezúttal a Honvéddal találkozott az Újpesti Dózsa, s ahogy egy évvel ezelőtt, úgy most is sikerrel vette az utolsó akadályt. Ezzel ötödször lett kupagyőztes a lila-fehér gárda. Lila-fehér mezbe bújt a nyáron Nyilasi Tibor is, na de nem újpestibe! A bécsi Austria szerződtette a Fradi csillagát, akinek több „kérője is akadt”. Apám „fradista” létére sosem szidta a Dózsát, azt hiszem szimplán a magyar focinak szurkolt. Ami pedig engem illet, mai szemmel nézve be kell, hogy valljam, „divatból” lettem Videoton drukker. Azé a Videotoné, amely ’83 tavaszán éppen csak megmenekült a kieséstől, majd rá egy évre… (na de erről majd a következő részekben).
Válogatott szempontból az ősz elég felemásra sikeredett, pedig ebben az évben két esemény kerek évfordulóját ünnepelhettük.
Az egyik a Népstadion átadásának harmincadik évfordulója, melyet a focinak a Bp. Honvéd–Szpartak Moszkva (3:2) mérkőzés adott át 1953. augusztus 20-án. A másik jubileum is hasonló korú, és 1953. november 25-höz köthető. A londoni Wembley-ben Magyarország 6:3-ra legyőzte a labdarúgás őshazájának számító Angliát, amely így először szenvedett vereséget hazai földön. Mindkét esemény az egyetemes magyar sport krónikáiban piros betűvel íródott.
Visszatérve az aktuális esztendőre, a nyáron Mezey György kezébe került a karmesteri pálca.
Szeptemberben már az ő irányítása alatt a magyar válogatott 1:1-re játszott az NSZK gardájával egy felkészülési mérkőzésen, ami után ismét Eb-selejtezők következtek. A program a történetíróknak is kedvezett, hiszen október 12-én éppen Anglia válogatottja vendégszerepelt Budapesten. Adva volt hát a két „harmincas” megünneplése zöld gyepen is, ám az albioni együttes nem kért a tortából, és simán 0:3-mal távozott. Két héttel később Kiss góljával ugyancsak a Népstadionban 1:0-ra vertük a dánokat, majd decemberben Szalonikiben 2:2-es döntetlen született Görögországgal szemben. Góljainkat Kardos és Törőcsik szerezték. A magyar csapat így is csak a harmadik helyen végzett a csoportjában…
Apám „foci Bibliája”, vagyis a Képes Sport csatát vesztett az MLSZ-szel szemben.
A nagy hagyományokkal bíró Képes Sport teremlabdarúgó tornáját ezúttal az MLSZ égisze alatt rendezték meg ’83 decemberében. A szaklap és a szövetség egyessége hiányában az MLSZ 16 csapatot verbuvált össze, sőt a téli tévés „csemegére” selejtezőket is kiírt. A döntőt a Budapest Sportcsarnokban játszották le, ami zalaegerszegi együttes győzelmét hozta…
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
ÉDESAPÁM NAPLÓJA
