Az utóbbi hónapokban csakis azt a jellegzetes fújtató, dartvéderes hangot hallom otthon, ami a filmben szól, miközben főgonoszunk lélegzik. Star Wars szellemei kísértenek nap mint nap, én pedig, azt hiszem, messze nem közelítem meg Leiát, sem szépségében, sem karakterében, sőt! Engem inkább ledönt, nem pedig felemel az a bizonyos Erő, amit a híres Jedi harcosoknak tulajdonítanak.
De mivel más lány nincs otthon, aki a női szerepeket eljátszhatná, egyértelmű volt a leosztás.
Ha a mi családunk a Star Wars volna, akkor én lennék Leia – legalábbis a fiam szerint. Ok, rendben, nem rossz a teste, benne vagyok, de a jellegzetes fejhallgató formájú hajkreációjától már nem vagyok úgy elragadtatva. Egye fene, rendben, elfogadom, gondolom magamban, miközben rohangálok a lakásban ezzel a láthatatlan fejhallgatóval a fejemen, és hagyom, hogy legyőzzön, vagy épp megmentsen. Ez mindig az aktuális kedélyállapotától függ.
BB minden nap átszellemül Darth Vaderré, ami azért, valljuk be, elég vicces. Hiszen egy cuki, morcos tekintet kisfiú üldöz fénykarddal. Meg kell zabálni.
De amikor akkorát rám vág a kardjával, hogy a derekam majd kettétörik, akkor elég hamar tele lesz a pohár. Mindehhez pedig folyamatosan szürcsöl és fröcsög a nyála a fújtatástól, kész kabaré. Hiába is menekülnék, hiába a fénykard-kesztyű (sütőkesztyű) is, nem nagyon hatja meg a felfegyverkezés.
Szerencsére pár lefutott kör után itt a vége, mert én hamar kifulladok. Úgy tűnik, hogy még sincs velem az Erő, pedig néha olyan nagy szükségem lenne rá. Főleg az alábbi parancsszavaknál jönne jól némi telepatikus Jedi támogatás:
– Pakolj el magad után!
– Edd meg az ennivalódat!
– Ne dobd ki a kádból a játékaidat!
– Szállj le a hátamról!
– Engedd el végre a macskát!
Jedi Erő nélkül is boldogulunk talán, de fénykard nélkül már biztosan nem. Legyen Veled az Erő, BB!
