„Mindenünk az egészség“ – hirdetik az óriásplakátok és reklámok, a banálisnak ható „arany igazságot“. Nem is hinnétek, mennyire megállja a helyét ez a mondat a mai Magyarországon… Mondják, hogy romokban a magyar egészségügy. Mondják, hogy omladozófélben vannak a kórházak. Mondják, hogy stadionok építése helyett inkább a rendszer szakadt hálóját kéne befoltozni. Én meg mondom, hogy mit látni ebből a gyakorlatban egy „külföldi“ szemével.
A Bevándorlási Hivatal után a következő kör az egészségbiztosítás megszervezése minden újonnan érkező munkavállaló számára. A frissen regisztráltak ún. társadalmi azonosító jelet (TAJ) kapnak, ami lényegében ugyanaz, mint a szlovákiai „biztosító kártya”. Annyi a különbség, hogy a magyar rendszerben nem lehet válogatni a szolgáltatók között, mert a külsejében igen puritán, laminált papírlapocskát csak az állami egészségpénztár (egykori OEP) adja ki. A TAJ-kártyát Budapesten egyetlen helyen, a XIII. kerületi kormányablakban lehet elintézni, ahol már a reggeli nyitás előtt hosszú sorok kígyóznak. Érdemes erre lélekben felkészülni. 🙂
Eddigi tapasztalataim szerint a magyar társadalombiztosítás igen gyenge szintű ingyenes szolgáltatást fed csak le.
A közkórházak sajnos pont olyan leharcolt állapotban vannak, mint ahogy azt a kormány kritikusai hangoztatják. A málló vakolatok és penészes falak csak riasztó külső tünetei a belső működésében is gyógyításra szoruló rendszernek. Az orvosok, nővérek túlterheltek, a rendelési idő szűkös, a műtéti várólisták pedig reménytelenül hosszúak. A beteg viszont egyre több, mivel a társadalmi egészségkultúra elhanyagolt állapotban van, a szűrővizsgálatokat pedig kevesen látogatják.
A túlzsúfolt állami ellátás ellenpólusaként hozták létre a magán egészségbiztosítók hálózatát. Náluk havidíj ellenében biztosítást köthetünk, amely magában foglalja bizonyos szolgáltatások ingyenes elérését. A biztosítók a kliens életkora alapján meghatározzák a biztosítás összegét, aki aztán szükségleteinek megfelelően a csomagjában megtalálható diagnosztikai és laboratóriumi vizsgálatokat igénybe veszi. Ennek díja ugyan nem alacsony, viszont a pénzünkért cserébe a legmodernebb magánrendelők vendégszeretetét élvezhetjük, ahol sorakozás nélkül, exkluzív környezetben kezelik panaszainkat.
Amennyiben igényeinknek nem felel meg az állami kórházak ellátási szintje, de nem vagyunk magán egészségbiztosító ügyfelei sem, úgy saját magunk is megszervezhetjük ellátásunkat magánorvosok segítségével. Budapesten rengeteg magánorvosi központ létezik, óriási biznisz a magánpraxis üzemeltetése. A rendelők a luxus benyomását keltik – a recepciós pultok inkább egy ötcsillagos szállodára emlékeztetnek, mintsem egészségügyi intézményre. A vizsgálati eredményeket jelszóval védett e-mailben kapjuk meg, előre foglalt időpontjainkról a kezelést megelőzően, SMS-ben emlékeztetnek, a személyzet végtelenül készséges. Viszont az első konzultációtól kezdve a receptírásig minden súlyos összegekbe kerül.
Ami alapvető különbség a szlovák és a magyar egészségügyi ellátásban, az a háziorvosi ellátás rendszere. Én mint DS-i lányka, hozzászoktam, hogyha bármilyen egészségügyi panaszom van, azt a DS-i kórházban egy tető alatt orvosolni tudják.
A körzeti orvos kivizsgál, diagnosztizál, esetleg elküld szakorvoshoz (aki 90% eséllyel szintén a kórházban rendel). Nagyon kivételes esetben kell csak elutazni pl. Pozsonyba, ha valamilyen speciális beavatkozásról van szó. Az e-receptet bármelyik városi patikában kiválthatom.
Magyarországon a körzeti orvost háziorvosnak hívják – aki nem a kórházban rendel, hanem felnőtt háziorvosi szakrendelőkben. Ezeket úgy kell levadászni az adott kerület, utcanév, házszám alapján. A házszám is lényeges, mert megtörténhet, hogy az adott utca egyik fele Dr. A, míg a másik fele Dr. B praxisához tartozik. Ez a háziorvos adott esetben továbbküld szakorvoshoz (aki nem feltétlenül azonos kerületben rendel), majd kiírja a szigorúan papíralapú receptet.
Tehát összességében a magyar rendszer tapasztalataim szerint bonyolultabb felépítésű, bürokratikusabb és múltba ragadtabb, mint a szlovák. Viszont bőven ad választási lehetőséget a szolgáltatások és szolgáltatók terén – igaz, ehhez kicsit nagyobbra kell nyitni a bukszát. Ahogy a mondás is tartja, mindannyian egyenlőek vagyunk, de vannak még egyenlőbbek…
Az előző részek:
2. fejezet: Jövök-megyek, intézkedek
4. fejezet: Pénzügyek és azok hiánya
6. fejezet: Mit csináltál a nyáron?
