A cikk megjelent a Klikk Out 2019/10. számában.
Rengetegen vagyunk irodakukacok, és végzünk ülőmunkát, képernyő előtt görnyedve egész nap. Nem csoda, ha időről időre, vagy akár huzamos ideje fáj a hátunk, nyakunk, miegymás. Néha panaszkodhatunk is emiatt nagyobb társaságban, és ilyenkor jó eséllyel elmeséli nekünk valaki, hogy neki a csontkovács mentette meg az életét, sokkal jobban érzi magát, miután tőle kijön. Akkor csak megéri bizalmat szavazni neki, és egyszer kipróbálni, abból még baj nem volt, ugye?
Nos, a csontropogtatás ősi művészet, az egyszer biztos. Edzard Ernst És Simon Singh Trükk vagy terápia című könyvében írja le történetét. Elsőként cirka 2500 éve próbálkozott meg vele Hippokratész – tudjuk, ő az, aki először esküdött arra, hogy segíteni és nem ártani fog a pácienseinek. Vezényletével asszisztensei a betegek végtagjait és fejét húzták-vonták, míg ő a fájó részt nyomogatta, ült, ugrált vagy sétált rajta. A szándék minden bizonnyal jó volt, de ezt azért ebben a formában ne próbáltassuk ki otthon a családdal.
Később az ehhez hasonló munkát a “bone-setter”-ek végezték. E nemes hivatásra azonban nem holmi orvosi végzettség kvalifikálta őket, hanem – területenként eltérő hagyománytól függően – ennél sokkal érdekesebb körülmények. Írországban például a hetediknek született gyermek vált alkalmassá, amint felcseperedett, a skótok viszont csak annak tudtak bizalmat szavazni, aki lábbal előre bújt ki anyja hasából, és túl is élte ezt az akkoriban még veszélyesebbnek számító mutatványt.
Ebből a tradícióból nőtt ki a kiropraktika, nálunk ismertebb nevén csontkovácsolás, mai formájában a 19. század Amerikájában. Alapító atyja, Daniel David Palmer Kanadában született, később költözött az Egyesült Államokba. Mindig is érdekelték az alternatív gyógyászati módszerek, kicsikét bele is ásta magát a spirituális és mágneses erőkkel való gyógyításba. 1895-ben ismerkedett meg Ryan Block munkás esetével, aki azt állította, munka közben csavarodott valami kifacsart pozícióba, amikor is valami kattanást érzett a hátában, és menten megsüketült.
Palmer nem volt rest, “visszarakta” helyére a szerinte elmozdult csontot, a férfi pedig, csodák csodája, azonnal meggyógyult. Gyógyítónkat ezután egy szívbeteggel hozta össze a sors, akit állítólag ugyanezzel a módszerrel sikerült kikúrálnia. Ebből aztán azt a következtetést vonta le, hogy ha két ennyire eltérő problémát ugyanazzal a módszerrel ki lehet kezelni, akkor valószínűleg nagyjából mindent lehet vele orvosolni.
A görög cheir (kéz) és praxis (csinálás) szavakból alkotta meg találmányára a kiropraktika elnevezést.
A kiropraktika alapelvei szerint a rossz egészségügyi állapotot a szubluxációk okozzák – művelői így nevezik a csigolyák apró elmozdulásait, melyek az életerő (Palmer szakkifejezésével veleszületett intelligencia) áramlásába zavarnak bele.
Ez az egyébként orvosilag kimutathatatlan, illetve értelmezhetetlen életerő-dolog ismerős lehet a hagyományos kínai orvoslásból is. A csontkovács ezeknek az “elmozdulásoknak” a helyét keresi meg, illetve igyekszik megszüntetni azokat egy jól irányzott mozdulattal.
Palmer nem volt híján az üzleti érzéknek sem. Kis idő múlva, 1897-ben megnyitotta a Palmer School of Chiropractic-et Iowában, ahol immár saját könyvéből, mint egy Bibliából taníthatta a jövő csontkovácsait. Egyébként a Biblia szó már csak azért sem túlzás ebben a kontextusban, mert “dokink” is úgy gondolta, hogy a kiropraktika nem puszta orvoslás, hanem egyfajta vallásos mozgalom is egyben, önmagát pedig prófétának látta és láttatta.
A korabeli orvosok azonban korántsem voltak elragadtatva Palmernek sem a mozgalmától, sem a terápiás módszerétől. Kampányt indítottak ellene, és jogi útra terelték a dolgot: Danielt el is ítélték sarlatánkodásért.
Ezzel azonban mindössze annyit értek el, hogy mártírt csináltak belőle, követői száma pedig nemhogy csökkent volna, egyre csak nőtt. Viszont amíg a hűvösön sziesztázott, a gyeplő kicsúszott a keze közül, és fia, Bartlett Joshua Palmer vette át a stafétát. Később, mikor apuci szabadult, sem igen fűlt a foga hozzá, hogy azt visszaadja. Végül, mivel tisztázatlan körülmények között elhunyt az alapító atya, nem is kényszerült rá. Fia ütötte el autójával, s noha a halál hivatalos okaként nem ezt tüntették fel, jó eséllyel valamicske köze mégis volt a balesetnek (?) a dologhoz…
Egyébként a franchise örököse is jó üzletembernek bizonyult, valósággal fellendítette a vállalkozást. Összetákolt egy általa neurokalométernek keresztelt masinát, mely a szubluxációkat hivatott megtalálni, és zsíros pénzért kínálta azt tanítványainak. Később egyébként ugyanerre kitaláltak egy másik gépezetet is, az E-métert, melyben azonban igazán csak a szcientológusok látták meg a potenciált, s bár más célokra, ma is használják azt.
Bartlett Joshua Palmer emellett kihasználta az akkori legnépszerűbb médiumot, és rádión reklámozta módszerét a hallgatóknak, többek között azt is hirdetve, hogy az embereknek nem is kell többet orvoshoz menniük, elég, ha rendszeresen látogatják kiropraktorukat.
Az American Medical Association erre rendesen berágott, és megalapította a Committee on Quackeryt (Kuruzslás Elleni Bizottság), azzal a nem titkolt fő céllal, hogy véget vessenek a csontkovácsolás térnyerésének. A hosszas jogi vitát viszont a végén ők szívták meg: utasították őket, hogy szálljanak le a csontkovácsokról.
Azonban maga a kiropraktika közben átalakuláson ment keresztül, jobban mondva két részre szakadt. A keményvonalasok Palmer eredeti elképzeléseit vallották és vallják ma is, azaz, hogy a módszerrel a létező betegségek 95%-át meg lehet és meg is próbálják gyógyítani.
A másik csoport azonban ezt humbugnak tartja, és kizárólag nyaki- és hátfájdalmak kezelésére vállalkozik. Mivel az előző verziót semmiféle bizonyíték nem támasztja alá, az a kérdés, hogy sajgó derékkal érdemes-e vajon felkeresni a csontkovácsot.
Rengeteg tudományos kísérletet folytattak le ennek megállapítására, a már emlegetett Ernst professzor és Peter Canter 2006-ban áttekintette a legszínvonalasabbakat. Az eredmények nem voltak egészen egyértelműek: míg a nyaki eredetű fájdalmat nem sikerült kiropraktika útján megszüntetni, hátpanaszoknál nyújthat a csontkovács enyhülést. Kérdés persze az is, hogy egyéb, bevett módszerekkel összehasonlítva mennyivel jobb ez a kezelés. Jelenlegi alternatívái a fizioterápia, torna, illetve a gyulladáscsökkentő gyógyszerek, és bizony összehasonlítva úgy néz ki, nincs számottevő különbség ezek és a kiropraktika hosszú távú hatásossága között. Sajnos egyik sem tökéletes. Ha azonban az árakat nézzük, az alternatív terápia általában jóval borsosabb.
Nem árt tudni, hogy ez a fajta kezelés nem is veszélytelen. A csontkovácsok ugyanis a csigolyák “helyrerakásához” a bizonyos “nagy sebességű, alacsony amplitúdójú nyomástechnikát” alkalmazzák, egy gyors és erős lökést.
A kezelés gyakori mellékhatásai a szédülés, zsibbadás, merevség, fejfájás vagy az addiginál még erősebb fájdalom. Ritkábban ficamok, a csontok repedése is előfordulhat, különösen idősebb, illetve csontritkulásban szenvedő betegeknél. Ritka esetben pedig ennél nagyobb probléma is előfordulhat: ha a nyaki csigolyákkal manipulál a csontkovács, sérülhet a csigolyaverőér, ami akár szélütéshez is vezethet.
Nem az egyetlen példa erre a kanadai pincérnő, Laurie Mathieson esete, aki a csontkovács kezelése után rosszul lett, és kiestek a kezéből a dolgok. Másnap ismét felkereste kezelőjét, de az újabb szeánszról már kórházba kellett szállítani: a lány kómába esett, és három napra rá meg is halt.
Noha egyértelműen megállapították, hogy a kezelés hatására történt a tragédia, a csontkovácsok kanadai szövetsége ezt nem ismerte el. Általános probléma, hogy míg a nagy gyógyszergyártó cégek, ha nem akarnak is, kénytelenek minden mellékhatást dokumentálni és feltüntetni termékeik csomagolásán, addig az alternatív terápiák vagy gyógyszerek esetében ez nem törvényi előírás, így nincsenek megbízható adatok a készítmények biztonságát illetően.
Mindezek tükrében, noha bizonyos esetekben a konvencionális eljárásokhoz hasonló eredményeket hozhat a csontkovácsolás, érdemes elgondolkodni azon, mennyire éri meg kipróbálni ezt a módszert. Először mindenképp érdemes a kezelőorvosunk által javasoltakat, illetve a fizioterápiát megpróbálni. Ha pedig semmi nem működik, és mégis a csontkovács mellett döntünk, tanácsos messziről kerülni azokat a sarlatánokat, akik bónuszként a vesekövünket, vagy akár a csecsemőnk kólikáját is megpróbálnák ekképp gyógyítani.
