FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
Hullafáradtan esek be az Arénába, szó szerint, pár perccel a kezdés előtt. Vártam nagyon ezt a napot, ha törik, ha szakad ott leszek a meccsen – elterveztem jó előre. Lóhalálában futottam otthonról, üres kártyával és elég szomjasan. Sötét van már, a meleget csupán a „túlpörgés” miatt érzem melegnek. A sör az, ami elárulja, merre tanyázik a hőmerőben a higany. Mit adnánk egy forró nyári estén az ilyen gyöngyöző nedűért, ugyebár. Látszódik a lehelet, nincs mese, „emberes” hónap közeleg.
Fura így betoppanni. Olyan érzés, mint mikor eddig te voltál a szakács, és minden nap főznöd kellett… Monoton! Egyszer csak illatokat érzel, csábító illatokat. Ma megfőztek helyetted, minden készen áll. Annyi dolgod van csupán, hogy leülj a barátaiddal az asztal köré, és lakmározz az ínyencségekből. Már a készre érkezel, egyszerű a képlet. Ha a ligában odakint sikerült legyőzni a… aaa… (nyelvembe haraptam) traktoristákat, akkor odahaza miért ne menne? Üzenet haza: lassan kezdődik! Nehéz lesz.
Szól a Nélküled, és arra leszek figyelmes, hogy nincs kiírva a szöveg a reklámtáblára. Talán csak véletlen, vagy már korábban is előfordult?
Egyébként nem lényeges. Nem is értem, miért zavar, ismét előjön a fáradtság. A kezeim alig bírom emelni, kompromisszumot kötöttem magammal: innentől kezdve ma este csak a hangszálaim tornáztatom. Ekkor még cseppet sem sejtettem, úgy szegem meg a fogadalmam, hogy fel sem tűnik majd. Mire kezdetét veszi a mérkőzés, szépen benépesül a stadion. Idefentre is megjöttek a haverok. A frappáns koreográfia közben egy régi „komcsi” húsvéti locsolóvers sorai idéződnek meg bennem: zúg a traktor, szánt az eke! Elvtársnő, öntözhetek-e? Százból 99 igent mond…
A város elhallgatott, minden zajt, az összes neszt az Aréna fölé pumpálja 8 ezer fanatikus.
Az első félidő jó iramú, de helyzetekben unalmas 45 percet hozott. A 26.-ban még az is eszembe bírt jutni, hogy nem toltam haza a drótszamaram. Remélem, reggel még meglesz! Hamar kiderül, melyik csapat felé húz a spori. Formáját tekintve, kevés Bánfi hajszesz csak a hasznára válna.
Több ízben is az övé a főszerep. A szünetben torlódás van az illemhelyek környékén, hiába, meccs alatt inkább én is visszatartom. De még a „kisdolog” közben is csak a „győzni kell ma” a téma, meg a „figyeld meg 1:0 lesz”. Az akkor necces lehet – kontráztam rá – és szóltam, mivel lehetne nyerni egy kis időt, hogy végre én sorra kerülhessek. Ha nem gond, ezt most ide nem írom inkább… Friss sörökkel a kezemben nekivágok a lépcsőknek felfelé. Talán szaporodtak ezek a lépcsők? Egyre több van belőlük?
Mi vár még ránk? Győzelem, vagy „halál”? Diadal, vagy kudarc? Mindent bele!
A második félidő élénkebb lett, szeretné mindkét csapat eldönteni ellenfele sorsát, normál keretek között. Ez látszik! A bíró is látszik. Megint és megint! Alig van hátra pár perc a találkozóból, amikor megtörténik az az ominózus jelenet. Jedla kicsit ütemet veszt és kaszál. Piros! Egy világ dőlt össze hirtelen közel 8 ezer emberben. Talán jogos a kiállítás, talán nem, Martin mindenesetre tudomásul veszi a döntést, és lehajtott fejjel ballag lefelé.
Felkészül a tartalék. Hektikus percek következnek, a Spartak behozza a büntető-ölőjét, nekünk egy Szárazunk maradt. Elég lesz-e? Tíz emberrel a tizenegyeseken keresztül. Már tökmindegy, csináljuk meg!
Az első körökben „kötelezően” hálót fog a laszti oda-vissza. Fábry kihagyja! Irgalom!
Vajon hányan imádkoztak éppen ekkor, és mennyien nem mernek odanézni? Dráma készül egyenes adásban! Száraz kifogja, aztán a következőt is. Davis dönt, majd fut az egész csapat, egy kupacba. A mindent eldöntő tizenegyes rúgása közben éppen vált a reklámtábla: a szurkoló benned van! – ez égi jel! Égig szökdelnénk örömünkben.
Nem volt még tizenegyes párbaj a MOL Arénában, ám az az „egész csapat fut” rész valahonnan ismerős. Időutazás csezdmeg! Rájöttem, ugyanezt láttam a régi stadion búcsúmeccsén, amikor a kis lurkók elözönlötték a pályát. Az akkor micsoda könnyfakasztó sztori volt, de a mai győzelemtől sem marad szárazon szem. Szem sem! Az egész csapat lelkén „szárad”, de különösen a nap hősén. Tényleg fura, és kiváltságos a kapusok élete, nem is megyek bele, mi van, ha nincs a kiállítás. Már nem vagyok fáradt, a fieszta kezdődhet…
Másnap reggeli utóiratok: a bicajom a helyén volt, ott folytattam a melót, ahol előző nap abbahagytam. Ja és tényleg továbbjutottunk!!! Most kell az alázat…
(Roberto)
