Fotók: Horen Instagram: @rokkorokush
Furamód egy biztosítási ügynöktől kaptam a legutóbbi gyomrost. Az ember mindig legyen résen, ugye, sose lehet tudni, melyik sarkon túl találja el egy ököl. Ezt az öklöt már ismerem, mégse láttam jönni.
A fickó egy gondolatot fogalmazott meg, amit már tulajdonképpen ezerszer ezerféleképpen hallottam, ráadásul nem is az volt a kontextus, amire most itt értem, mégis beette magát a fejembe:
„Tudni kell, hogy az a 10-15-20 év mindenképp el fog telni, és nem mindegy, hogy ezalatt szisztematikusan készülünk-e arra, mivel rendelkezünk majd a végén, vagy sem.”
Mindenképp el fog telni. Néhányan biztos azt gondoljátok, jaj, istenkém, nagyobb gondod sose legyen. És így is van, a büdös életbe, meg is becsülöm, hogy ilyesmiken járhat a fejem!
Reninél munka közben a „háttérzene” gyakran Popper Péter vagy Vekerdy Tamás valamelyik előadása, és olyankor rendszeresen lehidalva jön ki a szobából, hogy ezek már mekkora koponyák. Az egyik alkalommal – előadást nem tudok idézni – de Vekerdy arról beszélt, hogy
az ember az élete során többször is megszületik. Először a teste, majd kamaszkorában a személyisége, és utóbbit egyáltalán nem könnyebb megélni. Nemcsak a villámhárító környezetének, de az ifjú Poszeidónnak se.
Nos, ha a két dolgot összeillesztem, már meg is markoltam, amiről ennek itt most szólnia kellene (szóljatok, ha nem vagyok követhető, nem ez volna az első eset!).
Van nekünk mondjuk 15 évünk (plusz-mínusz néhány), amíg van egy csemeténk, pontosabban egy hajtásunk, ami aztán saját gyökeret ereszt. Ez a 15 év a mi valódi nagybetűs életünk és az Ő kisbetűs élete.
Mi ezalatt megpróbálunk felállítani néhány pillért, amire ő azután támaszkodhat – persze ő azokat talán egy időre majd izomból lebontja, de később úgyis felfedezi a helyeiket, és ugyanott kezdi visszaépíteni: a mi nyersanyagunkból, a saját szerszámaival és új dizájnnal.
Rókusunk a kisbetűs életének első évét éli, nagybetűs szemeinkkel roppant egyszerű törvényszerűségek szerint: eszik, alszik, tojik (ő persze nem finomkodik annyira, mint én). A köztünk lévő nézőpontkülönbség persze azt eredményezi, hogy a kétfajta élet néha fűrészeli egymást. Nem kis feladat szellemileg lenőni egy picihez, és az ő világában létezni. Mondhatnánk, hogy ugyan már, meddig tart gurigázni vele a golyókkal, meg kockákat rakosgatni vele ide-oda, csipogni a játékokkal és így tovább, de ha ezt a hét minden napján két alvás közt órákon keresztül kell űzni, miközben százszor teszed fel a kérdést magadban, hogy ezt vagy ezt miért csinálja, mikor legutóbb már olyan ügyes volt, és válaszokat nem kapsz, csak időnként kiábrándító, és dühítő tehetetlenséget, akkor abba szellemileg bele lehet rokkanni.
Az Ő világa még épp csak tágul, nekünk viszont ez időnként olyan, mintha bezárnának egy ládába. Úgy is mondhatnám, hogy a mi nagybetűs életünk az Ő kisbetűs életét élni. Józanul, udvariasan, engedékenyen, érzékenyen.
Bokszzsákjának, gumicsontjának, üllőjének és kalapácsának, lépcsőjének, mászófalának, fekvőrendőrének, lengéscsillapítójának és kipörgésgátlójának, turbójának és kézifékének, vánkosának és pokrócának lenni aszerint, mikor melyik mindennapi szuperképességünkre van szüksége.
Ez a 15 év végig, sőt, míg meg nem születik az a bizonyos személyiség, egy nagy „húzd meg ereszd meg” hadművelet, és ugyan mi még sehol se tartunk benne, az első éve nagy részének terméseit már ügyesen betakarítottuk. Mert az egész nemcsak arról szól, hogyan manipuláljuk a kis világát a kevesebb fájdalom és a fokozódó tapasztalások felé, hanem páholyból vagy lesből figyelhetjük, amikor megold dolgokat.
Feltűnik, amikor már nem orral előre megy át rajtunk, vagy le az ágyról, hanem megfordul, seggel tolat akár egy méterről is, és lábbal leengedi magát a magasból – legyen az ágy vagy kanapé. Vagy amikor nemcsak lerámolja a polcon lévő könyveket, de leül, és mintha lapozná, miközben dörmög valamit. Vagy amikor nemcsak ledönti a kockatornyot, de az egyik kocka belsejéből a másikba rak át egy golyót, majd vissza. Amikor a mosógépajtót úgy nyitja ki, hogy közben a másik kezével a gép szélét támasztja, aztán megkerüli, majd visszacsukja és ezt megismétli két tucatszor. Vagy amikor tapsol – noha behajtott ujjakkal, de akkor is!
Isten őrizz, hogy én is azt hajtogassam, hogy akinek nincs gyereke, az nem értheti, de a pici fejlődésének nüansznyi változásait csak úgy lehet érzékelni, ha valaki testközelből huzamosabb ideig meg tudja azokat figyelni. Az Ő kisbetűs életét. Ami szabad szemmel számunkra evidenciákból épül fel, de ő közben épp kivitt egy idegpályát, és szintet lépett! Ez olyasmi lehet, mint nekem annak idején az ötperces szünetben bevágnom a fizikaleckét vagy most megtanulnom csuklós busszal tolatni.
Én nem is tudom, de nem hiszem, hogy volna annál nagyobb ajándék, mint az, hogy az ilyesmiknek egy ideig szem- és fültanúi lehetünk, vagy az az idő, amit az időnként fogcsikorgató tehetetlenség és hajmeresztő kilátástalanság ellenére erre fordítunk. Hogy úgy 15 évig valaki(k)nek kizárólag az anyukái és apukái lehetünk. Míg meg nem születik ismét. Azután meg a szülei.
AZ ELŐZŐ RÉSZEK:
1. Boldog új életke!
2. Rókus úrfi
3. Ott voltam!
4. Tíz dolog, amit imádok benned!
5. A Vuclik, a Muclik, a Durcik meg a Hurcik!
6. Ásó, kapa, nagybőgő!
7. Hogyan szerettem meg a kisfiamat?
8. Szóltunk a kis köpcösnek, és ő válaszolt!
9. Mi nem leszünk olyan szülők…!
10. Husi a köbön!
11. Pusztító utolsó mondatok a kicsi mellett
12. Azt a hétszázát, megtanultam énekelni!
13. Embert faragunk belőle – meg magunkból
14. Mosolyogj, nevess, kuncogj, kacagj!
15. „Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra!” (©Roki)
16. Anyu, Apu, én csak szép emlékeket akarok!
17. Fordulj, Róka, csosszantóra!
18. Leesett
19. Ami egykor hidegen hagyott, most majd’ felrobbant!
20. Alig vártuk, hogy eljöjjön ez a nap!
21. A nagy büdös helyzet!
22. Anyu(ci)róka
23. Koszmix a kádban!
24. A végtelenbe és tovább!
25. Ez itt a keeert – avagy udvari bolondozásaink!
26. Ha etetni akarod a kicsit, előbb ezt olvasd el!
27. Mikor lett a kisbabánkból kislegény?
28. A nagy büdös helyzet 2.
29. Mikor a Róka a fejembe szállt…!
30. Rokink 13 legfontosabb gondolata!
31. Rókus, a pedagógus!
32. I. Fényevő Rókus, a lámpák hercege
