Kedves Zoli bátyám!
Lagziban voltunk a hétvégén. Unokatestvéremnek, Évinek a fejét bekötötték, azt ünnepeltük hajnalig. Az ifjú pár a fellegekben járt a boldogságtól. Százhetven ember volt a meghívottak között. El tudod képzelni, hány liter pálinka elfogyott?! Meg is volt a hangulat, ahogy illik. Éjfél után a vőfély is nehezebben faragta már a rímeket, de igazából nem is ő volt a hangulatfelelős, hanem Dávid atya. Elvitte a showt büdösül. Először még izgultam kicsit, mikor láttam, hogy apu ül mellette. Gondoltam magamban, eljött az újabb inkvizíció ideje, de amikor már azt láttam, hogy a második lehúzott cseresznyepálinka után is még kedélyesen mosolyog apura, kezdtem megnyugodni. Az még csak hagyján! Fél óra múlva már Zoltán Erikát énekelt az atya az asztalnál: „Szerelemre születtem…” És amikor összeivott annyi bátorságot, hogy fölkérje táncolni a menyasszonyt, az egész násznép vastapssal biztatta őket. Évi a fehér szoknyáját rázta, ő meg a fekete reverendáját. Hihetetlen figura volt! Talán templomba is többen járnának ez emberek, ha ilyen papok szolgálnának az egyházban.
Rajta kívül volt még egy muris fazon a táncparketten, a vőlegény nagyapja. Körtáncot jártunk éppen, amikor egyszer csak azt látom, hogy a papa benyúl a szájába, kiveszi a fogsorát, nagy nyugodtan zsebre teszi, majd nyújtja vissza a kezét a mellette álló csinos fiatalasszonynak, aki szintén lekövette az egészet, és úgy otthagyta az öreget, mint Szent Pál az oláhokat. Hogy miért zavarta őt a műfogsora a táncban, azt nem tudom, de az biztos, hogy a nótázásnál sem tette még vissza.
Aztán az öregfater elkezdte énekelni a „Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre” – örökzöldet. A vőlegény meg ekkor hangosan elkezdett röhögni, de úgy, hogy alig tudta abbahagyni. Aztán elmesélte, hogy mi derítette ekkora jókedvre. A papa ugyanis nemrég volt hetvenéves, és születésnapjára sétarepülést kapott ajándékba. Négyen ültek a kisgépben: ő, a lánya a vejével, meg persze a pilóta. Nagy lelkesedéssel mentek ki a reptérre, mert a bácsi állítólag igen szeret repülni, bár ilyen gépben korábban még nem ült soha. De gyanítom, hogy ami fent a magasban megesett velük, azután sem fog. Az történt ugyanis, hogy sikerült kifogniuk a legszelesebb napot a repülésre, és a gépet úgy elkezdte dobálni a szél, mint a falevelet. Félúton járhattak odafent a fellegek alatt, mikor a nagypapa jelezte, hogy kiszállna egy pár perces pihenőre, de hamar rájött, hogy nem autóban ül, épp ezért ez nem lenne túl jó ötlet. De már nem volt mit tenni, és egy gyorsan előkapott papírzacskóba kidobta odafent a taccsot. Hiába, no, a szükség nagyobb úr a jellemnél, vagy hogy is mondják. A vőlegénynek is csurogtak a könnyei, mikor mesélte a nagyapja sztoriját, mert a java még csak ezután következett, kisvártatva a lánya meg a veje is jelezte, hogy valami nincs rendben gyomortájon. És hogy kerek legyen a történet: hármójuknak csak két zacskó jutott a gépen. Sejtheted, mit jelent ez? Pontosan: az egyiket közösen használták. Hiába repültek magasan a levegőben, az biztos, hogy akkor egyikük sem szárnyalt a boldogságtól.
Nem úgy, mint a menyasszony meg a vőlegény. Jó kis lakodalom volt ez, Zoli. Ha meglátogatlak, majd viszek róluk pár lagzis képet mutatóba.
Ölel unokaöcséd,
Balázs
