S már meg is van a csizmába való Mikuláskor.
A fiam csupán ennyit kért: egy görögdinnyés ízesítésű rágógumit. Ugyan még csak négy éves, mégis határozott elképzelése van arról, mit szeretne. Már egy hete ezt hajtogatja, szólnom kell tehát a Mikulásnak, hogy csipkedje magát és olyan rágót hozzon, amin az a kis görögdinnye van.
Ha már itt tartunk, ez a rágó még csak nem is finom, legalábbis nekem. Megértem, hogy érdekesnek tartja, és biztosan az is emeli az ajándék értékét, hogy a hétköznapokban igyekszem neki nem adni rágót. Ez valóban nagy kihívásnak mutatkozik, mert majd minden nap elhangzik a kérés: kérek egy rágót!
Lényeg a lényeg. Miután kétséget nem tűrően közölte, mit szeretne, igencsak meglepődtem. Ennyit szeretne? Nem többet? Egy rágó és kész? Komolyan?!
Le kellett ülnöm, én és a vágyaim, hogy megbeszéljük ezt egymással. Mert a vágyak, az álmok, a legtöbb esetben nem egyek, még csak nem is kettők, hanem ennél sokkal többek.
Mi, felnőttek, miért nem egyezünk ki kevesebbel? Miért nem elég egy finom rágó a mi csizmánkba is? A plusz egy kérdés pedig: Miért gondoljuk azt, hogy a gyereknek sem elég egy valami?
Most jöttem rá, hogy biztosan ezért. A sok vágy, a temérdek elképzelés, az akarás, a gyűjtés miatt, ami a felnőtt gondolataiba férkőzik, egyszerűen képtelenek vagyunk más szemszögből ránézni a dolgokra.
Mi vagyunk azok, akik nem egyezünk ki kevesebbel, nem a gyermek!
Olyan komolyan hirdetem én magam is a kevesebb több elvét, mégis meglepődöm egy ilyen egyszerű mondaton: görögdinnyés rágót szeretnék.
Végre értem, miért! Köszönöm, Kisfiam, azt hiszem, hogy én megelégszem ezzel a komoly tanulsággal Mikulásra. Ölellek!
