Bill Hunternek a klub

Klubjáró

Az interjú megjelent a Klikk Out 2019/12. számában.

A dunaszerdahelyi Soul Hunter Music Clubbal kapcsolatos ismertetőnk mellett beszélgettünk Csehy Tamással, alias Bill Hunterrel, annak vezetőjével is.

Miért a Soul Hunter nevet választottátok? (magyar fordításban „lélekvadász”)

Valami mondanivalóval bíró nevet akartunk, és az első logónkon amit végül nem is sokáig használtunk, egy lasszós, puskás csontváz volt és innen maradt a név.

Te hogy éled meg itt a bulikat? Melyik az, amire szívesen gondolsz vissza, vagy melyik az, amire nem?

Én nem szórakozni járok ide, teljesen máshogy élem meg, mint a klubba járó emberek. Szigorúan munkának veszem, nincs is idő arra, hogy megálljak. De ezt élvezem.

Egyébként még az emlékezetes pillanatok is aggódással telnek, mert az emberek és a berendezés épségere egyaránt figyelek. Az AWS énekese például szívesen énekel a bárpulton állva, vagy lóg a hangfalakon koncertezés közben. Én közben imádkozom, hogy ne szakadjon le a berendezés, vagy történjen komolyabb baj, míg a többiek megőrülnek az extrém látványtól.

Segíti a munkátokat a város vagy a kulturális alap?

Hál’ istennek nagyon jó a kapcsolatunk a várossal, kapunk Magyarországról is támogatást, de idén a Kultminornál pályázunk, hogy tudjunk hozni profi zenekarokat.

Mennyire előre íródik meg a klub zenés programja

Régebben minden az utolsó pillanatra készült el, volt, hogy egy-két héttel a koncert előtt szerveztük le a bulikat. Most már előre dolgozunk, a weboldalon hetente frissítjük a programot. A nagyobb koncertek pontos dátumai 2020 május elejéig meg vannak. 

Januárban jön a Zorall és a Fatal Error. Február 13-án lesz a klub tizedik születésnapja, akkor péntekre szülinapi Absurd partyt terveztünk be, valamint szombatra egy P-Mobil koncertet, hogy minden generáció ünnepelhessen velünk. Továbbá lesz AB/CD-, AWS-, Bohemian Betyars- és Kalapács-koncert is.

Tervben van a jövőben valami kinti rendezvény is, mint fesztivál vagy szabadtéri koncertek?   

Eleinte terveztük, hogy kialakítunk egy teraszt odakint, de beláttuk, hogy nem lenne jó. A klub viszont hozzájárul az amerikai autós találkozó eseményéhez színpaddal és hangrendszerrel. Olyankor kiköltözik a klub zenekarostul, hangrendszerestül. A Rockfestre is jártunk besegíteni, de nem valószínű, hogy a jövőben folytatjuk.

Mit üzensz azoknak a zenekaroknak, akik szívesen megmutatnák magukat, de nincs rá módjuk?

Ha úgy érzik, hogy készen állnak, a klub színpadja és a felszereltsége is a rendelkezésükre áll! Keressenek meg minket és kapnak időpontot!

Az interjú közben sokszor a színpad felé húzott a tekintetem. Képzeletben láttam a színpadon a zenekarokat, és éreztem az őrjöngve tomboló tömeget. Pontosan azt az atmoszférát, amit a teltházas Ganxsta Zolee és a Kartel koncerten uralkodott, amikor a dunaszerdahelyi Bada Bing frontemberével, Gubival nyomták a Bumm a fejbe című számukat. Teljes eufória és gazdag élmények. Ez az, amit kínál egy szívvel-lélekkel működtetett zenés klub Dunaszerdahely szívében.


A Klubjáró eddigi epizódjai:

1. rész: Radosť, Pozsony – Felnőtt a klub, ahol mi is felnőttünk!

2. rész – Somorja, Mozi: Megyünk a Moziba! / Csillának a Mozi

3. rész: A Soul Hunter Music Club – Dunaszerdahely

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább