Mindannyiunk életében léteznek ismétlődő „véletlenek”. Például:
– a feleségedet/férjedet úgy hívják, ahogy a legelső szerelmedet,
– a barátodnak, barátnődnek ugyanolyan a haja, mint annak a lánynak/fiúnak, aki mindig is tetszett,
– érdekes módon megint ugyanolyan élethelyzetben vagy, mint 5-10-15 évvel ezelőtt: zsákutcában érzed magad, költözés, munkahelyváltás, vagy talán épp szakítás előtt állsz,
– olyan döntést kell hozz – megint –, ami egy fontos mérföldkő, bárhonnan is nézed,
– évről évre visszaköszön a tükörből ugyanaz a „hiba”, amiről már azt hitted, túl vagy rajta.
A példákat naphosszat sorolhatnánk, mindenki a magáét. Aztán pedig csak bólogatnánk, majd sóhajtanánk egy nagyot arra gondolva, milyen érdekes és egyben milyen áldatlan is velünk a sors, amiért ugyanazzal a gyengeségünkkel, hiányosságunkkal szembesít újra és újra.
Belegondoltatok már abba, hogy ezek mégsem csak ismétlődő „csapdák”, ahogy az sok (ál)pszichológiai elmélet állítja?
Hérakleitosz óta tudjuk: „Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember.”
S ha ezen logika mentén haladunk, soha nem követheted el ugyanazt a „hibát” Te sem! Hiába tűnik hasonlónak a szituáció és hiába véled felfedezni a párhuzamokat.
Miért gondoljuk azt, hogy bármiféle szabályszerűséget kellene felállítanunk legfontosabb élethelyzeteink között? Így próbáljuk talán a hétköznapi problémáinkat értelmezni, valahogy kategorizálni, hogy egyszerűbbé, értelmezhetőbbé tegyük az életünket.
Lehet ebben valami, hiszen ha sablonszerűen gondolkodunk, minden egyszerűbbnek néz ki. Csoportokat állíthatunk fel, párhuzamokat vonhatunk, melyek sokkal követhetőbbek, és ami a legfontosabb, így kiszámíthatóbbak is.
Valóban kiszámítható volna az élet?
Az ismétlődő csapdákról:
Ha a csapdákról beszélünk, az ember legelső reakciója az ijedtség és a félelem. Ebből a félelemből pedig már nagyon nehéz valami jót kihozni. Rettegünk, ha döntési helyzet előtt állunk, félünk attól, hogy ugyanazokat a hibákat követjük el, mint korábban, ezért inkább nem teszünk semmit sem, nehogy még rosszabb legyen.
Az ismétlődő esélyekről:
Minden döntési helyzet egy esély arra is, hogy most jobban csináld. Még akkor is, ha hasonló helyzeteket sodor is feléd az élet. Ha belemész és minden tőled telhetőt megteszel azért, hogy ezúttal jól (magadhoz hűen) cselekedj, akkor talán sikerül meglépned azt, ami idáig nem ment.
A korábbihoz nagyon hasonló élethelyzetek hárítása semmiképp nem hoz feloldozást. Ha elutasítjuk a lehetőségeket arra, hogy jobban csinálhassunk valamit, magunktól vesszük el az esélyt. Egy esélyt arra, hogy ezúttal végül sikerrel járjunk.
