A cikk megjelent a Klikk Out 2019/12. számában.
Nemrég Dr. Paul A. Offit gyermekgyógyász Killing Us Softly című, magyarul sajnos mindmáig nem elérhető könyvében bukkantam egy rendkívül szomorú történetre. Azért is olyan szívfacsaró, mert nem egyedi eset – az ember újra és újra találkozik variációival. Mégis szeretném most megosztani veletek, mert úgy hiszem, tragikussága ellenére, vagy inkább éppen ebből kifolyólag rengeteg tanulsággal szolgál.
Offit azt írja le, hogy hogyan is találkozott a 70-es években, még pályafutása elején a Laetrile-nek nevezett szerrel egy fiúcska esete kapcsán. A hétéves Joey elpanaszolta az anyukájának, hogy csomót talált a nyakán. Mivel a penicillin nem oldotta meg a problémát, háziorvosa fül-orr-gégészhez küldte a gyermeket, s a biopsziából, amit az elvégzett, kiderült: Hodgkin-limfómája van, ami a nyirokcsomórák egy formája. Az elrettentő diagnózis ellenére a prognózis nagyon jó volt: a kemo- és sugárterápia együttes alkalmazása 95%-os gyógyulást valószínűsített. Csakhogy a szülei megijedtek a drasztikus beavatkozásoktól, és „természetes” gyógymódot szerettek volna keresni. Ezt egy jamaicai alternatív klinikán meg is találták a Laetrile nevű szer formájában. Orvosuk jelentette a hatóságoknak, hogy a fiút nem vitték további kezelésekre, és bírósági ügy lett a dologból.
A bíróság ugyan engedélyezte, hogy Laetrile-lel kezeljék tovább a fiút, ám azzal a feltétellel, hogy találnak egy diplomás orvost, aki felügyeli a kezelést, illetve hogy hat hónap után felülvizsgálják az ügyet a fiúcska állapotának tükrében. A kezelést viszont onkológus helyett egy pszichológus „felügyelte”, aki szépen alá is íratta a szülőkkel, hogy semmiért nem vállal felelősséget…
Joey a Laetrile mellett még beöntéseket, csukamájolajat, és egyéb kérdéses hatékonyságú kezeléseket is kapott, nagy dózisú A-vitaminkúrával egyetemben. Hat hónappal később azonban már nem egy, hanem tizenhét nyirokcsomójával volt probléma, és a masszív vitaminkúrának köszönhetően májkárosodás jeleit is mutatta. Ezenkívül állandó hányingerre és gyomorgörcsökre panaszkodott. Az orvosok és egészségügyi szakértők figyelmeztetése ellenére a bíróság a felülvizsgálat során újra a szülőknek adott igazat, s noha a gyámügy harmadszor is megpróbált közbenjárni a kisfiú érdekében, ezúttal sem jártak sikerrel. Joey szervezete végül 1980 júliusában, több mint két évnyi huzavona után feladta a harcot, miután a rák továbbterjedt a tüdejébe.
Szülei kétségkívül a legjobbat akarták neki, csakhogy a pokolba vezető út sokszor jó szándékkal van kikövezve. Abban az időben a szóban forgó Laetrile hódító hadjárata csúcsán volt a médiában. Kaliforniában a John Birch Society lobbizott a választás szabadságáért a rákgyógyításban, kampányuk hatására először Alaszka, majd további 20 amerikai állam engedélyezte a szer forgalmazását, s hamarosan dollármilliós biznisz lett belőle. A Laetrile legismertebb reklámarca kétségkívül a hihetetlenül menő filmsztár, Steve McQueen volt, akit 1979-ben diagnosztizáltak tüdőrákkal. A kemoterápiát elutasította, helyette egy mexikói klinikára ment gyógyíttatni magát a Laetrile-t kombinálva mindenféle egyéb kúrával. Orvosa, jobban mondva sarlatánja, William Kelley a kamerák előtt magabiztosan állította, hogy McQueennek hamarost kutya baja lesz.
A filmcsillag állapota azonban rohamos romlásnak indult, és egy évvel később szívrohamban elhunyt egy műtét után, melynek során a nyakából és hasából kísérelték meg eltávolítani az áttéteket. Kelley elképesztő magyarázattal állt elő: szerinte McQueen igenis kilábalt a betegségből, csakhogy eltették láb alól, nehogy híre menjen az egyetlen hatékony rákgyógyszernek, így ne tudjanak többé a már piacra dobott haszontalan szerekből pénzt csinálni.
Valójában nem ő volt az egyetlen, aki hasonló összeesküvés-elméletet gyártott és hangoztatott. A közösségi oldalakon nap mint nap találkozik az ember olyan cikkekkel, melyekben a „nem hiszed el, hogy mi mindenre jó” vagy „amiről az orvosod nem akarja, hogy tudjál” és ehhez hasonló címszavak alatt írnak egy mindennapi összetevőről, ami többek között állítólag a rák tuti ellenszere, legyen az a citrom, a fokhagyma vagy épp a C-vitamin. Ezt az ilyesfajta cikkek szerint tudja minden valamirevaló orvos, azonban a profit reményében eltitkolják a páciensek elől, és inkább lehúzzák róluk az utolsó bőrt is. Kár lenne ezeket egyenként cáfolgatni, azonban érdemes hangyányit elgondolkoznunk a dolog felől. Elég pocsékul lepleznek valamit, ha a Facebookon boldog-boldogtalan belebotlik a nagy titokba. Nem beszélve arról, hogy ha tényleg ennyire egyszerű lenne meggyógyítani egy ilyen betegséget, akkor már régen nem hallanánk annyi megbetegedésről, nem igaz? A ráknak pedig rengeteg különböző típusa van, és jó eséllyel olyan ellenszert nem fog senki és nem is lehet találni, mely mindegyikkel egyként elbánik.
Visszatérve a Laetrile-re: a gyógyszer egyáltalán nem ártalmatlan. Sajnos remek példa arra, hogy az, hogy valami „természetes” forrásból jön, nem garantálja azt, hogy veszélytelen.
Alapanyaga az amygdalin, melyet a sárgabarack magjából nyernek. Ennek bomlásterméke a mérgező hidrogén-cianid, mely nagy mennyiségben komoly mellékhatásokat von maga után. A betegnél hányinger, szédülés, magas vérnyomás, idegi- és/vagy májkárosodás, extrém esetben akár kóma vagy halál is felléphet. E tünetek egy része Joeyt is kínozta. Ami pedig a Laetrile állítólagos hatékonyságát illeti, azt egyetlen tudományos kutatásnak nem sikerült alátámasztania. 1981-ben Charles Moertel onkológus tesztelte a szert 156 betegen, az állapota tartósan egyetlen egynek sem javult, nagy részük pedig sajnos hónapokon belül elhunyt.
Ugyan Amerikában a sikertelen kísérletek hatására betiltották a Laetrile-t, máshol, illetve interneten keresztül a mai napig hozzáférhető, nálunk is. B17 vitamin név alatt fut főként a rákellenes „csodaszer”, noha vitaminról valójában szó nincs, hiszen a szervezetnek nincs rá szüksége a normális működéshez.
Többek között ezzel kísérelték meg kezelni Bajor Imrét is, mindannyian tudjuk, milyen végeredménnyel.
Annak, hogy az ember milyen gyorsan fordul orvoshoz, illetve hogy orvoshoz fordul-e, vagy kizárólag alternatív gyógyászati módszerekkel próbálkozik, mindenképpen az olyan potenciálisan halálos kimenetelű betegségek esetében van a legnagyobb tétje, mint a rák. Az ember és hozzátartozói egy ilyen betegség árnyékában hihetetlenül sérülékenyek, és természetes, hogy mindent megtesznek a gyógyulás reményében, erőn felül is. Ezzel viszont sajnos tisztában vannak azok, akik esetlegesen hasznot akarnak húzni a kétségbeesésből, és sokszor nagyon nehéz eligazodni az információs útvesztőben, ami körülvesz minket.
A ma alkalmazott gyógymódok, a radioterápia és a kemoterápia valóban megviselik a szervezetet, így nem csoda, hogy sokan megijednek tőlük. Időben alkalmazva azonban hatékonyságuk bizonyított, és rengeteg életet mentettek már meg.
A jó hír pedig az, hogy dacára az összeesküvés-elméletek állításainak, a kutatók állandóan dolgoznak azon, hogy új és új módszereket találjanak a rák elleni harcban, és ebben a percben is ígéretes kutatások folynak a világ több pontján. Ennek köszönhetően mára több rákfajta esetén javult a betegek prognózisa, bizonyos típusok nagyon jól kezelhetőek, illetve krónikus betegséggé alakultak, azaz nem ölik többé meg a beteget. Néhány évtizede például az is elképzelhetetlen lett volna, hogy egy egyszerű vakcina beadásával megelőzzük a méhnyakrákot.
Akit érdekel a téma, annak mindenképp ajánlom Boldogkői Zsolt Hiénák a betegágy körül című könyvének vonatkozó fejezetét, melyben egyrészt áttekintést ad az errefelé divatos, ám erősen kétséges hatékonyságú terápiákról, másrészt a rákkutatás jövőjéről is értekezik. Végül pedig csak annyit szeretnék hangsúlyozni, hogy nagyon fontos rendszeresen eljárni az ajánlott szűrővizsgálatokra, s ha valaki valami gyanús tünetet észlel, fontos minél hamarabb felkeresnie a kezelőorvosát.
