2019. december 31., kedd van. Lefogadom, legtöbbünk már napok óta arra gondol, hogy hol tölti a szilveszter estét.
Nem is baj! Kell az év végén a szusszanás, egy új, nagy lélegzetvétel, amikor letesszük magunkról a súlyokat, és az éjfélt elütő óra légüres terében, abban a felhőtlen egy percben újra megtelhetünk reménnyel.
Hogy jövőre talán majd más lesz, jobb lesz. Magunknak is megígérjük, hogy ezúttal majd tényleg máshogy fogjuk csinálni. Abban a pillanatnyi légüres térben a problémák is a semmivel egyenlőek. Ugyanolyan súlytalanok, mint mi és az idő, az az egy perc, amíg elüti az óra az éjfélt.
Azokra gondolunk, akiket szeretünk és azokra, akiket megbántottunk. Azokra a tetteinkre, amikkel nagyokat hibáztunk és azokra is, amiket már régen megbántunk.
Katartikus élmény tud lenni a szilveszter, ha hagyjuk beleengedni magunkat, ha el merjük engedni a hétköznapi józanságunkat, és egy pillanatra őszintén belegondolni abba, hogy valaminek most tényleg vége. 365 nap, 365 eséllyel elveszett, elmúlt. De! Itt az újabb 365 nap a maga 365 esélyével.
A naiv remény pedig, ami a légüres időtér különleges, egyedi sajátja, abban a bizonyos egy percben átveszi az uralmat a racionális gondolkodástól. Át bizony. Örömmel telít el és bizakodással, új esélyek izgalmával. Elhisszük, hogy a lehetetlen mégiscsak lehetséges. De ez ugyebár elengedhetetlen ahhoz, hogy a magunk számára is hihetetlen dolgok egyszer mégis megvalósuljanak. Szóval higgyünk csak a naiv reményeknek, mert ígéretei igazak lehetnek. Egyedül rajtunk múlik.
Vajon lesz bátorságom 2020-ban még jobban csinálni? Nagyon bízom benne!
