Múlt héten több hölgyet is megkérdeztem, mit jelent a számukra a szerelem. Nagyon jó válaszokat kaptam. Nem csupa rózsaszín ködről beszéltek, hanem reális érzésekről, történésekről.
Beszéltek a boldogságról, ugyanakkor bevallották, a szerelemben is vannak mélypontok, amiken kedvesünkkel együtt kell túljutnunk, hogy ismét képesek legyünk örömteli pillanatokat okozni a másiknak. A szerelem egy igazi hullámvasút. Olykor kisebb, olykor viszont nagyobb emelkedőkkel, amiket csak akkor tudunk megmászni, ha mindketten akarjuk és teszünk érte.
Ezeken a dolgokon elmélázva, az eszembe jutott, mennyi olyan kapcsolat van, amiben az egyik, vagy akár mindkét fél szinte már csak kényszerből van jelen. Annyi sok kívülről tökéletesnek látszó párkapcsolat, sőt házasság létezik.
Sokakat még irigyelünk is, hogy milyen jól megvannak, milyen helyesek és boldogok együtt. De nem tudjuk, mi van a háttérben.
Fogalmunk sincs róla, mi történik, amikor becsukják maguk mögött az ajtót. Együtt vannak, de legszívesebben a lehető legtávolabb lennének egymástól. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy jót akarnak a gyermeküknek, ezért a kedvéért inkább együtt maradnak. Bár, úgy gondolom, ebben is számos kivetnivaló van, erre még talán azt tudom mondani, hogy érthető döntés.
Azonban ott vannak azok a párok, akiket gyermek sem köt össze. Csakis kettőjükön múlik minden. Ennek ellenére, mintha önszántukból szenvednének. Boldogtalanok, veszekedést veszekedésre halmoznak, folyamatosan csak megbántják egymást. Szinte már bárhol szívesebben lennének, minthogy a párjuk mellett kelljen élniük. Ennek sok esetben az az eredménye, hogy valamelyik fél (ha nem mindkettő), más karjaiban keresi a boldogságot.
S amikor rálel arra, akivel igazán önmaga lehet, akit képes szeretni, még akkor is benne marad a már rég halott kapcsolatában.
Kívülállóként persze könnyű ítélkezni. Én magam is mindig azt mondom, nem értem az ilyet. De aztán rájövök, hogy nem tudhatom, mi zajlik le az emberekben.
Nem tudhatom, milyen láthatatlan kapocs van a két fél között, amiről talán még maguk sem tudnak, de ott van, és egyszerűen nem hagyja, hogy elengedjék egymást. Az érzelmek talán a világ legbonyolultabb dolgai. Nehéz kiigazodni rajtuk, gyakran magunk sem értjük, mit miért érzünk. De ha ott van bennünk egy igazán erős érzés, az képes uralni bennünket úgy, hogy mi szinte ezt észre sem vesszük.
