Fotók: Horen Instagram: @rokkorokush
Képzeld el, hogy mikor érkezik a baba, kapsz hozzá egy takarosan becsomagolt, finoman csúszós, kellemes érintésű lapokkal ellátott használati utasítást, amiben benne vannak a válaszok a felmerülő miértekre, hogyanokra, honnanokra, hovákra, mikorokra, meddigekre, az és-ha-nem-azért-akkor-miértekre, illetve az és-ha-nem-úgy-akkor-hogyanokra.
Álmodozz csak, a büdös életben nem lesz ilyen, még ha egy egész iparág is épül a gyerekhasználati-utasítások utánzataira, könyvesboltok külön polcrendszereket tartanak fent az ilyesmire, valahol a szépirodalom, az ifjúsági könyvek, a nyelvkönyvek és a krimik mellett, és ugyan én ez utóbbi szekcióban keresném az ilyesmit, azt tudni kell, hogy ha rajtam múlt volna az említett műfajok szerzőinek élete, akkor az elmúlt egy évben tőlem éhen is halhattak volna.
Ami ugyanis nálunk előkerült, az egy eszméletvesztésig tili-tologatható Cicó-micó könyv, egy állathangokkal műtő neurooszcillátor (ha egyáltalán létezik ilyesmi), és egy erdei macik életét különböző napszakokban bemutató, rágható könyv, benne egy órával, aminek a mutatóit Róki már kioperálta.
Noha jó apukaként már hatszor elolvastam (magamnak) az Öreg néne őzikéjét, egyszer A kis herceget, miközben ő rendre meg akart szabadítani ettől az úri hóbortomtól, és betanultam a Molnár Ferenc-féle Zengő ABC-t, hadd kalandozzak el időnként egy picit a heverésző csengős csikók, a döngicsélő dongó-darazsak, a ficsergő füsti fecskék és a délelőtt vijjogó vércsék pazar és hiánypótló világába, hogy abból a Roki által egy-egy karlendítéssel levert képek után kapva rántsam vissza magamat a realitásba.
Nos, szóval használati utasítás nem létezik, de ha létezne, akkor is csak lábjegyzetbe kerülnének az ellenünk gyakorolt hadviselés különböző formái, mint amiből már fel is vázoltam itten egyet-kettőt, de távolról sem az összeset! Mert ha nem csak lábjegyzet lenne, amit el soha senki nem olvas, még a végén megijednétek és bepisilnétek, ha megláttok egy gyereket.
Megvan az a kép Christian Bale-ről az Amerikai pszichóban? Na, ez lenne a borító, noha szoftosítanánk egy csöppet azzal, hogy köré rajzolunk egy etetőszéket, elé meg egy tál paradicsomlevest kiborítva.
Az említett lábjegyzetből lenne jó néhány, tulajdonképpen úgy nézne ki az egész könyv, mint az egyetemen, ahová jártam, a Gazdaságtörténet tankönyv, amelyben egy oldalon két bekezdés alatt volt egy féloldalnyi lábjegyzet, több momentumot kellett ugyanis megmagyarázni, mint megemlíteni.
De lássuk Rokink „töviseit”, azaz hadviselése lábjegyzetben kifejtendő metódusait:
Ha az ilyesmi tényleg fizikailag érintene, akkor a Roki születése utáni első hónapokban nekünk még a hajunk is be lett volna gipszelve.
Nem összetévesztendő Munkácsyval és a szabadságharc sérültjeinek ellátásával, hanem a szó szoros értelmében értendő. Rokink a tépést mint műfajt rendkívüli módon kedveli, ám ő nem privát szabadságharcunk sérüléseit látja el általa, hanem a bajunkat! Sőt, a hajunkat!
Csípőn is csíp ő úgy, mint a pinty, ám derék porontyunk harcmezeje nem elsősorban a derekunk, mint inkább a vállunk, nyakunk.
Harapták már meg a mellbimbód? Nekem már igen! Az utolsó, amire emlékszem, hogy a kis piranjánk a szétnyitott metszőfogaival közeledik felé. A kimerevített pillanat, amikor már tudod, hogy meg fog történni, de mégse hiszed el. Ez nem valamiféle szado-mazo kéjelgés, hanem a pokol a köbön! Mindegy, mi a nemed!
Kevés annál felemelőbb pillanat van, amikor észreveszed, hogy a csemetéd már fog. Szorítja a vállad, nyakad, mikor épp ringatod, vagy épp megfogja a lábad, és nyúl feléd, hogy vedd fel. Ennek inverze, amikor Christian Bale fent említett mimikáját gyakorolva az alsó állkapcsod vagy az orrcimpád a célpont. A CIA ügynökei simán képzésre járhatnának kisemberünkhöz!
Körmönfont pöttömünk ujja végeit mintha maga Hattori Hanzo fente volna. Precízen sújtanak le a kiszemelt prédára, legyen az cici vagy orca. Kell-e vajon keményebb karma, mint a kölök metsző karma?
Roki legújabb update-je tartalmazza ezt az üzemmódot, felrántja a pólóm, és úgy hason csikiz, hogy majd be hugyozok!
No nem ám Kukutyinba zabot, nem bizony! Hanem elmét! Hogy éles legyen, mint a sebészszike, és vágjon, ha épp új hadviselési formákat kell kieszelni az ősök ellen!
Meg bármi ellen, amivel szembe kell majd néznie. Most még minden nüansznyi fejlődését érzékeljük (és borogatjuk!), de el se tudjuk képzelni, hogy egyszer lesznek olyan momentumok, amiket már nélkülünk él majd meg.
Rajtunk is múlik, hogy később milyen mintákat vesz majd elő az alapján, mi hogy reagálunk rá és egymásra, ha valami épp fáj, vagy szemet szúr. Minket tehát sose bökjön semmi jobban, mint Rókánk tövisei, ott leszünk neki mindig, mint egy tenyér, amibe belekapaszkodhat, amit szoríthat, amíg bír, amit csikizhet, vagy ami az arcát simíthatja, ha épp őt bökik mások.
AZ ELŐZŐ RÉSZEK: