Minden emberi lény egy különálló világ. Születése maga az ősrobbanás, élete pedig a bolygórendszerek végtelen tengerében születik, majd együtt lélegzik az egész univerzummal. Minden világnak saját légköre van, egyedi életvilága, saját hitrendszere és egyéni ok-okozati összefüggései.
Egy meggondolatlan behatolás maradandó károkat okozhat ebben a kiegyensúlyozott életvilágában, bármennyire apró legyen is.
Az ősrobbanással, egy új kis élet megszületésével egy külön organizmus alakul, melybe alig van belelátásunk, beleszólásunk pedig még annál is kevesebb. Szülőként, barátként, bármik legyünk is, sincs jogunk arra, hogy belenyúljunk e külön entitás működésébe.
Ha két ilyen emberi univerzum közelít egymáshoz, kölcsönösen hatnak a másikra. Befolyásolják működésüket, létezésük célját, de mindezt észrevétlenül teszik. Nem azzal, hogy szándékosan beleavatkoznak a másik életébe, vagy hogy akarattal változtatnak valami nekik nem tetsző dolgon, hanem egyszerűen csak azzal, hogy egymás közelében vannak. Osztozva a közös atmoszférán, a hasonló körülményeken, minduntalan alkalmazkodnak a hasonló kihívásokhoz.
Ez az egyetlen módja egy őszinte emberi viszonynak is. Egymás külön világának elfogadása nélkül nincs közös út. Ha ez megvan, kialakulhat egy mélyebb megértés, egymás belső, lelki motivációinak a kiismerése. A legfontosabb lépés mégis a legelső: az elfogadás.
Azt kívánom, bár ilyen békésen lebegnénk mind, közösen osztozva a végtelen emberi univerzum bolygórendszerén!
