Most, hogy lassan egy éve Budapesten tartózkodom, teljesen megváltozott a viszonyom a magyar nyelvvel. Kiskoromtól ebben nevelkedtem, ezt hallottam óvodában, iskolában, főiskolán, így osztom meg a barátaimmal a gondolataimat, ezt művelem, így írok, így álmodom. Viszont a csallóközi magyar olyan nyelvi különlegesség, amely hallatán a tapasztalt nyelvészek is elképednek.
Eleinte szinte kerestem a szavakat amiatt, hogy például egy hivatalban vagy munkahelyen úgy tudjam magam kifejezni, ahogy az elvárható és megfelelő. Az utcai beszéd sokfélesége lenyűgöző, ugyanakkor még ma is fura a fülemnek a sokszor nyavalygónak, affektálónak tűnő hanghordozás, ami kifejezetten a pestiekre jellemző. Hogy a sok kicsinyítő képzőről és rövidítésről is beszéljünk!
– Két év lesz rá a gari – mosolyog rám egy kigyúrt, harmincas fickó, miközben a számlát nyomtatja a frissen vásárolt műszaki cikkhez.
– Bocsánat, hogy késtem, de dugsiba kerültem… – szabadkozik egy ötvenes úr olyan mély hangon, mintha naponta elszívna egy karton cigit.
Én meg csak csöndesen somolygok ez efféle finomkodás hallatán, hisz hozzászoktam a magyar nyelv egy sokkal lényegretörőbb, szókimondóbb fajtájához. Viszont jó, hogy van itt néhány olyan „bástyám“, aki előtt nem kell megjátszanom magam. Értik, mi az a batri, a tyepláki, hogy a virágot nem locsolom, hanem öntözöm. Mellőzik a nocsiskodást, nem haragszanak meg, ha igenlő válaszom egy sima „na / no“, és ha valakinek összejön egy jó munkahely vagy esetleg fizetésemelés, az egybehangzó véleményünk szerint: igen nagy stíl.
Persze az anyanyelv művelése nem merülhet ki annyiban, hogy azt naponta több millióan, többféleképpen használjuk. Részemről legalábbis semmiképp. Mikor Budapestre jöttem, célom volt kicsit „bemutatkozni” irodalmi téren is, esetleg publikálni. Bár a munkám mellett az írásra aránylag kevés időm és energiám marad, igyekszem megragadni a kínálkozó lehetőségeket. Erre remek alkalmam nyílt a közelmúltban, két irodalmi pályázat formájában.
Az első felhívás teljesen véletlenül jött szembe velem a közösségi hálón, én pedig csak úgy próbából, beküldtem két, jónak ítélt versemet. Pár héttel később kaptam egy e-mailt, amely szerint mindkettőt beválasztották egy készülő verses antológiába (olyan kiadvány, amely több alkotó verseit, prózáit tartalmazza).
Majd kiugrottam a bőrömből örömömben, több példányt is megrendeltem ajándékba, míg aztán a futár megérkezett a küldeménnyel. Mikor kibontottam a csomagot, azt hittem, leesek a székről: a szerkesztő lehagyta a második vers kb. háromnegyedét (a velőt, a lényeget), az írókat felsoroló „stáblistába” pedig bele sem írták a nevemet.
Következett a hajcihő, email-váltások az állítólagos szerkesztővel, bocsánatkérés, újabb egyeztetés, hazudozás (na nem az én részemről), ködösítés, míg a végén visszavásárolták a könyveket. Le voltam törve, mint a bili füle. Miért pont velem történik ez?
A kellemetlen fiaskó után, jóval tudatosabban kerestem az újabb pályázati lehetőségeket. Így került képbe a miskolci Irodalmi Rádió, ahol minden évben Bálint-napi antológiát jelentetnek meg, amatőr írók, költők munkáiból. Az egész háttér sokkal szervezettebb volt, mint az első esetben – a szervezet weboldala információkban gazdag, adatlapot kellett kitöltenem, illetve külön visszaigazoló emailt is küldtek, a pályázati anyag beérkezéséről.
Szinte el is felejtettem már a dolgot, úgy merültem bele az új évvel járó új teendőkbe, mikor befigyelt egy új levélke a postaládámban. Az Irodalmi Rádió működtetői írták meg az örömteli hírt, miszerint egy vagy több versem bekerült a készülő antológiába. Napokig hezitáltam, hogy megéri-e több órát utazni Miskolcra, de végül is meggyőztem magam róla, hogy megéri.
Benne leszek egy profin szerkesztett kiadványban, ami bekerül a Líra könyvesboltok hálózatába is, ezt meg kell élni, meg kell ünnepelni. Óriási dolog számomra, hogy a temérdek pályázó közül kiválasztották az általam írt verseket, külhoni magyarként még inkább.
Szóval lámpalázzal vegyes büszkeséggel indulok majd útnak február 1-jén és alig várom, hogy a könyvet a közepénél kinyitva beleszimatolhassak majd az általam annyira szeretett, újkönyv-szagba…
Az előző részek:
1. fejezet: A miértekről
2. fejezet: Jövök-megyek, intézkedek
3. fejezet: Mozdulj ki!
4. fejezet: Pénzügyek és azok hiánya
5. fejezet: Kapaszkodók
6. fejezet: Mit csináltál a nyáron?
7. fejezet: Egészség-ügyek
8. fejezet: Őszre jár az idő
9. fejezet: Nemzet, identitás, foci
10. fejezet: Nagyvárosi lánko‘
