„Hosszútávra készülök, úgy érzem, nem holnapután lesz, amikor újra iskolába megyünk…“

Mára már egyértelművé vált, hogy a diákok egy jó ideig biztosan nem fognak visszaülni az iskolapadba. A padokat és az röpdogát felváltotta a billentyűzet és a webkamera. Milyen az új szituációban tanárnak lenni, erről mesélt Musitz Marietta, a komáromi Selye János Gimnázium spanyol-, és németszakos tanára, aki ötödik éve tanít gimnazista diákokat.

A pedagógustársadalom belecsöppent szinte egyik napról a másikra egy olyan szituációba, amelyre nem igazán volt felkészülve. Te hogyan, milyen módszerekkel alkalmazkodtál az új helyzethez?

Nagyon új a szituáció mindenki számára. Én pánikolás helyett megpróbáltam az elejétől kihívásnak venni, hisz a nyelvtanulásban ez már egy bevált módszernek számít világszerte. Csak ez most kényszerhelyzet, és osztályokkal dolgozunk, nem csak egy-egy diákkal. A segítség folyamatosan érkezik, de ők is csak tippeket adnak. Hogy kinek mi válik be, azt az idő dönti el. Egymással is próbáljuk megosztani tapasztalatainkat. De, ugye, sok tényezőt figyelembe kell venni itt is, pl. a tanárok életkorát, a kisgyermekes tanárokat, többgyermekes tanárokat, ahol a gyerekeknek is kell a gép, esetleg a férj is arról a gépről dolgozik. Közülünk sem tud mindenki (önhibáján kívül) állandóan gép előtt ülni.

A módszer kiválasztása pedig nagyon egyéni. De a gyerekek visszajelzése alapján sokszor túl sok csatornán küldjük az információt, EduPage, Facebook, Messenger, Classroom, stb… Azt sem tudják, mit, hol keressenek. Nekünk pedig árad be a sok anyag… Nem győzzük rendszerezni, javítani, visszaküldeni.

Véleményem szerint 3 dolog fontos:

1. kommunikáció, visszajelzések kérése;

2. az anyag, feladat pontos, minél személyesebb magyarázata – kell a gyereknek ez a kapcsolat. Én például videót, vagy hangüzenetet küldök. Nagyon szeretik. Érzik, hogy tényleg velük foglalkozom;

3. A kevesebb néha több. Vigyáznunk kell, hogy az, amit mi kevésnek tartunk, a gyakorlatban mennyi időt vesz el. Van-e értelme gimnazistákkal oldalakat másoltatni, csak hogy valamit fel tudjunk mutatni?

Illetve önmagunkat is védeni kell. Most egyszerűen nem tudunk mindent visszakérni, kijavítani. Bíznunk kell annyira a diákban, hogy önmaga miatt és hogy ne játssza el a tanár bizalmát, valóban megcsinálja a feladatot. Én küldök nekik néha például egy dalt, alatta online feladatokkal, ők erre screenshotolnak egy képet róla, hogy megcsinálták, én bejelölöm a névsort, és ennyi a feladat.

Én leginkább a Facebook Messengeren üzenek, magyarázok, videókat, hangüzeneteket készítek. Az anyagot osztályok és nevek szerint egy Drive-ban gyűjtjük.

Kísérletezem applikációkkal is a szavak tanulásához. Sok jó weboldalt felfedeztem, de a könyvvel is foglalkozom. Próbálok vegyesen alkalmazni mindent.

Gondolom, most hatványozottan érvényes, hogy a szülőkkel való együttműködés nélkül ez nem megy.  Figyeled a családok igényeit is?

Mivel az én korosztályomnak már elég határozott, saját véleménye van, ezért én velük kommunikálok. Szinte minden nap megkérdezem, hogy időbelileg mennyit tett ki az adott feladat, érthető volt-e a videó, érdekesnek találták-e a feladatot. Nem azért, mert meg akarok felelni vagy ki akarok szolgálni mindenkit, csak egyértelműnek veszem azt, hogy egy új „termék” fejlesztésekor figyeljük folyamatosan az alany reakcióját.

A kicsiknél ezt a szülőkkel kell megtenni. Bár az még nehezebb menet, hisz rájuk nehezedik most minden, ami alól eddig azért az iskola kicsit felszabadította őket. Viszont, ha a feladat túl sok, vagy ténylegesen a családi életbe rondít bele a tananyag súlyos szinten, mindenképp jelezni kell.

A tanároknak kérdezniük kellene és meghallgatni a véleményt, a szülőknek pedig tudatosítani, hogy  ahogyan előtte sem voltunk, úgy most sem vagyunk ellenségek. Azért dolgozunk, hogy az ő gyerekükből embert neveljünk. A kommunikáció egymás között kellene, hogy történjen, nem a nagyközönség előtt. Iskolák vezetőivel, tanáraival, nyugodt hangnemben, de a pedagógusoknak is nyitniuk kellene. Hiszen mi sem tudatunk mindent, ez a szituáció nekünk is új.

Milyen pozitívumokkal lettél gazdagabb?

Nem kell napi szinten ingáznom, kipihentebb vagyok. Kidolgoztam egy saját szabályrendszert, ami nekem egyelőre működik, sőt, élvezem. Hosszútávra készülök, úgy érzem, nem holnapután lesz, amikor újra iskolába megyünk. A gyerekektől a napokban több pozitív visszajelzés is érkezett, ami nagyon jólesett. Nem azt mondom, hogy én találtam fel a spanyolviaszt, sem a németet :-), de nyitottam feléjük. Velük alakítgatjuk, tapasztaljuk ki az új rendszert, s ezt értékelik a legjobban.

Nem szabad, hogy a családi élet rovására menjen az iskola. Most, ezekben az időkben az iskola inkább arra szolgál, hogy a diák ne szokjon el a rendszeres munkától, tanulástól.