Önkéntesség a járvány idején

Mit tehet krízis idején egy felelős állampolgár, aki egyben önkénteskedni is készül? Az Önkéntes Központok és Szervezetek Platformja a besztercebányai Önkéntes Központ nonprofit szervezettel együttműködve összegezte a legfontosabb tanácsokat, a magyar fordítás Bazár György (Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség) munkája.

A cikk a dunaszerdahelyi.sk-val való együttműködésünk révén kerül közlésre.

Legyetek különösen óvatosak. A fertőzés veszélye rátok, és másokra is ott leselkedik minden szolgálatban, amit elvállaltok. Ne dolgozzatok önkényesen, meggondolatlanul.

Ha az önkéntesség mellett döntötök a legfontosabb, hogy felelősségteljesek legyetek önmagatokkal és másokkal szemben  Legyetek teljesen egészségesek, ha segíteni akartok. A tevékenységetek során vigyázzatok magatokra és óvjátok a veszélyeztetett csoportokat (a 65 évnél idősebbek, a krónikus és daganatos betegségekkel küzdők, a szív- és érrendszeri problémákkal, valamint légzőszervrendszeri problémákkal küzdők).

Magadat tekintsd potenciális fertőzéshordozóknak.Ez a pont kimagaslóan fontos, hiszen a fertőzött ember legalább három napig nem észlel tüneteket, mégis terjeszti a vírust. És ha én is az vagyok? Ezért hordj maszkot! Maszk nélkül ne beszélj senkivel. A maszkot tekintsd fertőzőnek. Ha kezeddel megérinted, utána mindenképp fertőtlenítsd a kezed, ugyanez érvényes, ha orrodhoz, szádhoz, szemedhez nyúlsz. Ugyanolyan jó, ha szappannal kezet mosol. Akkor is moss kezet, szappannal és legalább 20 másodpercig, ha indulsz valahova.

A szolidaritás leghatékonyabb formája a közeli emberek, családunk, szomszédjaink részére nyújtott segítség. Az idősebb és veszélyeztetett embereknek már az is nagy segítség, ha aktívan érdeklődünk, hogy rendben vannak-e, szükségük van-e valamire, esetleg, ha felajánljuk segítségünket egy nagyobb bevásárlás, vagy gyógyszerkiváltás erejéig, mivel így nem kell kockáztatniuk egészségüket egy ilyen úttal.

A korlátozott szociális kapcsolatok idején a közeli hozzátartozóitokkal, barátaitokkal legyetek telefonos vagy internetes kapcsolatban, nyújtsatok nekik szociális segítséget a modern technológiák általi beszélgetésekkel.

Amennyiben egy konkrét szervezetnél szeretnétek önkénteskedni, győződjetek meg a következőkről:

  • Van-e a szervezetben olyan személy, aki koordinálja a tevékenységet
  • A szervezet biztosít-e részetekre védőfelszerelést
  • Egyértelmű-e a feladat (egy konkrét feladatban segítsetek, ne próbáljatok mindenben és mindenütt segíteni)
  • Betanítanak-e a feladat elvégzésére

Az is segítség, ha otthon maradsz. Használd ki a lehetőségeket az otthoni vagy online segítségnyújtásra.

Az önkéntes tevékenységekről aktuális információkata helyi és a régiós önkormányzatok weboldalain találtok. Felkereshetitek a régiós önkéntes központokat is, melyekre elérhetőséget a www.dobrovolnictvo.com  weboldalon találtok.

A cikk folytatódik a dunaszerdahelyi.sk oldalon.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább