Mondanom sem kell, mennyi megszorítást és óvintézkedést hozott magával a koronavírus-járvány. Vannak köztük könnyebben és bizony nehezebben betarthatók egyaránt. Mindenki számára nehéz időszak ez, mégsem szabad feladnunk, most igazán szükségünk van egymásra, hiszen ezt a harcot csakis közös erővel tudjuk megvívni.
A „maradjotthon” intelem megnehezíti a mindennapjainkat. Egy idő után frusztráló érzés a bezártság. Egyszerre minden érdekessé válik, ami odakint van, amit eddig talán észre sem vettünk, de most a világ legcsodálatosabb dolgának tűnik. A közösség hiánya elviselhető egy ideig, talán még örültünk is neki az elején, hogy nem kell találkoznunk a sok „bolonddal”.
Mostanra azonban sokan még az anyósék látogatásának is örülnének.
A gyerekek ujjongva fogadták a hírt, hogy bezárják a sulit, mára viszont visszasírják a tanító néniket.
Sok olyan dolgot csinálunk nap mint nap az életben, ami akkor, ott unalmasnak, utálatosnak tűnik. Nem szeretjük, alig várjuk, hogy túllegyünk rajta. Amikor azonban belekerülünk egy számunkra ismeretlen, és cseppet sem pozitívan különleges helyzetbe, a régi problémáink eltörpülnek. Visszavágyunk a megszokott életünkbe, hiányoljuk még az idegesítő kollégát, az energiavámpír ügyfelet, a bogaras vendéget is…
Az elszigeteltségnek azonban van egy pozitív hozadéka is. Úgy tűnik, megtanultuk jól használni a világhálót! Amit eddig csak átkoztunk, mondván, rossz hatással van ránk, zombit csinál a gyerekből és így tovább. Ez mind igaz is, akkor, ha felelőtlenül használjuk azt. Olyan ez, mint a csokievés. Ha rendszeresen betolsz egy egész tábla Milkát, akkor az bizony nem egészséges. Viszont, ha néhanap megeszel egy-két kockát belőle, attól még egészen biztosan nem leszel cukorbeteg.
Ebben a nehéz időben az internet lett szinte az egyetlen kapcsolatunk a külvilággal. Sikerült megtalálnunk annak pozitívumait, mint az online munkavégzés, online kapcsolattartás. Ezen túl a közösségi oldalak is elkezdtek kicsit „jobbá” válni.
Már nemcsak azzal töltjük az időnket, hogy idióta képeket nézegetünk, hanem várjuk az esti könyvfelolvasásokat, az otthoni mini koncerteket. Beszivárgott egy kis kultúra a közösségi oldalakra. Sokan kreatív tevékenységekbe kezdtek, és meseszép alkotások kerülnek ki a kezeik közül. Többen a konyha adta örömökre is felfigyeltek, a hölgyek sütnek-főznek, mindenféle finomsággal lepik meg családjukat.
A baj mindig ráébreszt minket arra, mi is az igazán fontos az életben. A koronavírus az időseket veszélyezteti leginkább, ami rávilágított, ne vegyük természetesnek, hogy nagymamáink, nagypapáink itt vannak nekünk. Becsüljük meg, amíg vannak, hiszen az élet múlandó.
Merész kijelentés ez így, de azt gondolom, a sok rossz ellenére némi jó is származik ebből az időszakból. Talán most megtanuljuk értékelni az igazán fontos dolgokat, talán egy kicsit átértékeljük az életünket. Szomorú, hogy ehhez egy ilyen méretű krízishelyzetnek kellett jönnie, de ez is azt bizonyítja, hogy csak a saját tapasztalatainkból vagyunk képesek igazán okulni.
Próbáljuk meg kihozni a lehető legtöbb jót ebből a helyzetből, már, ha szabad ilyen jelzőt használni a jelenlegi állapotban… Vészeljük át együtt, közös erővel ezt az egészet, hiszen most mindannyian egy cipőben járunk!
