Angliában világviszonylatban is rengeteg embert betegített meg a koronavírus, és csaknem 21 ezer ember életét követelte. Szelle Gábor feleségével, Emesével régóta Londonban él és dolgozik, most épp pokolbéli víg napjaikat töltik a kijárási tilalom alatt. Ő mesél nekünk arról, hogy milyen intézkedéseket foganatosítottak a járvány megfékezése érdekében, mi a helyzet a tömegközlekedéssel és nagybevásárlással, és mit gondolnak a helyiek a helyzetről. De megtudjuk például azt is, hogy milyen volt egy olyan kórház átépítésén dolgozni, ahol emberek tucatjai halnak bele naponta a kórba.
Mikor költöztetek ki? Hol laktok pontosan?
2013 szeptemberében, tehát hat és fél éve élünk kinn. London keleti részén lakunk, ez egy eléggé falusias környék. Csend van, csicseregnek a madarak. Még egy kicsi kertünk is van, ki tudunk oda ülni. Nem túlságosan, de azért eléggé távol vagyunk a belvárostól.
Hol dolgoztok?
A párom a kiköltözésünk után táplálkozástudományt tanult, majd egy alternatív gyógyászati klinikán dolgozott. Most a saját vállalkozása elindításán dolgozik, mint táplálkozási- és életmódtanácsadó. Én vállalkozóként az építőiparban dolgozom, építésvezető vagyok.
Mikor hallottatok először a járványról? Hogy szereztetek róla tudomást?
Újév környékén kezdtem felfigyelni arra, hogy van ilyen, akkor még csak Kínából jöttek a hírek. Bár hallani lehetett, hogy ez mindenhova el fog terjedni, különösebben nem foglalkoztunk vele.
Itt, Londonban eléggé lazán veszik az emberek a dolgokat. Mikor Olaszországban már nagyon rossz volt a helyzet, akkor kezdtek el gondolkozni, de különösebb lépéseket még ekkor sem tettek.
Angliában az első verzió az volt, hogy nincs szükség lezárásokra, csupán az időseknek javasolták, hogy maradjanak otthon, egyébként pedig mindenki tegye a dolgát úgy, mint máskor. Mikor változott ez meg?
Március 24-től van “lockdown”, azaz kijárási tilalom. De már az előző héten látni lehetett, hogy az emberek nem nagyon mentek munkába. A reggeli csúcsidőben még ugyan volt tömeg, de napközben már üresek voltak az utcák. Ezelőtt itt nem láttam ilyet. A turisták tűntek el először – persze nem is nagyon tudtak iderepülni, azután az itt élő, dolgozó külföldiek. Mindenhol rosszabbodott a helyzet, akkorra itt is már több ezer esetet regisztráltak. Teszt nem volt, a kórházak kezdtek megtelni, az NHS (a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat) figyelmeztette a tévében, rádióban az embereket, hogy maradjanak otthon.
Azután pedig kihirdették a kijárási tilalmat…
Igen, 23-án este hirdette ki Boris Johnson, és egyik pillanatról a másikra érvénybe lépett. Én sokáig fent voltam, hogy tudjak írni az alattam dolgozóknak, hogy másnap nem kell munkába jönniük. Senkinek nem volt semmire ideje, reggeltől már le volt zárva minden, utazni sem nagyon lehetett: egy-két perc helyett 15-20 percenként mentek csak a járatok. Az élelmiszerüzleteken kívül körülbelül minden bezárt. Az csak később jött viszont, hogy sorakozni kellett a boltok előtt, hogy egyszerre ne legyenek bent túl sokan.
Mit jelent pontosan a “lockdown”? Milyen esetben megengedett, hogy elhagyjátok a lakást?
El lehet menni élelmiszert venni, orvoshoz, patikába, és napi egyszer egy órát sportolhatunk. De nem nagyon látszik, hogy ezt ellenőrizné valaki…
Csak kiadták a rendeletet, és kész. Az viszont igaz, hogy egyszer kimentünk frizbizni a parkba öten, és akkor ránk szóltak, hogy ennyien azért nem kéne együtt lennünk.
A parkokban egyébként több helyen fel van festve, hogy tartani kell a két méter távolságot, illetve a padok le vannak szalagozva. Egyre többen be is tartják már az előírt távolságot. Ha meglátnak, átmennek az ösvény másik oldalára, és egyre több emberen látni szájmaszkot.
A maszk viselése viszont nem kötelező, ugye?
Nem. Pár hete a Royal London Kórházban dolgoztunk, mi építettünk át két szárnyat, amit kijelöltek a COVID-19 páciensek számára. Gyorsan meg kellett csinálni.
A munka megkezdése előtt, az eligazításon megjelentem maszkban, kesztyűvel a kezemen, és akkor még körülbelül hülyének néztek miatta. 0-24-ben dolgoztunk az átépítésen, 240 ember egy műszakban, egymás hegyén-hátán – szóval még nem nagyon voltak betartva a biztonsági előírások.
Mi a helyzet a tömegközlekedéssel? Láttam pár fotót, amit a londoni metróban készítettetek néhány hete. Nálunk akkor már majdnem minden bezárt, de ott még hihetetlen tömeg volt.
Most már nincs. Egy vagonban jó, ha van öt ember, és senki nem ül le melléd. Egyrészt nem is nagyon dolgoznak az emberek. Másrészt pedig azért sincsenek sokan, mert mindenki autóval jár. Normális esetben van egy nagyon magas dugódíj, ha be akarsz menni a városba. Minden egyes alkalommal ki kell fizetned 12,50 fontot. Most ezt, és a parkolódíjakat is eltörölték, hogy ne kelljen a tömegközlekedést használni. Cserébe dugó, az van. Most én is autóval járok metró helyett.
A boltokban mi a helyzet? Van áruhiány?
Most már nincsen. Az elején volt, a “lockdown” előtt, meg az utána való egy hétben. Van minden, amit akarsz, csak az árak mentek fel őrületesen. Azelőtt egy heti bevásárlásnál elköltöttünk olyan 70 fontot, most ugyanazért 120-130-at fizetünk.
A kórházakról tudtok valamit? Van-e felszerelés?
Annyit tudok, hogy a kórházban, ahol dolgoztunk is, nagyjából napi százan haltak meg a koronavírus következtében. De hogy milyen a felszereltség, azt nem tudom.
Egyébként itt sem lehet orvoshoz menni, csak akut esetben. Ha valami baj van, fel kell hívni a háziorvost, ad receptet, ha pedig létfontosságú, beküld a kórházba.
Beszélgetsz a helyiekkel a járványról? Milyen az emberek hozzáállása?
Persze, beszélgetünk róla, nem lehet egy beszélgetést lefolytatni anélkül, hogy szóba kerülne. Mindenkinek van valami története, meg arról is beszélnek, hogy mi lesz utána. A külföldiek közül rengetegen hazamentek, azt se tudni, vissza fognak-e majd jönni. Foghíjasabban, de mi azért dolgozunk – a 12 építkezésből, ahol dolgozom, 8 most is fut. Most már az előírásokat is szigorúan tartják.
A helyiek közül viszont sokan nem veszik ezt komolyan. Emese testvérének például skót a párja, és sokat panaszkodik, hogy nem lehet bírni vele. Ő ugyanúgy menne kocsmázni, ahogy eddig. Sokan úgy vannak vele, hogy ez buli, mert nem kell menni dolgozni, de fizet az állam. A fizetés 80 százalékát kapják.
Ti nem féltek attól, hogy megfertőződtök? Van olyan ismerősötök, aki már átment rajta?
Mielőtt jött ez a kijárási tilalom, három hétig eléggé beteg voltam. Lehetséges, hogy én ezen az egészen már akkor átmentem. Teljesen reális a dolog, mert normális esetben napi 4 órát metrózok, építkezésről építkezésre járok. Tesztelve nem voltam, de a tünetek stimmelnek.
Nagyon sokat köhögtem, nagyon sokáig náthás voltam, rengeteget fájt a fejem, lázam is volt egy pár napig. De akkor nekem meg se fordult a fejemben, hogy koronavírus, csak így utólag.
A párod nem kapta el tőled?
Két napig volt maga alatt. Nem köhögött, nem volt lázas, de tipikus influenzaszerű tünetei voltak: letörtség, izomfájdalom, nem bírt megmozdulni. A kolléganője szintén beteg lett, és nagyon erős tüdőgyulladásba ment át a dolog. Az egyik haverom, Rob laboratóriumban dolgozik. Vér- és ürülékteszteket csinálnak, neki is pozitív lett a tesztje. 3-4 napig erős fejfájása volt, de ennyi.
A legtöbb ismerősnél, akiről tudjuk, hogy elkapta, viszonylag enyhe lefolyású volt a dolog.
Mondod, hogy nagyon sokan hazamentek Angliából. Ti nem terveztétek ezt?
Én mentem volna haza eredetileg, nem a vírus miatt, csak látogatóba, de aztán ebből nem lett semmi. Ha nagyon kellett, meg lehetett oldani egyébként a hazautazást egy darabig. A nagykövetségnek van két gépe, amivel szállították haza az itt rekedteket, akik ezt kérvényezték, de 1100 euró volt a jegy, és nagyon hosszú volt a várólista. Most már ezek sem repülnek. Mi itt ragadtunk, ebben az évben valószínűleg nem is megyünk sehova.
Végezetül mit üzennél az embereknek, hogy egy kicsit jobban érezzék magukat?
Mindenki panaszkodik, hogy otthon kell maradni, milyen rossz ez. Én azt mondom, hogy örüljünk, hogy nincs fegyver a kezünkben, nem kell háborúba menni, meg az otthon maradtakért aggódni. Rengeteg idő hullott az ölünkbe, hogy fejlesszük magunkat, és új dolgokat tanulhassunk. Nézzük a tévét, annyit eszünk, amennyit akarunk, addig alszunk, ameddig akarunk. Használjuk ki!
