NYITÓKÉP: FEKETE NÁNDOR
Fényt látok az alagút végén, kissé csalóka látomást, mert amennyiben előbukkanna a „vonat”, nem fogadná virágkapu és tajtékzó ujjongás. Nehéz lesz újrakezdeni annyi biztos, nézők nélkül pedig továbbra is azt vallom, csaknem értelmetlen, de a show-nak folytatódnia kell!
Lássuk a tényeket: jelen helyzetben úgy áll a dolog, hogy talán mégis befejezik a bajnokságot, miközben a DAC megvált korábbi edzőjétől, s utódjának kiléte egyelőre kocsmai találgatások tárgya [a jegyzet szerdai keltezésű!]. Az edzőcsere szükségszerű volt, viszont a pletyka nem éppen méltó a sárga-kék szívhez, de már megszoktuk…
Újra edzésben a DAC – írták a lapok, a klub pedig egy nyúlfarknyi tájékoztatóban ecsetelte, milyen szigorú higiéniai előírásokat kell betartani a játékosainknak. Közben mindenki az edző hiányára várta volna a választ, ami végül pár nap múlva napvilágot is látott: Hélder és a portugál stáb befejezte a munkát Dunaszerdahelyen! Furcsa kettősség lett úrrá a focira éhes, MOL Arénában szocializálódott táboron. Egyrészről üdvösség, ugyanakkor kárhozat, hiszen ezer látogatónál nagyobb események az év végéig elképzelhetetlenek az országban.
A DAC szentélye erre jelen állás szerint alkalmatlan, ott „kicsivel” többen szoktak összegyűlni hétvégenként.
Lelki szemeim előtt látom, amint a törzsszurkolók egymás közt, bízva a jószerencsében kő-papír-ollóznak a fennmaradó helyekért. A játékkedv nem lankad, de mennyi az esélye, hogy pont rád kerül majd a sor, tíz az egyhez? Vállalható kockázat, annak reményében, hogy Storck mester [az egyik kiszemelt szakember Hélder helyére] német precizitással összerakja a hónapokig csupán önképzést végző harcosokat. Itt a név mindenképp kötelez! Lendül a kar, három – kettő – egy: az olló veri a papírt, s immár „papír” nélküli szerződéssel állsz ismét a lelátón.
Na igen, pont a mostani hétvégén lenne a normál idény utolsó fordulója, DAC–Nagyszombat.
A tálca ismét megtelne frissen csapolt sörökkel, hm… 66 nap után folytattam a DAC-os naplómat, közben beszáradt a ragasztóm. A rájátszáshoz biggyesztett kérdőjelem már sosem egyenesedik ki. Ha majd újraindul, lesz dolga az ollómnak is, heti két alkalommal, aztán majd ősszel, talán…
No, de ne szaladjunk így előre, hiszen az még sok mindentől függhet! Lássuk például a német bajnokságot, kövessük az új szabályokat:
– a játékosok nem futhatnak be együtt a pályára!
– a térfélválasztásnál tilos a kézfogás!
– a gólt nem lehet csoportosan ünnepelni!
– a kispadon ülőknek maszkot kell viselni!
Ezek megszegése sárga lappal büntetendő? Egyáltalán kivitelezhető, hogy ne „örüljön” az ember egy győztes gólnak a kilencvenkettedik percben? Nos, látom a fényt az alagút végén, csak éppen szakad az eső odakint. Ha vészmadárnak gondolsz, az a szíved joga. Éppen azé a szívé, amely korábban oly’ hevesen kalimpált minden kecsegtető helyzetnél, hogy gólnál meg kontrollálhatatlanul ugorj a melletted lévő nyakába, akit talán akkor láttál életedben először.
Vízióim helyett inkább leültem egy kocsmában meccset nézni [Fradi–Mezőkövesd], a meccs zárkapus volt, a kocsma üres. Hogy mennyire ízlett így a sör, arra szintén az egyik újdonsült Bundesliga szabállyal válaszolnék:
– a köpödést lehetőleg kerülni kell!
Mindörökké Déácé!
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
MERRE GURULT A LABDA
