“bezzeg régen még téma volt a sok csillag az égen”
Punnany Massif
Sokáig nem is foglalkoztatott igazán a gondolat, miszerint a rohamos digitalizáció a szociális életünk kárára, és nem hasznára fog válni; hogy segítségével nem könnyebben érjük el egymást, hanem egyre mélyebbre süllyedünk a ridegség tengerében – egészen addig, míg egy nap rájöttem: igenis sok nehézséggel kell megküzdenünk a technikai forradalmak korában, ha nem akarjuk szem elől veszíteni egymást – és magunkat.
A cikk megjelent a Klikk Out 2014/06 számában. Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Történt ugyanis egyszer, hogy testvéremmel ültünk a konyhában; ő szokás szerint a táblagépével játszott, én pedig próbáltam kideríteni, hogyan telt a nap az óvodában. Sajnos nehezen jutottunk A-ból B-be, meg kellett szenvedni minden egyes kicsikart mondatért, s bizony sokszor nem is arra válaszolt, amit kérdeztem. Ez akkor tűnt fel igazán, amikor sóhajtott és azt mondta: “Nincs már életem.” Megrökönyödtem, de természetesen a játékban elszenvedett vereségére célzott csupán. Tovább nem is jutottunk, hisz az óvodai ebéd sosem olyan finom, hogy beszélni lehessen róla…
Mikor még én voltam nagymamám egyetlen unokája, máshogy működtek ezek a dolgok. Semmi mást nem szerettem jobban, mint a lefekvés előtti meséket – nekem Angry Birds helyett Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje aranyozta be az estéimet. Figyelmesen követtem a történeteket; nem is akartam mással foglalkozni mesehallgatás közben, mint képzeletemben megeleveníteni a meséket a legkisebb parasztlegényről és a királykisasszonyról… Szerintem sokan így voltunk ezzel, és nosztalgikusan gondolunk vissza azokra az évekre.
Természetesen nem csak a gyerekeket kell félteni, mi is javában benne fortyogunk a lecsóban. Az egyik kedvencem egy felkapott kép, ami az interneten kerül folyamatosan megosztásra. Einstein bácsi egy szövegbuborékba fújja bele nagyszerű gondolatát, amit a jövővel kapcsolatban fogalmazott meg: “Félek attól a naptól, amikor a technológia fontosabb lesz, mint a személyes kapcsolattartás. A világon lesz egy generációnyi idióta.” Természetesen könnyen meglehet, hogy valaki csak a hasára csapott és maga az idézet nem is hiteles. Bárhogy is legyen: ez kissé ironikus, nem gondoljátok?
Aggodalmaskodó képeket osztunk meg a világhálón a kapcsolatok elsorvadásáról, miközben magányosan ücsörgünk a számítógép előtt, és mások szótlan like-jaiért esedezünk…
Talán itt lenne az ideje néha kidugnunk a fejünket a képernyő mögül, legalább ha az étkezőasztalnál ülünk, vagy ha vezetünk, vagy ha az utcán sétálunk, vagy ha… akármikor. Legalább azért, hogy ne csak a Facebookon lássuk egymás arcát, hanem akkor is, ha kedves ismerőseink épp velünk szemben ülnek.
Néha nem árt kilépni a virtuális valóságból és kipróbálni, hogy milyen is az élet.
(Ja, hogy zöldséget termeszteni nem is olyan könnyű, mint a FarmVille-ben?)
