Fotók: Horen Instagram: @rokkorokush
Ugye, megvan az a gyerekvállalás terén cseppet hárító, hangyányit elutasító, de a sorok közül érezhetően leginkább az egész procedúrától való félelmet sugalló „erre a világra szüljek gyereket?!” kérdésen alapuló hozzáállás? Hát ezen mi is keresztülmentünk, de csak rövid ideig volt a magunké.
Mindenesetre ez előre vetíti, hogy a leendő szülő értelemszerűen tart attól, mi vár rá és családjára évtizedek múlva. A szülő pedig már pláne! Még úgy is, hogy azért tudatosítjuk, hogy az ugyan mindig törékeny és társadalmi szinten ügyelni kell rá, de 75 éve mégiscsak békében, 30 éve pedig tulajdonképpen szabadon, különösebb elnyomás nélkül élhetünk, és ezek ellenkezőjét az én korosztályom lényegében nem is ismeri, ráadásul olyasmin morfondírozhatok/aggódhatok, mint legutóbb. Másrészt mindig van hova fejlődni, hisz a gyűlölet célpontját is sajnos mindig van mivel körberajzolni.
Szóval miután elhessegettük a messzemenő, de pillanatnyilag kissé alaptalan aggodalmaskodást arról, hogy vállalunk-e gyereket, elkezdhettük megfigyelni, hogyan tágul az a birodalom, amit csöppnyi Nagy Sándorunk éppen meghódít. Írhattam volna úgy is, hogy hogyan hajtja rabigába szülei fejét, de hát akkor most mit gondolnátok rólam?!
Noha helyenként bizony egészen úgy tűnt, mintha nem gyereket nevelnénk, hanem piramist építenénk.
Miután pedig már minden végtagját rendeltetésszerűen kezdte használni, a legnagyobb privát bűn az ő szótárában a csukott ajtó lett. A macskáink se tűrik, naná, majd pont Róki fogja! Így lett a WC-ből a legrejtélyesebb bűnbarlang, ahová piszok nehéz bejutni! És így lett a földszinti teraszunk, illetve a szomszédokkal közös udvar a paradicsom.
Odakint van, kérem szépen, a világ és a társadalom, akármeddig lehet gyalogolni, illetve szállíttatni magunkat apuci erős (haha) karjain, és akárkit le lehet kenyerezni a tudatmódosító mosolyunkkal!
Szülőként pedig akaratlanul is az jut eszembe, hogy odakint érheti őt akármi. Mert hát ugye, ha odabent eltűnik a szemünk elől, akkor már tudjuk, hogy csupán két helyen lehet, és mindkét helyről előbb-utóbb kiszűrődik valami hang. Lecsukódik a WC-ülőke és/vagy nyílik a tisztítószeres fiók, illetve amonnan csörren a macskatál.
De odakint? Noha most még tudom, hogy ha pár másodpercre nem látom, akkor biztosan a szomszédasszonnyal incselkedik a kapujuk előtt vagy épp a kinti szekrényből próbál kiszedni valami szerszámot, és különben is, ha nem látom, az nem jelenti, hogy éppen bántják. Persze ettől függetlenül mindig úgy megyek utána, mint egy rakéta, ő meg előlem, mint a manőverező vadászgép.
De ahogy egyre nagyobb lesz, úgy lesznek a bármitől eltérő tulajdonságai, képességei, szavai, nézetei tüskék valakik szemében.
Simán elképzelhető, hogy nekünk is kell majd olykor pironkodnunk és restellnünk magunkat amiatt, amit ő cselekedett vagy mondott, hisz itthon is néha olyan – még ha akaratlanul is – mint egy kormány nélküli buldózer.
De mi van, ha amiatt rekesztik ki, mert jobban vagy épp gyengébben tud majd olvasni, gyorsabban tud majd futni vagy épp ügyetlenebb a fociban, mint a többiek? Mi van, ha hangosabb vagy csendesebb, esetleg sekélyes ismérvek alapján jóképűbb vagy épp csúnyább, mint mások?
Mi lesz, ha azért bántják, mert ő a gyengébb, vagy pedig azért, mert megvédi a gyengébbet? És mi lesz, ha azért néznek rá rossz szemmel, mert azt hiszik róla, hogy többnek gondolja magát, vagy rólunk (alaptalanul), hogy többnek tartjuk őt másoknál, amiért képek és cikkek jelentek meg róla az újságban? Mi lesz, ha egyszer azt ismeri fel magában, hogy a fiúkhoz vonzódik?
Közben arra jutok, hogy semmi. Ha olyan légkört tudunk kialakítani itthon, amiben ő biztonságban érzi magát, ahol a hierarchián inkább mellette mint fölötte álló személyeknek lát majd bennünket akkor is, amikor már nem feltétlen szorul ránk, akkor talán kevesebb oka lesz arra, hogy bármilyen külső bántás miatt hosszabb időre beforduljon.
Renivel már az elején leszögeztük, hogy olyan otthont kell a kis- majd nagyfiunknak teremtenünk, hogy bárhogy alakul, és őt bármi éri, számára ez legyen a legjobb hely, ahová érkezhetett. Hogy aztán ő is ugyanilyen helyet teremthessen egyszer valaki(k)nek.
AZ ÖSSZES EPIZÓD:
1. Boldog új életke!
2. Rókus úrfi
3. Ott voltam!
4. Tíz dolog, amit imádok benned!
5. A Vuclik, a Muclik, a Durcik meg a Hurcik!
6. Ásó, kapa, nagybőgő!
7. Hogyan szerettem meg a kisfiamat?
8. Szóltunk a kis köpcösnek, és ő válaszolt!
9. Mi nem leszünk olyan szülők…!
10. Husi a köbön!
11. Pusztító utolsó mondatok a kicsi mellett
12. Azt a hétszázát, megtanultam énekelni!
13. Embert faragunk belőle – meg magunkból
14. Mosolyogj, nevess, kuncogj, kacagj!
15. „Amit ma megtehetsz, halaszd holnapra!” (©Roki)
16. Anyu, Apu, én csak szép emlékeket akarok!
17. Fordulj, Róka, csosszantóra!
18. Leesett
19. Ami egykor hidegen hagyott, most majd’ felrobbant!
20. Alig vártuk, hogy eljöjjön ez a nap!
21. A nagy büdös helyzet!
22. Anyu(ci)róka
23. Koszmix a kádban!
24. A végtelenbe és tovább!
25. Ez itt a keeert – avagy udvari bolondozásaink!
26. Ha etetni akarod a kicsit, előbb ezt olvasd el!
27. Mikor lett a kisbabánkból kislegény?
28. A nagy büdös helyzet 2.
29. Mikor a Róka a fejembe szállt…!
30. Rokink 13 legfontosabb gondolata!
31. Rókus, a pedagógus!
32. I. Fényevő Rókus, a lámpák hercege
33. A kisbetűs élet
34. Nicsak, ki beszél? (napunk percről percre)
35. Nicsak, ki beszél még mindig? (napunk percről percre – 2. rész)
36. Ha én egyszer kinyitom a számat…?!
37. Az első igazi karácsonyunk
38. Rókus úrfink soha vissza nem térő első éve
39. Nincsen Róka tövis nélkül!
40. Örökké ösztönös lököttek, avagy az öröklött örökzöldek
41. Megmutatom, mi az igazibó’, ami a gyerek kezébe nem való!
42. Róki és a nem épp szokványos játékai
43. Az ember, akit Apunak fognak hívni
44. Nem fog erre emlékezni
45. Pusztító utolsó mondatok a gyerek mellett 2.
46. Képzelt riport a mi rókai popfesztiválunkról
