A cikk megjelent a Klikk Out 2016/09. számában.
Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Fotók: Šenkár Márió
Már jó pár éve benne vannak a szerdahelyi köztudatban, teremtik, őrzik és másokba is kalapálják bele az édes-savanyú lakótelepi fílinget, a szerdahelyi STÍLt. A Bertók-testvéreknek, Dreekónak és Csirinek, illetve a körülöttük csoportosuló crew-nak ez nem egy feladat, hanem a világ legtermészetesebb dolga. Az agresszióval és az arroganciával szemben – amiről, sajnos, Szerdahely helyenként szintén hírhedt – ők a humort, az iróniát, a velős-csípős, de nem bántó kiszólásokat preferálják, és ez kimondottan szimpatikus. Ha még egy számukkal sem találkoztál – aminek az esélye akkora, mint hogy egy szúnyogcsípés okozta az ősrobbanást – akkor kiáltsd el magad az utcán, hamar jönni fog a válasz: mennek a stílek, nyomatinel! Közben ők itt lejjebb nyilatkoznak.
Bevallom őszintén, mikor először hallottalak titeket még évekkel ezelőtt, akkor köpni-nyelni nem tudtam. Eltart egy ideig feldolgozni, hogy valaki(k) hibátlanul papolnak arról a miliőről, amiben én magam is felnőttem (Sever/Észak lakótelep). Én 2009-2010-ig tudtam visszapörgetni a történelmeteket, de nyilván a múltatok hosszabb. Tulajdonképpen téged, Dreeko és a kollégákat mikor és mi hívott életre?
Dreeko: Zenész családból származom, de engem sosem érdekelt a zene. Gyerekkoromban a szüleim szerették volna, ha megtanulnék játszani valamilyen hangszeren, de én inkább nindzsa szerettem volna lenni, eccsó!
Végül az alapiskolában mégis rám talált a zene. Abban az időben nálunk leginkább a hiphop kezdett terjedni, főleg a keményebb fajta. Volt pár spanom a suliban, akik állandóan rímeket faragtak – művésznevükön Doggy Z, Cookie és Richi MC. Sokat lógtam velük, és végül 2006 környékén rábeszéltek egy közös dalra, de csak úgy hülyülésből. A dal meglepetésemre nagy siker lett, ez volt a Východi Produkt, fel is léptünk vele az NFG klubban. Bandát nem alapítottunk, de gyakran összejártunk zenélni. Csak magunknak csináltuk, meg max. a szomszédoknak. A középpontban mindig a szerdahelyi életérzés, szleng és humor állt. Később elkezdtem foglalkozni producerkedéssel, zeneírással, hangmérnöki munkával és videóvágással is. Majd csatlakozott a testvérem is, Csiri, akivel nagyon jól tudunk közösen ötletelni.
Csiri: Ezek annyit nyomatták a rapet, hogy végül engem is belehúztak a stílekbe.
Mostanában én is elkezdtem érdeklődni a videóvágás iránt. Az új klipünk, a „Nyár van, níma!”, már az én művem.
Ha visszamegyünk a kezdetekig, a számaitokban már akkor is egy rakás stílus sorakozik – rap-hip hop, funky, dancehall, reggae, stb. – és rajtuk keresztül egy csomó érzelem szivárog, a dühtől a lelkesedésen keresztül a szeretetig. Mi az, amitől ti emberként dühösek lesztek, ha a környezetetekben tapasztaljátok, illetve mi lelkesít, mi ihlet, és mi az, amit kimondottan szerettek magatok körül?
D.: Számomra például dühítőek az emberek, akik nem látnak tovább az orruknál, akik beskatulyáznak mindent. Olyan dolgokról mondanak véleményt, amiről nem tudnak semmit. Bújjanak elő a tévé, a könyvek, a számítógép meg a Facebook mögül, és nézzék meg, mi folyik körülöttük. Elvakítja őket a propaganda, a vallás és a nézeteik. De térjünk át inkább a pozitív dolgokra: én általában ezekről írok dalokat: a család, a spanok, a csajok, a bulik és a humor mindig jobban megihlet.
Én szívesebben szórakoztatom az embereket, és szerintem ők is inkább erre vágynak. Hiába fogok társadalmi problémákról rappelni, hiába fogok filozofálni, politizálni vagy szónokolni, a világ és az emberek nem fognak megváltozni. Át nem alakíthatom őket, de példát mutathatok nekik.
Ezért próbálok mindig pozitív maradni, mert akkor a körülöttem lévők és a hallgatóim is pozitívak maradnak, és ilyen hozzáállással helyesebb döntéseket fognak hozni az életben. Még ha néha keménykedünk is, azért csempészek a szövegekbe mindig egy kis humort, hogy oldjam a feszültséget, és ne buzdítsanak a dalaim senkit erőszakra. A humor csodákra képes!
Nálatok egyébként mi szólt annak idején a kazettás magnóban?
D.: Természetesen a legerősebb rap és funky számok, eccsó, mint például James Brown, George Clinton, Eazy E, 2pac. Szóltak egész nap a gettó számok, more! Szegény szomszédok. 🙂
Cs.: Ha az ablakból hallották a DMX számokat, akkor tudták, hogy megy az edzés! 😀
Volt néhány elég konkrét sikeretek, amik a YouTube-on is nagyot mentek, máig horzsol A kidobók réme, és a Szeveri Batman is csinosan röpült, vagy még régebben a Szeveri Funky. Ezek már a címük miatt is attraktív témák, de mik voltak nálatok a csomópontok, ahol történt valami meghatározó veletek?
D.: Nem történt semmi különös. Sokaknak őrültségnek tűnik, amit csinálunk, de ez valójában a gyűlölet átalakítása pozitív energiává. Sokan szenvednek a bennük lévő gyűlölet miatt. Sokan a kábítószerhez, vagy az alkoholhoz menekülnek. Van, aki bűnöző lesz.
Minket a zene és a szüleink szavai mentettek meg ettől a fertőtől, ami mindig ott ólálkodott körülöttünk. Régen, akik lecigányoztak, azok ma kezet ráznak velem, és gratulálnak. A gyerekeik a rajongóim.
Azok, akiket régen kiütöttem volna, ma a barátaim. Szóval csak ismételni tudom: a humor és a zene csodákra képes, és persze a megbocsátás is. A rajongóimat a barátaimnak tekintem, és a barátaival az ember közvetlen, nem fogja vissza magát, ezért ilyen lazák és őrültek a dalaink.
Cs.: Olyan ez, mint valami dühlevezető terápia. Kívülről nézve furcsa lehet, némelyeknek akár ijesztő vagy hülyeség, de ha részese lesz az ember, csak akkor érti meg, hogy ez nemcsak zene. Ez életstílus és gondolkodásmód egyben.
Východot mikor markoltátok fel? Változtatott ez rajtatok, vagy Východ volt kénytelen változni általatok? 🙂
D.: Východon nőttünk fel, így született a Východi Funky. Szerintem sem mi, sem pedig a lakótelep nem változott. Összhangban vagyunk. Ezek a východi stílek!
Mi lett amúgy a Funktastic 4-ral?
D.: 2015 decemberében feloszlott. Nem tudtunk együtt dolgozni. Mikor megalapítottuk a csapatot, nem beszéltük meg előre, hogy ki mit akar konkrétan, elsiettük a dolgot, aztán közben derült ki, hogy mennyire máshogy gondolkodunk. Sok konfliktus is kialakult ebből. Nem gondoltam át, amikor belementem, hogy egy csapat legyünk, de nem bántam meg, mert a hibáiból tanul az ember.
Mi volt azután ez a csend idén (2016) nyárig?
D.: Miután feloszlott a Funktastic 4, sok jó zeném, tervem és munkám veszett kárba. Újra kellett kezdenem az egészet. Nem nagyon motivált semmi. Egy ideig le is álltam, de aztán elgondolkodtam, hogy milyen sok rajongóm van, akik várják az új dalokat. Majdnem minden nap megállít valaki az utcán autogramért. Rajongói leveleket kapok, sőt még ajándékokat is.
A gyerekek olyan fejkendőt vetetnek az anyukájukkal, amilyen nekem van. Az emberek szeretnek minket, velünk nyomatják a Stílt, és ezért hálásnak kell lennem. Úgy döntöttem, változtatok a hozzáállásomon, és sokkal komolyabban fogom venni ezt az egészet.
A Stílben izmosan üzensz a kritikusaidnak. Mi a publikus előzménye ennek?
D.: A rappereknek mindig sok a rosszakarójuk. Néha még a barátaidból is ellenségek lesznek. Mára már megtanultam kezelni ezt a dolgot. James Browntól és Martin Luther Kingtől megtanultam, hogy az erőszak nem old meg semmit.
Nincs bennem düh, nem haragszom senkire, ezért a sorok nem konkrét emberekhez szólnak, hanem mindenkihez, aki valaha beszólt nekem, vagy fikázott. Csak úgy szórakozásból odaszóltam nekik a vicc kedvéért.
Kíváncsi voltam, kik fognak reagálni, mert, ugye, akinek nem inge, az ne vegye magára. Lett pár vicces sztori is ezzel kapcsolatban, de ebbe inkább ne menjünk bele! Hagytam, hogy belesétáljanak a saját csapdájukba. Nem dobok vissza kővel, de kenyérrel se fogok. Csak azt tisztelem, aki engem is tisztel!
A Tollas Rádió valamelyik adásában mondtad ezt: „Ne a dalszövegeimből merítsenek példát, hanem a kitartásomból!” Kalapemelés a felelősségtudatod előtt. Mi legyen az első, mi a második és a harmadik dolga egy kamasz ficsúrnak, mielőtt elhiszi magáról, hogy felnőtt?
D.: A dalszövegeim nem tanító jellegűek. Ez szórakozás. Az, hogy kire milyen hatással lesz, az csak az intelligenciájától és a neveltetésétől függ. Én például 16 évesen láttam a Rambót, és nem akartam utána senkit lelőni.
Hogy mitől lesznek felnőttek? Először: tudják, hogy mit akarnak, és tegyenek is érte! Másodszor: vállalják a felelősséget a tetteikért! Ne másokra mutogassanak! Azt hagyják meg a nocsiknak! Harmadszor: Empátia. Legyenek együttérzők. Ha ebből a 3 dologból bármelyik is hiányzik egy emberből, az nem mondhatja felnőttnek magát. A világ nagy része még kamasz! 😀
Elég vastagon masszírozzátok a szerdahelyi lakótelepi életérzést, emblematikus városi pontokon veszitek fel a klipjeiteket – mikor kopogtattok a városházán, hogy helyetek lenne egy szerdahelyi turistakalauzban?
D.: Holnap fél négy körül beugrunk hozzájuk. Még valami szobrot is állíthatnának a tiszteletünkre, ha már így felhoztad a témát. 😀
Ennél már csak öregebbek lesztek, de mi az, amit sose hagynátok magatok mögött a mai énetekből, környezetetekből?
D.: Természetesen a Stílt! Az a legfontosabb! És mi nem öregszünk, eccsó, mi Benjamin Button stílekbe megyünk! 😀
Dreeko, neked is volt stíl Van Damme-poszter a faladon?
D.: Poszterem nem volt, eccsó, de az összes filmje megvolt videókazettán.
Csiri, az oldaladon azzal a két hússal ki tudnál tépni egy-egy villanyoszlopot?
Cs.: Miért? Te nem?
Fejezd be a mondatot: Te abban a korban születtél, amikor…
D.: …a rapperek még az utcától kapták az elismerést, nem pedig a Facebook előtt várták a lájkokat.
És végül jellemezd magatokat három jelzővel:
D.: Király, funky, gettó!
Érdemes spekulálni a jövőn?
D.: Szerintem mindenképp. Ha minden jól megy, jövőre kész lesz a Dreeko-album. Ezután lesz időm producerkedni is. Szeretnék minél több embernek segíteni, hogy kifejezhesse magát a zenével. Elkezdődnek a fellépések, és még sok újdonsággal készülünk. Addig is béke, eccsó!
