Klikk Out Vikkendhouse: Az ismeretterjesztő tízes lista

Folytatódjék vasárnapi sorozatunk egy rendkívül izgalmas zenés életúttal és egy tíz dalos összeállítással. Mindig nagyon jóleső volt számomra olyan embereket megismerni, akik nem elégszenek meg a top 20-as listával a rádiókból, hanem keresik, kutatják a legjobbat, a leginkább hozzájuk illő hangzást. Mai főszereplőnk a dunaszerdahelyi Németh Anikó, aki családanyaként és tanári karrierje mellett is megtalálja a legjobb zenéket. Most pedig meg is mutatja nekünk. 

Fotó: Ugróczky István

Németh Anikónak hívnak, Nagymagyaron nőttem fel, de épp 20 éve már, hogy Dunaszerdahelyen élek. A Vámbéry Ármin alapiskola alsó tagozatos tanító nénije vagyok, szabadidőmben imádok kreatívkodni. 2012-ig én voltam az iskola Virgoncok bábcsoportjának báb- és díszletkészítője. Szeretek fotózni, megcsodálni a természet szépségeit, és zenefüggő vagyok.

Mitől jön a zenefüggés? Emlékszel gyerekként hogy hatott rád a zene, illetve mik voltak az első rajongások?

Mondhatni zenész családban nőttem fel, anyukám és apai nagypapám is hegedültek. Talán ezért is adódott úgy, hogy húgommal mi is hegedűre jártunk. De volt otthon szájharmonika és citera is, amit zenei aláfestésként használtam a bábelőadásokhoz. Később bővült a kör gitárral, furulyával és egy kedvenc hanggal is, a kalimbával.

Emlékszem, már az első találkozásunkkor a zene volt a téma. Nagy meglepődéssel hallgattam, milyen előadókat ismersz, és milyen zenei stílusokat hallgatsz. Mi volt a fő irányadód a zenei fejlődésben, az új dolgok feltárásában?

Apum volt a legelső és legnagyobb zenei irányadóm, aki már a 60-as években az akkori magyarországi rádiós műsorújságokból kikereste a kedvenc előadói nevét (nekem ebben most a Shazam segít ). Beatles-ön, Tornados Ventures-en nőtt fel, de kedvencei közé tartozik pl. a Kraftwerk, Leonard Cohen és a mali zene is. Ő még 77 évesen is FM rádiócsatornát hallgat, nyitott a mostani minőségi zenére, ha valami jót hall, rögtön felhív, hogy én is hallgassak bele, esetleg nyomozzam ki az előadót.

Milyen irányzatok jöttek ezután? A közép- és fősulis évek mennyire játszottak szerepet új zenék megismerésében?

A középiskolában volt egy kis kitérő a metál felé, de alapjában véve „depesák” voltam. A fősulit már távúton végeztem. Akkoriban Somorján éltem, ahol akkor indult be a zsinagóga zenei élete. Rengeteg különleges koncertélményem van abból az időből. Kiss Csabinál találkoztam először Brian Eno, Daniel Lanois, David Sylvien nevével is. Mellette ment a Cure, a Dead Can Dance, a Cocteau Twins, és sok U2. 1993-tól 1999-ig a Ragtime rádió szólt.

Miután Szerdahelyre költöztem, a zsinagóga helyett az NFG-be jártam, ami éppen akkor nyitott. Párhuzamosan pedig a Mediawave fesztivál koncertjei nyújtottak nagy csemegéket. Amikor pedig beindultak Vida Igor jazzclubos koncertjei (anno még a régi Sevenben), akkor sok jó jazzbe is belekóstoltam. Otthon CD-n nem hallgattam a műfajt, az valahogy csak élőben esik jól. Ezek voltak a legaktívabb koncertezős-fesztiválos éveim. A kedvenceim voltak a Sziget, a Balaton Sound és a Gödör Klub.

A sok-sok koncert közül melyek voltak a legemlékezetesebbek?

Nos nem idő- és fontossági sorrendben: The Smiths, Placebo, Radiohead, Roisín Murphy, Nouvelle Vague, Gus Gus, Moby, Kraftwerk, Stranglers, Röyksopp, Faithless, The Cure, Chemical Brothers, és a világzenei, illetve jazz színpadokat még meg sem említettem. Magyar bandákból nyomot hagytak: Yonderboi, Žagar, Anima Sound System (még Jucival) és az Erik Sumo Band. Ha a koncertélmények alapján kellene 8 számot választanom, már akkor is gondban lennék! 🙂

Említetted, hogy van egy különös rajongásod a filmzenék iránt is..

Sokkal nagyobb hatással vannak rám, és jobban belevésődnek emlékezetembe azok a filmek, amikben jó zenét hallok. Így maradtak meg bizonyos számok de akár egész soundtrackek is:

Neil Young – Dead Man Theme,

Dawid Bowie – Im Deranged a Lost Highway-ből,

Angelo Badalamenti -Twin Peaks,

Mychael Nyman – Piano,

Yann Tiersen – Amélie csodálatos élete,

Pixies – Where Is My Mind a Harcosok klubjából,

Bobby Womack – Jackie Brown,

Ennio Morricone, aki ugyanúgy óriásit alkotott 1968-ban a Volt egyszer egy vadnyugatban, mint 44 évvel később a Django elszabadul-ban. De ugyanúgy nagy kedvenc Jim Jarmusch egész soundtrackje a Broken Flowers-ből.

Ma ez a zenerajongás, koncertekre járás hogy egyeztethető össze a családi élettel?

2013-ban megszületett Léna lányom, azóta koncertélményekben ritkábban van részem. Marad a két kedvenc rádióadóm, a szlovák rádio_FM. A kedvenc műsoraim Daniel Baláž válogatásai a ” Pomalá hudbában” és a ” Mental FM”-ben, valamint az osztrák FM4-en a vasárnapi Worldwide Show Gilles Petersonnal. Őt volt szerencsém élőben is hallani tavaly szeptemberben a Balaton Pikniken. Ez a kis fesztivál pótolta a kimaradt évek koncertélményeit olyan nevekkel mint pl. Roisín Murphy, Morcheeba, José González. A Shazam már 2016 óta a „barátom”, neki köszönhetem a Spotify „My Shazam Tracks“ válogatást, amit akkor hallgatok, ha a rádióban éppen nem találok kedvemre valót.

Térjünk a mixre, ami a nyolc kedvenc zenédet tartalmazza. Mi alapján válogattad össze a benne szereplő 10 dalt?

Az egész cikk terjedelme nem lenne elég a felsoroláshoz, ezért most kinyitottam azt a bizonyos Shazam-válogatást és véletlenszerűen idemásoltam, amihez épp kedvem támadt.

A MIX:


TRACKLIST:


1. The Knife – Pass This On
2. Cranes – Vanishing Point
3. Bat For Lashes – Daniel
4. Khruangbin – Maria Tambien
5. Gwerkova – Biosphere
6. Róisín Murphy – Ten Miles High
7. Empire Of The Sun – Walking On A Dream
8. Brian Eno John Cale – Spinning Avay
9. Lisa Gerard – The mirror Pool
10. Michael Nyman – Here To There

a zenék meghallgathatók Spotify playlisten is.
Az eddigi epizódokat az alábbi címen találod!

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább