Talán sosem volt akkora „divatja” a kártyás fizetési módnak, mint napjainkban, sőt egyes üzletekben kifejezetten felhívják rá a figyelmünket, hogy amennyiben módunkban áll, készpénz helyett használjuk a kártyás fizetés formáját. Ad egy: kényelmes, hiszen nem kell pénzfelvevő automata után koslatnunk, ad kettő: a kártyát csak mi fogdossuk össze, nem úgy, mint a pénzt. Szóval higiénikus, ami valljuk be az utóbbi hónapokban fontos szempont volt.
Különösen az érintésmentes vásárlásnál előnyös, amikor a személyi azonosítónkat (magyarul a PIN kódot) sem szükséges bepötyögnünk a kasszához társított kis masinába. Igen ám, de mi van akkor, haez a kis masina, vagyis a kártyaolvasó bemondja az unalmast, miközben nincs nálunk készpénz? Vagy, és ez a bosszantóbb, kétszer kell behelyeznünk a kártyánkat, kitéve magunkat annak a rizikónak, hogy mindkétszer lecsippantják a kishúszast a számlánkról? Jobb esetben átnyújtanak egy elismervényt az elutasított tranzakcióról, viszont előfordulhat, hogy:
Visszajelzést kapunk a bankunktól a kétszeri fizetés megvalósulásáról, tehát duplán fizettük meg ugyanazt a tételt.
A boltos persze hevesen tiltakozik majd, hogy ez kizárt, viszont ott áll a telefonunkban a két üzenet egymás alatt, ami bizonyítja igazunkat. A történet itt még korántsem fejeződik be, sőt. Ez a jegyzet sem az égből pottyant le közénk, történt ugyanis, hogy két egymást követő napon három ismerősöm is hasonló problémával nézett szembe, ráadásul mindannyian ugyanabban a dunaszerdahelyi bevásárlóközpontban jártak pórul. Ilyenkor első körben az üzletvezetőhez fordulhatunk, akivel szemben pár hevesebb szóváltás után háborút ugyan nem nyerünk, de jobb esetben nem is vesztünk.
Második nekifutásra a bankunktól várhatunk feloldozást, ahol általában kérik mindkét bolti számlát. Ez ugyancsak nehéz dió, hiszen „papíron” csak egyszeri kimutatás lesz a tarsolyunkban.
Micsoda bürokrácia, már-már az jár a fejünkben, hogy egye fene, vesztettünk egy húszast… De mégiscsak ott motoszkál bennünk a tudat, hogy ha kétszer fizettünk, miért van csak egy szilvapálinkánk? (megj.: a szilvapálinkát tetszés szerint tessenek behelyettesíteni valami más, Önök számára értékes tárggyal, s ettől majd jól felmegy a pumpájuk, ergó mégsem adják fel) Lekérhetjük a soron kívüli egyenlegünket, vagy megvárjuk a hónap végét, esetleg bemutathatjuk a mobilalkalmazásunkban lévő pénzügyi mozgásokat, rezervációkat. Amennyiben a rezervációk közt ott lesz a kétszeri tétel, csak az egyikre tarthat igényt a bolt, a másik jóváíródik a számlánkra. Amennyiben…
Ahhoz képest, milyen modern világban élünk, sajnos elég sokszor előfordulnak ilyen, és ehhez hasonló sztorik. Pár napi idegfeszítő várakozást jelent visszakapni azt, ami a miénk, és amit mondjuk ki elloptak tőlünk.
Nos az egyik este fiammal gondoltuk teszünk egy próbát, vagyis dehogy gondoltuk, simán elmentünk abba a bizonyos boltba, mert hát néha elkerülhetetlen a vásárlás. A tömlős sajtból már csak egy centit lehetett kinyomni, parizert meg ki kellett dobni, szóval kiürült a frigó. Csak akkor villant be milyen „veszély” leselkedik ránk, amikor első próbálkozásra elutasította a kártyát a terminál. Francba (nem pont ezt mondtam) – eszembe jutott a kollégám esete, ám szerencsére velünk nem mert kikezdeni a technika ördöge. Igaz nem is volt a kosarunkban szilvapálinka…
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
LISTÁVAL A KÉZBEN
