Az ankét megjelent a Klikk Out 2020/06. számában. Borítókép: Pixabay.com I. rész
Szerkesztőségünk tagjai ugyancsak szülők, akiknek gyerekei életét, illetve gyerekeikkel való viszonyát szintén érintette a koronavírus-válság, befolyásolta a bezártság és a korlátozások. Rendhagyó módon így ezúttal saját portánkon kérdezősködtünk.
SIPOS JANKA
Blanka Franciska (22 hónapos), Soma Konrád (4 hónapos)
A lányom augusztusban lesz két éves, fiam pedig kevéssel a korlátozások előtt született. A kicsi lány életében pedig így egyszerre nagyon sok változás állt be: kapott egy kistesót, ha tetszett, ha nem, hetekig nem találkozott a nagyszülőkkel, barátokkal, és az alkalmi kanálispart-látogatásokat leszámítva bezárva találta magát a lakásban. Mivel nagyon aktív, nehéz volt lefoglalni őt, és mindemellett a picikét is ellátni, foglalkozni vele. Rengeteget legóztunk, ezerszer végigolvastuk a Maszat-könyveket, rajzoltunk és festettünk. Ha pedig a pici követelte a figyelmet, bizony Peppa malac is befigyelt a tévéből. Viszont ebből próbáltunk úgy profitálni, hogy angolul tanítottuk a kislányt közben. A kicsi fiú még nem túl sok mindent vett észre az egészből – talán annyi, hogy jó lett volna, ha többet sétálhatunk a szabad levegőn, de minimalizálni akartuk a fertőzés kockázatát.
SIPOS JANKA
ŠTEFKOVIČ PATASI ÁGI
Teó (23 hónapos) Félix (4,5 éves)
Arról, hogy néhány héttel ezelőtt még karanténban éltük a mindennapjainkat, csak néhány szomorúan hentergő kézfertőtlenítő, szájmaszk és jópár (felesleges) kiló tanúskodik. Megéltük a helyzet mélységeit és magasságait, nem ült a nyakunkon online oktatás, de naponta negyvenkétszer kellett elmondani, miért nem lehet játszóterezni és miért szűntek meg a közös programok a kis barátokkal. Biztosan lehetett volna számukra jobb is, szórakoztatóbb is, hasznosabb is, de most így sikerült. Mindent megtettem, hogy az a rendkívüli állapot egy normális élethez hasonlítson. Ami még velünk maradt, az a sunyi, alattomos félelem és bizonytalanság. Hogyan fogjuk felvenni ismét a tempót, lesz-e minden olyan, mint azelőtt, egyáltalán akarjuk-e, hogy olyan maradjon. És ha másfelé is van az irány, oké, de akkor merre keressük?
ŠTEFKOVIČ PATASI ÁGI
SZILVÁSI TIBOR
Rókus (1,5 éves)
Kisfiunk még épp abban a korban van, hogy az ő életén különösebb nyomot nem kell hagyjon a válság és a karantén. A korlátozásokat annyiban mindenképp megéreztük, hogy mire kijöttünk volna a télből, és esély lett volna a tartósabb kimozdulásra, addigra körbeszalagozták a játszótereket, bezártak a játszóházak, bezárkóztak a barátok, ismerősök – a kijárási és járáshatár-átlépési tilalom pedig a nagyszülőktől is elvágott bennünket. Rókust viszont szerencsére az előírások sem kötelezték a maszkviseletre, mert azzal meggyűlt volna a bajunk. Mi, a szülei viszont egyébként is jórészt otthonról dolgozunk, és ugyan a mi munkánk mennyiségén érződött a helyzet, a Rókussal töltött időnk nem módosult. Legfeljebb egy picit a szokásaink: a város helyett többet jártunk a természetbe, noha továbbra is nehéz kicentizni, hogy éppen akkor és ott a kicsi ne legyen nyűgös vagy fáradt. Amint a korlátozások nagy része megszűnt, hasonlóképpen nem éreztünk nagy változást, csupán visszatérhettünk néhány korábbi kedvenc helyünkre. Rókus pedig ebből az egészből remélhetőleg semmire nem fog emlékezni.
SZILVÁSI TIBOR