„Én az univerzum polgára vagyok!” Ha ez a gondolat egy kommunista országban fogalmazódna meg bennünk, a kormány önkényurai egy percen belül már üldöznének is ezért. Nem cicóznának, irány a börtön, az átnevelés, hogy újra a törvény legyen a hitünk.
Szerencsére mi nem egy ilyen helyen élünk és örülhetünk annak, hogy abban hihetünk, amiben szeretnénk és szabadon tehetünk azért a helyért, ahol vagyunk. Nem kell az ország törvényeit megkerülnünk, vagy figyelmen kívül hagynunk azért, mert az nem egyezik az igazságérzetünkkel, vagy akár a moralitásunkkal. Tehetünk a környezet- és állatvédelemért, lehetőségünk van önkénteskedni, szabadon segíthetünk. Persze mindenki úgy, ahogy tud.
De hogyan lehetünk egyszerre az univerzum polgárai és az országunké is?
Ez csupán költői kérdés, magam sem tudok erre felelni. Annyi biztos csak, hogy az univerzum törvényei – már csak a nagyságrendet figyelembe véve is – sokkal hatalmasabbak, mint bármely ország, vagy megye szava.
Senkinek nem róható fel, hogy nem tud ez alapján gondolkodni. Miszerint mi egy Föld nevű bolygón élünk, ahol rajtunk kívül még számtalan más organizmus él. A Föld mellett pedig számtalan bolygó és csillag létezik. A mi naprendszerünkből kilépve pedig ugyancsak számtalan naprendszerbe botlunk, amik után megint csak megszámlálhatatlan bolygó és csillag, no és persze fekete lyuk létezik. Milyen nehéz ebbe belegondolni, igaz?
Magunkat még csak porszemnek sem nevezhetjük ebben a nagy egészben. Sem időben, sem térben nem vagyunk számottevő tényező. Persze, ha ezzel a tudattal kelnénk és feküdnénk, hamar el is veszítenénk minden motivációnkat a közeljövőre nézve. Annyi viszont bizonyos, hogy a földi létünk időben és térben is valóban korlátolt, ezt pedig nem szabad elfelejtenünk. Sokak szerint csak egyszer élünk, ha azokat nem számoljuk, akik a lélekvándorlásban hisznek, de abban az esetben is mindig csak egy, csakis egy lehetőséged van arra, hogy azt tedd, amit helyesnek érzel. Ez pedig mindig a jelenlegi életed.
Egy valamid van tehát, ami biztosan mindig a Tied és a Tied is marad: a mostod. Sem múltad, sem jövőd nincs. Ebben az egy pillanatban és mindig csakis ebben az egyben kell teljesnek érezned magad. Nem holnap, nem futás közben, nem majd a jógaórán. Most, ahogy ezeket a szavakat elhagyja a tekinteted. Most. És megint most.
Ne feledd: most!
