A cikk megjelent a Klikk Out 2016/06. számában. Az interjú némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Sebő Veronika egy Ifjú Szivek-tábort követően kapott lehetőséget arra, hogy táncoljon annak ifjúsági csoportjában, a Pozsony Néptáncegyüttesben, majd a 2015-ös tagcsere alkalmával nyert felvételt a táncszínházba.
Előzmény – Interjú Gálik Gáborral és Gálik Klaudiával:
Szavak nélkül is elmondják, miről szól az élet
2016 júniusában éppen Avignonba készültek a Finomhangolással (Finetuning), amely révén ugyanitt egy évvel később, pontosan három éve az Ifjú Szivek művészeti vezetője és koreográfusa, Hégli Dusan rangos elismerésben részesült, elnyerte fesztivál Prix Tournesol-díját.
(A szerk. megj.)
Amikor becsöppentél a felnőttek közé, sokáig tartott akklimatizálódnod?
Legfiatalabb lévén nem állítom, hogy zökkenőmentesen ment, de mostanra úgy érzem, teljes mértékben be tudtam épülni. Rettenetesen sok segítséget kaptam a művészeti vezetőtől és a kollégáimtól. Rengeteget tanultam, és máig minden nap tanulok tőlük. Nagyon feltöltött az, amiben most élek.
Hogy néznek ki a hétköznapjaid, mióta hivatásszerűen űzöd ezt?
Félévig napi szinten utaztam fel Pozsonyba, de miután tavaly levelező tagozaton felvettek a Komenský Egyetem menedzsment szakára, felköltöztem. Hétfőn és kedden este, szombaton pedig délelőtt suli, hétköznap 9-től délután 2-ig pedig tánckar. De sokat vagyunk bent egyébként is, jóformán a Szivekben élünk.
Újoncként még többet maradtam bent, mert éreztem, hogy a többiek 6-7 évvel is tapasztaltabbak, én pedig szerettem volna minél előbb felzárkózni.
Az előadások közül melyik állt hozzád a legközelebb és miért?
A Felföldi leveleket 12-13 éves koromban láttam először mint külső szemlélő, emlékszem is az akkori szereposztásra. Nagyon tetszett, mert egy autentikus műsor, hagyományos néptánccal, a néptáncról. Azért állt közel hozzám, mert nagyon tudtam hasznosítani benne, amit a gyerekcsoportban megtanultam. A Kakukktojással is ez volt a helyzet, néhány nehezebb feladattól eltekintve, amikor olyan táncanyagokat is meg kellett tanulnom, amilyeneket azelőtt nem ismertem.
Mit próbálsz megragadni egy-egy előadás alkalmával, hogy ne fásulj bele?
Nagyon motivál minden műsor alkalmával a közönség reakciója. Ha látom, hogy nagyon tetszik nekik, az hatalmas löketet ad a következő hetekre, akár hónapra. Ez fokozza az ember vágyát és viszi előre a teljesítőképességét.
Másrészt pedig előadásról előadásra is keresni kell az új kihívásokat, nézőpontokat, érzéseket, amelyeket közben átélhetsz. Erre minden előadás egy újabb alkalom.
Avignonnal mi a pálya nálad?
A mostani felkészülésünk nem hasonlítható a normális táncpróbákhoz, de én nagyon pozitívan élem meg. Nagyon tetszik a műsor, amivel színpadra állunk. Három hét alatt 21 előadásunk lesz. Látom, hogy ez mindenkinek újat jelent. Nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon benne lehetek egy ilyen műsorban, de nagyon örülök és hatalmas kihívás.
Van olyan hobbid, ami egyáltalán nem köthető a tánchoz?
Szeretek focizni! Kiskoromban fociztam és táncoltam is egyszerre, de ütötték egymást az edzések és a próbák, anyukám pedig úgy döntött, hogy nekem a tánc kell. 🙂
De a foci máig kikapcsol, és ha haza tudok jönni a családomhoz, majd kimenni a pályára az öcsémmel, akkor tényleg úgy érzem, hogy így kerek az élet.
