Listával a kézben Szerdahelyen 13.: Csípős a kalbász?

NYITÓKÉP: SZABÓ PÉTER PÁL ILLUSZTRÁCIÓS FOTÓJA

Két évtized múltán újra gyakorló apának lenni embert próbáló, de áldásos feladat. Persze tudom, hogy már szóltam róla – azt is, hogy ikrek -, de nem lehet elégszer büszkélkednem. Ezekben a napokban érzékenyebben állok a dolgokhoz és előfordult, hogy a kimerültség miatt tápszert forráztam le kávé helyett, sőt kishíján sikerült fogat mosnom popsikrémmel. Az egyik kávégyárat egyébként a család „kiemelt támogatójává” fogadtam, épp’ a szponzori szerződésen dolgozunk. Ehhez jönnek most a hétköznapi sztorik, szintén megmosolyogtató epizódokkal, igazságtartalmuk miatt ugyanakkor elgondolkodtatóak, ahogy már többször lejegyeztem itt párat korábban. Mondhatnám, csak a szokásos, de pár napja semmi sem az.

Túl vagyunk az első gyermekorvosi szaktanácsadáson is, röpke húsz év alatt nagyot fordult a világ. Elmaradt a gumigatya, nincs plusz pelus, meg ilyenek. A minap tanult emberként véleményeztek a fészbukon, a szerénységem valahogy mégsem engedi kinyilatkoztatni, hogy mindenben penge lennék. Szerintem mindenki abban legyen jó, amit egyébként is művel, például a boltos bírjon olyan tudással, hogy ne kelljen a vásárlónak guglizni a polcok között, ha idegen terepre cseppen. Így jártam legutóbb, amikor édesanyám kifejezett kérésére nem csípős kalbászt kaptam feladatul vásárolni.

Már akkor összerándult a gyomrom, amikor megláttam a hentespult mögött az örökkévalóságtól kezdve sikertelenül betanuló elárusítónőt.

Esküszöm, nem szoktam ítélkezni mások felett, de miért kellene a magamfajta mezei vásárlónak ismernem az összes fajta felvágottat, meg miegymást. Persze nem várom el, hogy az elárusító mindegyikbe egyenként beleharapjon, de pár nap rutin után már ragadhatna rá valami? Szóval karikás szemekkel ott álltam a pult előtt, és egy nagyon egyszerű kérdést tettem fel: „melyik kalbász nem csípős?” Mit gondolnak, mi volt a válasz? Hát ez: „nem tudom”. Ilyenkor hova forduljon az ember, hívjon papot, vagy vegyen kalbász helyett parízert, biztos, ami biztos alapon?

Nem is értem, miért csodálkozok, ha manapság a cukrász padlót burkol, de a legfőbb közjogi méltóságoknak is lopott a rövidítés a vezetékneve előtt. Tényleg én lettem túl érzékeny?

Láttam fészbukon egy hölgy posztját, miszerint a férjére rásóztak valami mócsingot, az meg jóhiszeműen hazavitte. Na ez is egy olyan véglet, amibe semmiképp nem szeretnék beleszaladni, mert nem mindenki hanyag alapból, sőt rád szól halkan, hogy: „abból ne vegyél, egy hete itt rohad!”. Észrevették egyébként, hogy csupa olyan kuponokat kínálnak a bevásárlóközpontok ajándék gyanánt, amit amúgy eszünk ágában sem volna megvenni? Kitömött bukszával járhatnék, benne a rengeteg törzsvásárlói kártyával, de azok otthon pihennek valahol a fiókban. Erre is megoldást kínálna a mobiltelefon appja, csak hát hanyagolom a témát. Szörnyű velem szót érteni, én csak csípőségmentes kalbászért indultam.

Most, hogy a kicsik megszülettek, az egyik patika kártyáját mégiscsak sikerült belesuntatnom. Nem tudom még, mit nyerhetek vele, de elkezdtem szorgalmasan gyűjtögetni rá a pontokat.

Hálistennek nem kell messzire császkálnom miatta a városban. Ráadásul elkezdtek riogatni minket a vírus második hullámával, egyelőre viszont semmi sem változott. Ha ezt a keveset is minimalizálnom kéne, már elkezdenék kenyeret sütni otthon, és malacot vágni a pincében. Pelenkából igazából kölcsönözni is tudnék, de megtapasztaltam, hogy kapnám vissza, szóval inkább mégsem. A háromrétegű toalettpapírból csak azért vettem 24 darabosat, mert nem volt más. Az apás szülés után bespájzoltam egy csomó konzervet is spontán, mind megmaradt. Most be kell fejeznem a cikket, egyszerre keltek fel a csöppségek. Legyetek ti is boldogok, és mindig írjatok listát, ha boltba mentek…

(Roberto)

ELŐZŐ RÉSZEK:
LISTÁVAL A KÉZBEN SZERDAHELYEN

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább