A cikk megjelent a Klikk Out 2016/09. számában. Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Kiszórom a kiskannából a homokot, elpakolom strandtáskát és elrakom az apró napszemüveget, amely az eladónő szerint a világ összes káros sugarától megvédi a kis emberpalánta szemét, illetve megvédené, mert minden jószándékú próbálkozásomkor hangosan kommunikálta felém a Gyerek, hogy utálja, gyűlöli és eltorzult arccal tépte le a fejéről, mert ő látni akart. Homokot, kagylót, hattyút. Na, meg kóstolni. Homokot, kagylót, hattyút. S bár sok tápérték egyikben sincs, de a pihenni vágyó Szülő még ezt a kegyetlenséget is elnézi, pár perc nyugalomért cserébe.
Az első kirándulás kisgyermekkel olyan, mint mikor az ember az első vakrandijára indul.
Felkészül a lehetséges eshetőségekre, fejében lepörgeti az összes forgatókönyvet, ami megtörténhet, igyekszik a legjobb formáját hozni, mert tudja, vagy kész katasztrófa lesz az egész és fejvesztve menekül, vagy a találkozás meghatározza élete fennmaradó részét.
Nem ismerek olyan embert, aki ne szeretne kirándulni. Tervezgetni, ábrándozni, izgatottan csomagolni, felébredni máshol, meghódítani az újat, megismerni, elcsendesedni vagy épp megőrülni. Az évek során mindegyikből kijutott, hol párban, hol barátokkal, barátnőkkel.
Elindultunk tehát életünk első nyaralására családként. Felpakoltunk mindent, ami fontos, életmentő és nélkülözhetetlen. Babakocsit, babafigyelőt, kicsi, közepes és nagy felfújható gumijátékot, annál is több guruló játékot, zenélő játékot, babakaját (legalább annyit, amennyit egy évig tartó expedícióra visznek magukkal a világjárók), majdnem odakerült a kiskád is, csak akkor mi, szülők jártunk volna egy héten keresztül ugyanabban a ruhában. Ez egy olyan nőnek, mint én, nagyon nagy szívfájdalom, hiszen 7 pár cipőnél nem szoktam alább adni a kirándulások során. Kemény játszmák ezek.
Az első kirándulás kisgyermekkel olyan, mint mikor az ember hosszú halogatás után megveszi az első szemüvegét. Mindent másképp lát. Élesebben, színesebben, pontosabban.
Kirándultunk egy Totyogóval. Nem voltak éjjelig tartó koktélozások és déli harangszóra lefőtt reggeli kávé. Nem volt tengerparti olvasgatás és beleszundítás. Nem volt céltalanul elindulás és ismeretlenbe való megérkezés. Ez a kaland most másról szólt.
Vajon mi okozza, hogy az egyik kagylóhéj barnásan törtfehér, a másik vörösbe áthajló, a harmadik meg szürke? Honnan sodorta őket a víz a lábainkhoz, vajon mekkora utat tettek meg? Rengeteg kagylót megvizsgáltunk a kis Felfedezővel (és még többet akart volna megenni). Figyeltük, ahogy a víz kénye-kedve szerint mossa őket a parton. Életemben először beleszagoltam a hajnali tenger illatába, s mert bár a szemem még félig csukva volt a fájdalmasan korai időpontban, azt azért láttam, ahogy a tenger nyugalmat árasztva őrzi a kirándulók álmát. Zavartalanul, méltóságteljesen terült szét el előttünk, ameddig csak a szem ellátott. Rácsodálkoztunk a homokszemekre, minden hattyúra és bogárra, nevettünk a medencében levő miniszökőkúton, ahogy a vizet fröcskölte a pancsolókra.
Világot fedeztünk fel, azt, ami mindig is ott volt, csak most az ő szemével, az ő tempójával, az ő gondolataival fürkésztük. Mindenesetre jól jönne most még egy nyaralás, ahol azért egy kicsit meg is tudnék pihenni… 🙂