NYITÓKÉP: FEKETE NÁNDOR
Amikor a zsolnai nagy fehér főnök nemrég szélnek eresztette indiánfalkáját, a füstjelekből ítélve sokan temették a zsolnai labdarúgást. Amolyan április elsejei tréfa lehetett, mert ez a közeg annyi játékost nevel ki, hogy simán pótolták a szélnek eresztetteket. Ilyen szinten, ahogy mondani szokás, nem semmi művelet lehetett, még akkor is, ha szemmel láthatóan ez a csikócsapat alig érne az első hatba, szerintem. Na, de mi foglalkozzunk inkább a DAC-cal, azt is teszem, azért írom a zsolnai megsüvegelendő példát a saját nevelésről (persze sosem ilyen célokra!).
Szóval az első félidő, annak ellenére, hogy rendre beelőztük a zsolnaiakat passzokban, szemfülességben, játéktudásban, elég szegényesre sikeredett részünkről. Én a cserepadunkat már nem szívesen említeném, ám elengedhetetlen lesz: odahaza 3+1 játékost leültetni faluhelyeken szokás. Lásd éppen ezt a Zsolnát, ahogy a bevezetőben írtam, akadnak csapatok, ahol ez nem akkora gond. Lehet nem minőségi, lehet zöldfülű „dorasztista”, mégsem fut el a feladat elől. Végre Malý egy jó pozitív példa nálunk is…
Kezdődik a mérkőzés, szinte beleharapunk a vendégekbe, de elég rágós húsuk lehet, hogy tíz perc elteltével még nincs a foglenyomatunk rajtuk.
Nos igen, a képernyő ezúttal sem adja vissza maradéktalanul a foci sava-borsát, viszont arra éppen megfelel, hogy észrevegye az ember, itt gólokkal kéne győznünk. Köszi M4 az orrunk előtt elhúzott mézesmadzagot! A kis porontyaink fürdetése után pattintok egy sört, hogy legalább az ne hiányozzon a lelátói fílingből, odahaza is üresen hagyva egy „sort” feleségem és köztem (pont egy asztalnyi közt).
A mi oldalunkon is akadnak hibák, meglepő, hogy Kružliak bizonytalanabb, mint az életben először kezdő Malý Matúš. Végre valaki, akit még az U korosztályoknak szervezett szurkolói örömpercekből ismerek. Az eltiltott Ramírez helyett Fábry játszik, klasszikus értelemben nincs is középső támadónk.
Valaki esetleg abból az egykori U15-ből nem férne be erre a posztra? Nincs jelentkező…
Na lássuk, miből élünk: Schäfert meg kéne tartanunk, ez a Njie is ígéretes, félidőben Sharani ugrik be megmutatni, mit tud. Az utóbbi esetében elég hullámzó a teljesítmény, viszont beállásával megélénkül a játékunk.
Suta fejese a felsőlécen csattan a „sormintás” B-közép előtt. Kis idő múlva táncra hívja a komplett zsolnai védelmet, azok balra keringőznek, Sharani meg jobbra mutatja be a lépést, ráfordul: benne van a lábában a gól – 1:0. Innentől kezdve már a DAC diktálta a tempót végig, a perzselő napsütésben.
Győzelmesre sikeredett a hazai búcsú, wurlitzerből szólt az „éjjel…”, a malacsült mellé kadarka is akadt.
Volt még jópár helyzetünk, de a biztonsági lépést egy büntető hozta. Kalmár Davisszel „kő-papír-ollóban” nyerte el a jogot, hogy lőhesse: a kapu egyik felében a kapus, másikban a labda – 2:0.
Végeredményben egy szolid meccsen azt kapta a nagyérdemű, amit megérdemel, és amiért hálás köszönetet zengett a csapatnak. Egy pontra megközelítve a Zsolnát azért nem áltatom magam… Csak le kéne zárni korrektül ezt a fura idényt, amit az unokáink is emlegetni fognak. Remélem, nem csupán a három edző és a vírus miatt, hanem mert tartogat még szépségeket nekünk. Édesanyám, nekem továbbra is az a kérésem, hogy sárga-kék mezt, sárga-kék mezt varrattasson nékem. Áldás békesség…
(Roberto)
