NYITÓKÉP: SZABÓ PÉTER PÁL
Azt hiszem, nincs olyan ember, aki életében legalább egyszer ne gyűjtött volna valamire. Nem kell rögtön nagy dolgokra gondolni, én például belerakom a nap végén egy perselybe a pénztárcám érméit, aztán kitalálom, éppen mire gyűjtök. Legnagyobb projektjeim: jeggyűrű, babakocsi (a kedves olvasó most nem röhög – együttérez!). Sok kicsi sokra megy – tartja a mondás. Igen ám, de egy idő után kényelmetlen lesz a sok apró, megszabadulni tőle, vagyis beváltani pedig egyre nehezebb.
Szerencsés esetben – és ez egyre ritkább – „elsütöm” valamelyik boltban, ahol éppen hiányt szenvednek ötcentesből, vagy egyszerűen apróval fizetek. Na ilyenkor a pokolba kívánnak gondolom, de egye fene, majd kártyázok odalent az öreg patással, naná, hogy kis címletekben. Ha veszítek, legfeljebb az ördög bajlódik tovább a sok apróval, a réznek tán még hasznát is veszi. Mondjuk beolvasztja, abból lesz a kondérja. Remélem kivonják a forgalomból hamarosan mind egy szálig!
Az utóbbi hónapokban nem nagyon jártam bankba, postára, meg hivatalba. Sőt úgy általában sehova sem (ahol sorakozni kellett a szabad ég alatt, hogy egyesével bebocsájtást nyerjünk), így fullosra telt a malacperselyem.
Nem volt mit tennem, végül csak erőt vettem magamon, és elmentem az egyik ilyen pénzintézetbe, ahol automata számolja le az aprót. Ismétlem, nem embert kértem meg rá, ott a masina, beleöntöm a fityingeket, az meg nagy csörömpölések közepette teszi a dolgát. Úgy van tervezve, hogy szét is válogatja címletek szerint, tényleg nincs szükség rá, hogy a banktisztviselő ilyen aprósággal (na pont azzal!) bajlódjon. Annyi bank van a városban, mint égen a csillag, viszont én csak két helyről tudok, ahol van ilyen „daráló”. Így hívom, bocs.
Pecchemre, az én bankomban, ahol személyi számlámat vezetik, nincs. Ott másért veszik le a jattot maguknak.
Legszebb sztori, amikor felhívnak telefonon, hogy te Roberto, nem kell ilyen random hitel, amit majd szépen kamatostól visszafizetsz nekünk, abból a pénzből, amiből már amúgy is lefejünk tőled erre-arra. Ebből telik a fejeseknek jachtra, meg kur…, pardon szórakozásra. Abból a pénzból, amit az állambácsi amúgy is megadóztat, hogy a boltban újabb adót vethessenek ki rá. Perszehogy sz@rnak az én kis aprómra, ha nagyban is lehet bulizni. Na de szaggassam is meg rögtön a ruhámat, mert szoktak jótékonykodni is. A vírus alatt például egy millát hasznos célokra. Könnyen ment az én pénzemből (is) kezitcsókolom, plusz a televíziós reklám az adakozásról sem lehetett bagatell summa, de tisztelet.
Mindeközben a masina befejezte a műveletet, és kinyomtatta a bizonylatot róla. Besorakozok az üvegablak mögé.
Még szerencse, hogy figyelmeztettek korábban, hogy a legkisebb érméket, ha lehet hagyagoljam, így aztán azok a nyakamon maradtak. Most figyeljenek: minden egyes megkezdett ötven darab érme kezelési költsége 5 (szavakkal, elmondani sem lehet, öt euró). Ha lenne ott számlám, amire át lehetne pöckölni, akkor csak 1,50. Na így koppintottak le tőlem 35 zsetont a semmiért, plusz vihettem haza a maradékot is. Visszaöntöttem a perselybe, most tovább gyűjtök. Igazából még nem döntöttem el mire, de majd szólok. Esetleg nyugtatóra. Ötven darab egy centes értéke 50 cent, kezelési költsége 5 Euró! Szóval, melyik nyugtatót ajánlják?
(Roberto)
ELŐZŐ RÉSZEK:
LISTÁVAL A KÉZBEN…
