ANKÉT: Hogyan lábalsz ki a fájdalomból, az élet hozta nehéz helyzetekből? Válaszadók: Domonkos Csilla, Szabó Mária „Manyi”, Bogyai Martina

Az élet bizony olykor nem egyszerű. Van, hogy akadályokat görget elénk, van, hogy nehéz helyzetbe hoz minket. Ilyenkor nem könnyű meglátni a jót, mégis muszáj pozitívnak maradni, hiszen csak így tudunk kilábalni a fájdalomból. E heti ankétunkkal annak jártunk utána, vajon ki hogyan teszi túl magát a nehézségeken. Domonkos Csillának, Szabó Máriának és Bogyai Martinának a következő kérdéseket tettük fel:

Mit teszel, ha az élet nehéz helyzetbe sodor? Hogyan lábalsz ki a fájdalomból?

Domonkos Csilla (25),
tanácsadó

Az életben mindig akadnak nehéz helyzetek, ettől izgalmasak a mindennapok. Introvertált személyiségnek tartom magam, a problémáimról általában nem szívesen beszélek másokkal. Szeretem egyedül és főképp magamban elrendezni őket. Természetesen vannak helyzetek, pillanatok, amikor azt érzem, muszáj megosztanom valakivel, ami éppen belül zajlik. Egy tanács, pozitív visszacsatolás mindenki lelkének jót tesz, de szívesen fogadok mindenfajta kritikát is.

Azt gondolom, egy fájdalmas időszakot csak úgy lehet átvészelni, ha őszinték vagyunk saját magunkkal. Fel kell ismerni a problémát és beismerni, ha mi magunk is okai vagyunk a kialakult helyzetnek. Közhely bizony, de azt tapasztaltam, hogy az idő az, ami legfőképp segít. Teljesen másképp tekintek egy-egy, mára már megoldódott problémámra most, mint akkor, amikor jelen volt. Hiszek abban, hogy minden okkal történik, próbálom elfogadni a történéseket az életemben. Minden történés valamilyen változást hoz, ami által egy új történet születik. Ezek a történetek lehetőséget adnak arra, hogy visszaemlékezzünk és tanuljunk a múltból.

Mindig csodáltam azokat az idős embereket, akik órákig tudnak beszélni magáról az életről. Azt hiszem, az ilyen embereket nevezik bölcsnek. Már elég tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy megfogadható tanácsot adjanak. Ezekért a tapasztalatokért valószínűleg megdolgoztatta őket a sors. 

Fiatal vagyok, különösen nagy nehézségekkel nem kerültem még szembe. Szerencsére mindig volt, aki segítsen, mindig volt kihez fordulni. Ezért hálás vagyok és igyekszem továbbra is pozitív maradni.

Szabó Mária „Manyi” (30),
színésznő

Alapvetően egy neurotikus személyiség vagyok, a hétköznapjaimban az átlagnál talán többször érzem magam a padlón – viszont a bánatomat nem bírom magamban tartani, muszáj reflektálnom rá, beszélnem róla és elemeznem azt, hogy pontosan mit érzek és miért érzek így. Néha ilyenkor szükségem van a magányra, a legtöbb esetben viszont rengeteget segít a családom és a barátaim társasága, az olyan programok, mint egy nagy séta, közös filmezés, tenisz, társas- vagy videójátékok.

Azokban az időszakokban, amikor nehéz helyzetet teremtek magamnak a túlgondolással, kisebb-nagyobb feladatokat tűzök ki magam elé, hogy minél inkább lefoglaljam magam. Szeretek eljárni a helyi református templomba, többször húztak ki a mélypontról az ott hallottak.

Manapság szerintem olyan dolgok miatt is szorongunk, amiket nem is igazán tudatosítunk (például a globális felmelegedéstől való félelem mára a mindennapjaink részévé vált, szinte természetesnek vesszük, ahogy azt is, hogy nem tudunk ellene tenni) – és olyan apróságok is jobb kedvre tudnak deríteni, vagy jobb közérzetet adnak, amiknek viszont nem tulajdonítunk nagy jelentőséget – gondolok itt a rendre és tisztaságra az otthonunkban, vagy egy kis napfényre.

Bogyai Martina (40),
reflexológus

Ez érdekes kérdés! Nagyon gyakran találkozom azzal a véleménnyel, hogy nekem nem lehet gondom, mert mindig jókedvű és mosolygós vagyok. De bizony mögöttem is vannak nehéz életszakaszok és mivel imádom az életet és nem zárkózom el az élményektől, így valószínű, hogy még lesznek is ilyenek. Mindig igyekeztem a legrosszabban is meglátni a jót, nem volt olyan dolog az életemben, amiből ne tanultam volna és ne álltam volna fel. Minél többször jött valami rossz, annál gyorsabban megoldódott. 

Kérdés, hogy kinek mi a nehéz… Ami nekem apróság és nem is foglalkozom vele, az másnak lehet akár a „világvége”. Éppen ezért, nem is nehézségnek fogom fel a dolgokat, hanem inkább tanulópénznek. Igyekszem mindent megoldani. Ha nem megy, akkor elengedem és napok, néha hetek után valahogy mégis elindulnak a dolgok, de görcsmentesen. Mára már sokkal rugalmasabb vagyok. Igyekszem elfogadni mindent úgy, ahogy van.

A fájdalmaimat gyorsan kezelem, hogy minél kevesebb szomatizálódjon a testembe. Sokfajta hobbim van, így csak rá kell hangolódnom a lelkemre, hogy per pillanat mi hoz vissza az egységbe. Néha a festés, máskor a jóga, a mantrázás, a táncolás, egy jó baráttal csendben üldögélés, a csillagok bámulása, és sok minden más. De ha egyik sem működik, akkor elvonulok és igyekszem csendben tartani az elmémet, így folyamatosan ismerkedem magammal és fejlesztem magamat. Amire nagyon odafigyelek, hogy elkerüljem a félelmet. Mert ha átvészeljük a saját félelmünket, akkor a világon minden összefog azért, hogy felemelkedhessünk.