A cikk megjelent a Klikk Out 200/07. számában.
Fotó: Pixabay.com
Eljött a nyár, itt az aratás ideje, tele vannak az online közutak az észkombájnokkal, akik miatt alig halad a forgalom. Az emberek szabad- és munkaidejük jelentős részét is valamilyen online fórumokon töltik, ahol akkora a tolakodás, hogy alig kapni levegőt. Egyvalami hiányzik onnét: az érdemi vita.
„Menjetek a francba a Covidotokkal…”
„Nos mi van, olcsóbb lett a kenyér?”
„Ezt fontos volt megírni!”
„Arról mér’ nem írtok, hogy valakik húgyér-szarér’ dolgoznak?” (sic!)
Vagy a legfrissebb:
„Nincs semmiféle vírus. Be van bizonyítva, hogy az áldozatok 99,9%-a más betegségben halt meg.”
Ez az utóbbi már gyakorlatilag az a szint, amikor azzal trollkodunk, hogy a víz bizonyára méreg, mivel mindenki, aki meghal, előtte bizonyíthatóan ivott belőle.
El lehet intézni ezt csupán annyival, hogy a hülyékből kevés is elég, mert ők a leghangosabbak, vagy hogy nagy az isten állatkertje, ám alacsony a kerítése, de ezzel nem jutunk sehova. Az értelmiség méltatlannak tartja, hogy online fórumokon vitázzon, az úgymond csőcselék számára pedig ez maga a paradicsom, hisz mindent lehet, sőt, mindent lehet százszor és senki nem vág a szavadba, ki tudod nyomni a másik szemébe a pattanásaid tartalmát.
Alapvetően örülhetünk, hiszen a közösségi oldalak a demokrácia egyik alapvetésének, a szabad véleménynyilvánításnak a terei, csak sokan ezt félreértik, és úgy hiszik, az másból se áll, mint tolakodásból és magamutogatásból, észosztásból.
Másik előnye, hogy kétségkívül alulról szerveződő kezdeményezések születnek ebből, ám az olyan jó példák mellett, mint ami a szörnyű Kuciak-Kušnírová-gyilkosságra adott közösségi válasz volt, mely lényegében egy máig tartó folyamat részeként süllyesztőbe küldött egy egész politikai és háttérember-generációt, vannak negatív következményei is, mint például Donald Trump felemelkedése, akit a közösségi oldalak algoritmusai szintén segítenek, vagy nálunk az ĽSNS állandósult népszerűsége különösebb teljesítmény vagy tartalom hiánya ellenére.
Ebben a helyzetben nő meg a jelentősége a nemcsak vélt, de valóban józan lakótelepi megmondóembereknek – félreértés ne essék, bármilyen pejoratív felhang vagy sértési szándék nélkül nevezem őket így – akik a burzsuj értelmiség finomított ballasztjától mentesen képesek széleskörben véleményt formálni úgy, hogy közben jó esetben nem az olcsó lájkvadászatra vagy épp az aljas ösztöneinkre apellálnak. Belőlük kéne több!
